Lee Gon a Coreai Királyság jelenlegi királya, akinek a létező összes univerzum a markában van, hisz a Manpasikjeok jogos tulajdonosa.
Jeong Tae-Eullal 2020 óta( Gon világában 1994 van) alkotnak egy pár, sok nehézség után végül kiteljesedni látszik...
Párhuzamos világok. Ki hinné, hogy mégis csak létezik?
Most, hogy a múlt történéseit helyes irányba tereltem, Tae-Eul, szemem fénye töltötte be minden másodpercem. Nulla és egy között még mindig nincs idő, de mostanra a villámokon és a színes felhőkön kívül szél, gravitáció és élet is van. A lufi elszállt, az érme földet ért és Tae-eul magjai kikeltek a földben.
A gonosz végleg eltűnt az univerzumokból, szóval majdnem minden tekintetben tökéletes a világunk, egyet kivéve. Tae-eul nem lehet Királynő a Coreai Királyságban és hivatalosan nem is létezünk egymás életében, csak hasonmásként. Yeong az egyetlen, aki tud a kettőnk kapcsolatáról, de még mindig nem tudtam meg tőle, hogy azért, mert velem utazott a merénylet éjszakáján, vagy igazából csak kifigyelt minket a bambuszerdőben és innen következtetett. Ha mindenki emléke megváltozott, vajon az enyém hogyan maradhatott meg? Tae-eul szíve hogyan volt képes megőrizni engem? Miért nem felejtett?
Eljött a péntek éjjel újra, felnyergeltem Maximust és a bambuszerdőbelovagoltam, az örökkévalóságban végre sikerült megjegyeznem melyik kapu visz azén Tae-eulömhöz, nem is volt olyan könnyű, mint először gondoltam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A merénylet után hónapokat utaztam az időben, mire megtaláltam őt, egy másodpercet se késhettem, mert az idők közötti rés csak bizonyos időpontokban elérhető. Az újbóli találkozásunk a megérkezésemkor egyáltalán nem úgy teljesült, ahogyan én elképzeltem, hiszem ő emlékezett rám, pedig a múltjában egyáltalán nem is találkoztunk. Arra a végletre jutottam, hogy a szerelem sokkal magasabb szinten van, mint az idő vagy az, hogy megváltoztak az idősíkok miattam. Minden kézzel fogható emlék elpárolgott, nem volt egyik világban sem oda nem illő dolog, se emberek. Lee Lim halála után mindenki élete normális maradt és a Manpasikjeok sérülés nélkül lett az enyém.
Az immár megszokott időben találkoztunk az erdőben és egy hatalmas ölelés után vettem észre, hogy Yeong is követett. - Ugye nem gondoltátok, hogy egyedül hagyom az Őfelségét? - szólalt meg mély hangján. - Yeong, remélem emlékszel arra, amit tegnap este mondtam. - Igen Uram. De.. -Nincs semmilyen de, Yeong. Miután ettünk egyet, hazamész. Ez parancs. –bólintott rá, aztán elindultunk a kedvenc helyemre, ahol tökéletes a csirke
Tae-eul ma is rengeteget mosolygott, tőle felvidult minden világ. Yeong gyorsan átöltözött és helyet foglalt mellettem. – Lehetett volna azért egy kicsit feltűnőbb az öltözéked. – nevettem ki. - Amúgy, ha már itt vagy, nem szeretnél valakit meglátogatni? – utaltam ezzel Eun-Supra. - Nem tudom miről beszél felség. – dörzsölte meg homlokát, mélyen pislogott egyet, majd jobbra fordította fejét, láttam rajta a meghökkentséget. – na látod. Azt hitted nem jövök rá előbb utóbb az igazságra? Nem szép dolog hazudni Yeong. – teremtettem le halkan. - Bocsáss meg nekem felség, nem akartam nehézséget okozni. - Bolond vagy Jo Yeong, te vagy az én Törhetetlen Kardom és a legjobb barátom is, az egyetlen. Szóval mikor megyünk el hozzá? Választható lehetőség az 5 és a 10, de persze percben számolva. – néztem az órámra. – Ha az elsőt választod rövidítést kell használnunk. – mosolyogtam rá. - Nem hiszem, hogy emlékszik. Hiszen megváltoztak a világok, nem vagyunk jelen a múltjukban. – könnyeztek be szemei. - Honnan tudod, ha nem is találkoztok? Az idő törvénye szerint Tae-eulnek se kellene ránk emlékeznie mégis itt van most mellettünk.
