A visszatérő

Bevezető

300 évvel korábban

Mindketten tudtuk, hogy ez az utolsó napunk együtt. Sosem éreztem a halált ily közel magamhoz.
- Ne aggódj Ana! Bármi fog történni Mi mindig összetartozunk!
Elijah Mikaelson mindig is ilyen volt. Tartottak tőle, mert Ő egyike az ősi vámpíroknak és mint tudjuk Őket senki sem állíthat meg. De akiket Ők a szívükbe zárnak mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban legyenek és a legjobb életet éljék. A sok jó tulajdonságai közül talán ez fogott meg benne a legjobban a végtelen szeretet és a gondoskodás. Ma van három hónapja, hogy találkoztunk az istállóban. Egy növény kutató útról tértem vissza és épp Stella selymes barna szőrét csutakoltam, mikor egy magas, barna hajú, jó módú férfi tévedtbe a kunyhóm melletti karámba. Mikor megpillantottam tudtam, hogy ki Ő, hisz mindenki ismeri a híres Mikaelson családot. Megkért, hogy segítsek a húgán, Rebekán. A mi családunk is ismert. Tudta, hogy egy Black minden bajba jutottan segít. Lehet az ember, vérfarkas vagy akár a boszorkányok legnagyobb ellensége, vámpír. Miután megmentettem a testvérét azt mondta bármit kérhetek tőle. Én a társaságát kértem. A szüleim meghaltak, testvérem nem volt, szóval nagyon magányos voltam. És mindig jól jön egy olyan, aki meg tud védeni bármitől. Eléggé meglepte kérésem, de betartotta szavát. Az elején minden héten kétszer jött, majd később abból minden nap lett és szépen lassan egymásba szerettünk. Most pedig itt ülünk a kihűlt vízzel teli dézsában mezítelen a halálomra várva. Fehér bőrömet csókolgatja, szőke hajam simogatja. Lehetne ez életem legszebb pillanata is, de a belőle áramló feszültség és félelem elrontja az egészet.
- Én ezt nem bírom tovább! - Elijah kiugrott a vízből és öltözni kezdett - Nem fogom hagyni, hogy meghalj! Keresek valakit, aki segít rajtad, nem ülhetek ölbe tett kézzel és várhatom, hogy elveszítsem a szerelmem.
- Ne menj, veled szeretném tölteni nyomorult életem utolsó perceit. - megfogtam kezet, próbáltam visszatartani. - Már kéthete kutatjuk ki tudná megtörni az átkot, de nem találtunk senkit! Itt az ideje elfogadni.
- Meg fogom találni a megoldást, ígérem! - fölém hajolt és adott egy puszit homlokomra.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz teljesíteni. - szememben könnyek gyűltek és utáltam, hogy tényleg itt hagy.
- Szeretlek!
Szeretlek! Ez volt hozzám utolsó szava. Tudtam, hogy ez igaz volt. Mindig csillogtak szemei mikor rám nézett, mikor megölelt éreztem, hogy sosem akarna elengedni. De itt az ideje, hogy elfogadjuk, mire visszajön én már nem leszek.