ÁL(OM)PÁR

XVIII. Jó húg és álbarátnő

- Össze ne verd! Amilyen nyomorék, még képes feljelenteni minket.

- Dugja fel magának a feljelentését! Leszarom.

- Joey kérlek, nyugodj le! - lépek oda hozzá.

- Baszd meg, Ash! A vérnyomásom van vagy száznyolcvan, nem tudok csak úgy lenyugodni azok után, amiket mondott neked!

- Konkrétan kijelentette, hogy meg akar fektetni. Ugyan, kaptam már durvább beszólásokat is - próbálom minél jobban szépíteni a dolgokat, hogy megnyugtassam a bátyámat. - Az már az ő szegénységi bizonyítványa, hogy ilyeneket mond egy tizenöt éves lánynak.

- Oké, teljesen igazad van, de szopjon le bő nyállal, hogy ilyeneket közöl a kishúgommal! Ez rohadtul nem normális dolog.

- Rendben, elég legyen a káromkodásból! És igen, neked is igazad van, hisz nyilván nem normális, de attól nem lesz jobb az égvilágon semmi, ha kiakadsz - hadarom neki.

- De basszus! Én erőltettem ezt a szájbakúrt estét. Egész életemben az ilyen senkiházikat próbáltam távol tartani tőled, erre tessék, pont miattam nyomult rád egy. - Úgy tűnik, nem nagyon vette magára az ,,elég legyen a káromkodásból" dolgot.

- Igen, tudom, hogy állandóan féltesz másoktól, és ezért nagyon hálás vagyok neked, de nem a te felelősséged megóvni engem még a széltől is - karolom át, hogy szorosan magamhoz ölelhessem.

- Ashnek igaza van. Messze a legjobb testvér vagy, akit ismerek. Te tényleg bármit képes lennél megtenni érte, mert ő mindenkinél fontosabb neked. Nem a te hibád, hogy Tim egy nyomorék - szólal meg Patrick is a hátam mögül.

- Szerintem menjünk inkább haza - válik végül el tőlem pár fokkal higgadtabban, mintha nem is hallotta volna az előző kijelentéseket. Két dolgot kell tudni bátyámról; hogy állandóan melege van és gyűlöli, ha dicsérik őt. Sosem tud mit reagálni a bókokra, mindig kínosan érzi magát az ilyen helyzetekben.

- Rendben - bólintok. - Az lesz a legjobb.

Csendben tesszük meg az alig néhány száz méteres utat, mindhárman a gondolatainkba mélyedve kullogunk egymás mellett. Valamiért senkinek sincs most kedve a társalgáshoz, amit egyáltalán nem bánok, mert perpillanat csak két dolgon jár eszem. Pontosabban két személyen. Joeyn és Patricken, ráadásul úgy, hogy mindketten alig egy lépésre vannak tőlem.

Az a helyzet, hogy a bátyám szavai nagyon is elgondolkodtatnak. Ő tényleg arra törekedett mindig is, ha rólam volt szó, hogy mindentől és mindenkitől megóvjon. És ez a szándéka csak még erősebb lett, miután elkezdődött a kiközösítésem az általános iskolában. Emlékszem, már a legelső napon, amikor beszámoltam neki arról, hogy bunkók velem az osztálytársaim, akkor össze akarta őket verni. De komolyan, Joeyra lehet rengeteg dolgot mondani, de azt semmiképp sem, hogy ne lenne jó testvér.

Épp ezért is gyűlölöm magam mindenkinél jobban, hogy nap mint nap az arcába hazudok. Ő az a személy, akiben a világon a legjobban megbízok, mégis elhallgatok előle megannyi dolgot. Legszívesebben minden egyes hazugságomat elmesélném neki kezdve onnan, hogy összebotlottam a legjobb barátjával majdnem egy éve a gimi közepén egészen a mai napig, de nem tehetem. Hogy miért? Patrick miatt. Mert ezt az egészet miatta csinálom. Mindig is miatta csináltam. Mert az összes titok, amit elhallgatok Joey elől, az mind Pattel kapcsolatos, és tudom jól, ha ezek valaha kiderülnének, azonnal véget érne a barátságuk.

Gyűlölöm, hogy ennyire rossz húg vagyok, mert Joey nálam ezerszer jobbat érdemelne, de ugyanakkor Patricket sem hagyhatom cserben, mert ő is nagyon fontossá vált számomra. Úgy érzem, mintha két tűz közé ragadtam volna már régen.