ÁL(OM)PÁR

XVII. Este

- Kivéve, hogy semelyikünk sem tud főzni - mondja Joey.

- Én azért egy kicsit igen - felelem. Nem mondanám, hogy egy konyhatündér vagyok, de aránylag elég sokszor sütök csak úgy otthon, ha kedvem támad, illetve anyával is szoktam együtt főzni néha. Épp ezért nem hinném, hogy pár szelet csirkemell kisütése vagy egy adag rizs megfőzése gondot jelentene nekem.

- Én is elboldogulok igazából - vonja meg a vállát Pat, bár tudom jól, hogy ez egyáltalán nem igaz. Egyedül azért nem szólok be neki, mert nincs kedvem egy újabb értelmetlen civakodáshoz, amiben bizonygatni próbálja, hogy milyen nagy szakács.

- Ja, jó. Akkor csak én nem tudok semmi olyat csinálni, ami nehezebb, mint egy tea elkészítése - tárja szét a karjait szerencsétlenül, amin mind felnevetünk.

- Pontosan.

- Mindegy, így kell engem szeretni. Mondjuk akkor legyen valamilyen tészta ebédre? - kérdezi végül Joey.

- Ne, csak azt ne! Mostanában csak azt esszük és már tökre a könyökömön jön ki - szólal meg egyből Patrick.

- Oké, más? - nézek rájuk.

- Steak?

- Kinek nézel engem, Gordon Ramsaynek? - kérdezem értetlenül a szemben ülő sráctól.

- Miért? Nem olyan nagy dolog. - Mondja ezt az a fiú, aki állítása ellenére soha életében nem csinált eddig tojásrántottánál bonyolultabb kaját.

- Tizenöt vagyok, még sosem sütöttem steaket - mondom furán. Miért sütöttem volna?

- És ha csinálnánk pizzát? - dobja be az ötletet a bátyám, ami ellen nincs kivetni valója egyikünknek sem, bár tisztában vagyok vele, hogy majd nekem kell azt elkészítenem egyedül, mert Joeyék biztosan elrontanának valamit.

- Nekem okés - vonok vállat, majd a telefonomért nyúlok, hogy keressek egy egyszerű receptet a tésztájához.

- Nekem is. Tök régen ettem utoljára - csatlakozik Patrick.

- Épp most zabálsz - vágja rá Joey. Szerintem fájna neki, ha csak egyszer nem sütne el egy ehhez hasonló, ritka gyenge poént.

- Mármint pizzát, te szerencsétlen! - dobja meg egy müzli darabbal a bátyámat.

Valamiért úgy érzem, ezek ketten most egy ideig ellesznek egymás oltogatásával, úgyhogy egyszerűen felállok az asztaltól, majd átsétálok az apró szobába, ahol most alszok, hogy egy kicsit rendbe szedem magam. Semmi extra, csak a szokásos. Fehér pamutshort, laza, óriási felső, a hajamat pedig egy kócos kontyba fogom fel, hogy ne melegítsen.

Közben hallom, hogy csörög a mobilom, amit egyből fel is veszek és kihangosításra teszek, míg öltözök.

- Szia, kicsim!

- Szia, apa! Mi újság?

- Velem most is csak annyi, mint általában mindig. És veled? Milyen ott?

- Minden jó. Joey épp pizzát akar csinálni - mondom visszatartott nevetéssel.

- És azt tudja, hogy a tésztáját össze is kell gyúrni és megsütni, nem csak rádobálni pár szalámi szeletet és kész is az egész? - kérdezi, én meg szinte látom magam előtt, ahogyan vigyorog.

- Kétlem. De nyugi, majd elintézem.

- Akkor jó. És minden rendben van veletek?

- Persze, jól elvagyunk.

- És azok a barmok is normálisan viselkednek? 

- Nincs velük egyelőre semmi baj, nyugi.

- Nem közösítenek ki téged?