"- Csak az angyalok vagdossák magukat. Ők túl érzékenyek ehhez a világhoz, ezért visszakarnak jutni. Anya mondta.
- Tudod... Anyukádnak talán igaza van."
Jeon Jeongguk hős akart lenni, Kim Taehyung pedig csak megakart menekülni.
FIGYELEM...
Néha elgondolkozom azon, hogy milyen lehet lelki fájdalmakkal élni? Mikor nem vagy képes önmagad adnod mert félsz mások véleményétől, vagy épp azért mert még te sem ismered azt, az embert aki vagy. Számomra ezek az érzések idegenek mivel sosem fájt semmi olyan dolog, mint például a szerelem, talán azért mert még nem volt komolyabb szinten benne részem és nem tudom, hogy milyen igazán szeretni egy embert milyen azt érezni, hogy képes lennél az életed adni érte bármelyik pillanatban. De azt hiszem az én életem örökre ilyen egyhangú és megtörés mentes marad.
- Min merengsz ennyire? - Kérdezte kíváncsian Yoongi miközben Lisa hátsó részét stírölte.
- Azon amin te nem szoktál. - Ásítottam egy hatalmasat. Irigylem Yoongi hozzá állását az élethez. Nem igazán törődik semmi komolyabb dologgal ami megerőltethetné őt, és mindent leszar úgy ahogy van. Ami azt illeti, minden hétvégén más hajszínben pompázó nők töltik nála az estét.- Az érzéseim szerint ebben leli a békéjét. Az ő szájából nem hangzott el még az, hogy feladná az életét, vagy valami nincs rendben.
- Oh. - Gondolkozott el egy pillanatra, majd ravasz mosoly ült arcára. - Az élet nagy dolgain?
- Azt hiszem... - Vakargattam tarkómat. Nem szoktam az orrára kötni konkrétan a gondolataimat ezért semleges válasszal jutalmazom általában.
- Lisa. - Bökött fejével a padon ülő lányra. - Vagy Jeonghan ? - Majd a fiúra akinek éppen, vállig érő haját fésülték.
Most választanom kéne, hogy kivel töltse a szombati estéjét, de amin szemet szúrtam az az, hogy Jeonghant tette a heti Mix-be.
- Már fiúkat is húzogatsz?- Néztem rá összeráncolt szemöldökkel mire ajkát oldalra húzta.
- Tudod...- Csettintett nyelvével. - Már kezdem unni a visszafogott és az egyhangú együttlétet.
Ez furcsa... Kivételesen most szépen fejezte ki magát.
- És most akkor vágysz valami hosszúra? - Kuncogtam az orrom alatt, erre csak mosolygott tovább. Semmi reakció?
- Akár. - Vont vállat. - Te ezt még nem értheted. - Kacsintott.
Nem is szeretném érteni!
- Akkor...- Pillantottam az áldozatokra. -Lisa. - Néztem kihívóan. Tudtam, hogy ha őt választom akkor nem kap az újból, maradjon csak a megszokottnál. Ideje egy kis hűséget tanulnia.
- Aish!- Csapott homlokára. - De az a lány már olyan mint egy alagút!- Háborodott fel azon, amit ő formált.
- Te csináltad...- Néztem oldalra egy mosoly kíséretében. - Jut eszembe. Jeonghan amúgy is másba szerelmes nem, igaz?- Kérdésem után egy nagyobb sóhaj hagyta el ajkát, és egy fintor lett sápadt arcán.
- Ja. - Forgatta szemeit. - Taehyungba szerelmes. Abba a nyüszítő kutyába akit tegnap hősiesen megmentettél.
- Mi? - Felfogni nem tudtam a hallottakat. Pletykákról tudok, de erről nem tudtam, hogy Jeonghan belé lenne szerelmes.
- Ne játszd a süketet! - Szólt rám. - Úgy látom érdekel téged annak a szerencsétlennek az élete. - Én csak bólintottam. Egy kis idő után összeszedte gondolatait és mesélni kezdett én pedig mint egy óvodás, hallgattam a mesét.
- Akkor ott kezdeném, hogy Taehyung a szomszédom, és tudod a panel házak fala eléggé vékonyak ezért minden, tisztán és érthetően áthallatszik.
- Eddig világos minden. - Fogtam a fejem. - Na, de a lényeg? - Kértem a folytatást. Eléggé hosszadalmas lesz ez a kis történet ha közben Lisa fenekét bámulja.
Neki is pont most kell táncolnia...
- A lényeg pedig az, hogy... - Szakította félbe mondatát, majd sötét gondolatait szabadjára engedte.- Az az. - Vezette végig tekintetét a testén. -Most lassabban tekerd a csípőd. - Harapott élvezetesen alsó ajkára. Egy ideig tűrtem. Talán már túl sok ideig. Aztán be telt az a pohár és kezem ügyébe vettem a szeretett vastag irodalom tankönyvét és fejbe vágtam vele.
- Áú!- Kiáltott fel. - Ember ezt most miért csináltad?!- Fogta azon a ponton a fejét, ahol a könyv nyomot hagyott.
- Azért mert Lisa csontos seggét kommentálod!- Azt hiszem ez csúnya volt, de nem bánom hiszen semmi jó nincs azon a lányon. Elől deszka, hátul léc.
- Jól van... Nyugi. - Kezdett el nyugtatni, majd egy nagy levegő vétel után folytatta. - Szóval, ugye vékonyak a falak. - Fordult végre velem szembe és felvette velem a szemkontaktust, ami eddig nem volt meg. - Majdnem, hogy mindennap hallom ahogyan Taehyungot üti az apja és szegény, vagy nem szegény kínja áthallatszik.
A szemeim kikerekedtek és a szó nem jött a számra. Nem elég, hogy itt is verik, de még otthon is? A két kezemet összetehetem, hogy normális és boldog életet élhetek, míg van ő akinek csak a rossz jutott és a végtelen fájdalom.
- Nem jutsz szóhoz, igaz?- Tette kezét a vállamra. - Nos. Én is így voltam vele aztán már csak azt mondom, hogy megérdemli. - Vont vállat. - Ha nem lenne ilyen szerencsétlen akkor nem ez lenne a sorsa.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen?- Néztem rá értetlenül. - Azt sem tudhatod, hogy miért verik otthon, te barom!- Vágtam hozzá mire csak meglepődött.
- Az igaz, de én abból indulok ki amit napi szinten látok. - Ezután fogta magát és elhagyta az osztály termet szokása szerint; Mindig abban a pillanatban mielőtt elkezdődne az óra.
A süketítő csengő megszólalt mentségül ami nagyjából észhez térített. Eddig nem sok mindent tudtam róla, inkább csak hallottam. De úgy érzem, hogy most amit tudok az nem elég és többet szeretnék róla tudni, de ezúttal már nem mástól hanem egyenesen tőle. Szeretném hallani, hogy milyen érzések kavarognak benne és, hogy hogyan van ennyi ereje mindennap felkelni, a két lábára állni és le tudni a mindennapjait.
A nap további részében nem igazán történt semmi izgalmas azon kívűl, hogy Yoongi fűzögette Lisa mellett a többi lányt, aztán még az egyiket el is vitte a raktárba, majd vissza hozta csak más formában.
Mint ahogyan tegnap a táska ma sem volt rajtam nehéz, inkább csak a mellkasomban éreztem a súlyt mikor megpillantottam Taehyungot. Abban a pillanatban szinte hallottam azokat amiket ma Yoongi tudatott velem, így nem hagyhattam, hogy ismét el meneküljön mint ahogyan tegnap is tette.
- Taehyung!- Kiáltottam utána mire ő bizonytalanul megállt, majd felém fordult. - Várj meg kérlek! - Lépteim ütemesen érintette a talajt ami felé haladt.
- Egész nap téged kerestelek, de senki sem mondta el, hogy ki az a " Magas, fekete hajú fiú". - Vakarta zavartan tarkóját, mire csak elmosolyodtam ezen az egészen. Annyira nem tudom érteni, hogy miért bántalmazzák, hiszen csak rá kell nézni. Arca gyönyörű és néha a mozdulatai nőiesek is, de szemeiben vakságot látok a sötétség miatt. - Úgy érzem, hogy ebben a két szempárban egy ideje nincs fény.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
