Something New

Prológus

Tessa Anderson vagyok, egy lány akit mindjárt meglátogat egy lehetséges örökbefogadó család. A szüleim egy éve haltak meg autóbalesetben. Nehéz 15 évesen elveszteni a szüleit az embernek. Azóta 16 lettem és még mindig nem kellettem egyetlen családnak sem.

-Megérkeztek.- nyitott be Clara, az intézmény vezetője.

-Megyek.- válaszoltam.

Hát ez is el jött, eddig csak egy pár nézett meg, de csak tévedésből. Azt hitték, hogy 10 éves vagyok. Felhúztam a pulcsimat és elindultam a társalgó felé. A társalgóban egy látszólag kedves pár foglalt helyet, az ölükben egy kislánnyal. Ránézésre 7 éves lehet. És oda értem.

-Jó napot!- köszöntem illedelmesen.

-Szia.- köszöntek vissza mindhárman egyszerre.

-Peter vagyok.- nyújtott kedvesen kezet a férfi.

-Tessa.- fogadtam el a kezét.

-Én Lily.- szólalt meg a kislány csilingelő hangon.

-Én pedig Camille.- mosolygott rám kedvesen a nő is.

Elnézve a családot már akkor rájöttem, hogy valamiért megmelengették a szívemet. Felragyogott a remény, hogy valakinek végre én is kellek valakinek.

-Kedvesem- szólalt meg Clara- a család igen elhatározott...már ki is töltötték a papírokat.

-Maguknak tényleg kellek?- pillantottam hirtelen a családra.

-Jajj drágám, persze. Már nagyon régóta figyelünk és tökéletes vagy számunkra.- nézett rám Camille szinte már könnyezve.

-Pakolj össze.- simogatta meg a vállam Clara.

-Megyek.- és már szaladtam is vissza a szobámba pakolni.

30 percembe tellett mire összepakoltam. Behúztam a cipzárt a bőrőndömön és elindultam vissza a társalgóba. Ott elbúcsúztam Claratól és miután Peter elvette a bőrőndömet, Camille pedig belémkarolt, elindultunk a parkolóba. Egy nagy Range Rover mellett álltunk meg.

-Nagyon szép ez az autó.- fordultam Camille felé.

-Ó! Köszönjük drágám. Ugye szólíthatlak így Tessa?- szabadkozott Camille.

-Persze, nyugodtan.- mosolyogtam rá.

-Egyébként majd ha otthon és az iskolában mindent elrendeztünk, akkor nézünk neked is egy autót.- kacsintott rám Peter.

Én erre csak rámosolyogtam, de legbelül majd kicsttantam, imádom az autókat.

-Tessa ne haragudj, de Alex a fiunk nem tudott jönni, mert edzése van. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy pár percen belül Lily feloldódik és hazáig be sem áll a szája.

-Ó! Van egy fiuk is? Ha szabad kérdeznem mennyi idős?-kérdeztem félénken.

-Dehogy baj, Alex 2 hónap múlva lesz 17 éves, osztálytársak lesztek a gimiben.

-És megkérdezhetném, hogy hol éltek?- kérdeztem.

-Los Angeles külvárosában.- válaszolt Lily.

Ha még nem említettem volna, én Phoenixben éltem idáig. Várt ránk egy közel 6 órás út. Az út viszonylag csendben telt. Hagytak pihenni, hiszen tudták, hogy ez most nagy változás az életemben. Lily sem piszkált, így csak nézelődtem az út folyamán.

Egy hosszú kocsikázás után végre megérkeztünk. A házhoz tartozott egy partszakasz is. Ebből arra következtettem, hogy az új családom igen gazdag.

-Hogy tetszik?- kérdezte Camille.

-Gyönyörű.- ámultam tovább.

Kivettük a táskámat és elindultunk befelé. Bent fantasztikus stílus és berendezés fogadott. Látszott, hogy hozzáértő szem tervezte.

Camille egyből a konyha felé terelgetett, mondván, hogy már biztos éhes vagyok. A konyhába érve megpillantottam egy srácot aki éppen szendvicset készített.

-Szia Alex.- köszönt Camille.

-Ó! Szia anya. Miújság?- kérdezte hátra sem pillantva Alex.

-Khm, Alex.- szólt Camille.

-Mi van any...- fordult meg hirtelen Alex, de tátva maradt a szája.

-Ki ez a lány anya?- kérdezte a megdöbbent fiú.

-Ő itt Tessa az új testvéred.- vigyorgott Camille a fiúra.

-Szia Alex vagyok.- nyújtotta máris a kezét Alex.

-Gyere megmutatom a szobádat.- kezdett egyből a konyha végében található lépcső felé húzni.

Sziasztok! Ez lenne az első rész úgymond. Remélem tetszett. Nem tudom milyen rendszerességgel lesznek részek.