Légy velem újra

Öngyilkos jelölt

ELŐSZÓ

NEM SOKAT REMÉLTEM MOSTANÁBAN AZ ÉLETTŐL, ahogyan azt sem, hogy egy divatbemutató fogja majd megváltoztatni az életem. Igazából, csak túl akartam élni, fel kellene adjam, mert a végén egy temetésen látom viszont magam.

Igen ott! 

Bizony hölgyeim, ez nem egy tündérmese, több ütés ért ezen a héten, mint egy ökölvívót élete során, s hogy miért is tűrtem mindezt eddig, csak mert így volt helyénvaló.

Már lassan három éve annak, hogy együtt vagyok Leventével, csak vagyok...mert ezt nem lehet kapcsolatnak nevezni.

Kapcsolat, hisz már régen elfelejtettem mi is az.

Huszonhárom éves vagyok, de ezalatt a három év alatt sosem éreztem magam igazán nőnek, talán csak akkor, ha Bianka bőrébe bújhattam, igen kissé beteges, de a sok bántalmazás ellenére úgy éreztem kell valaki, aki megkönnyíti a halálomat, s nem lehetett más csakis Mr. Bronx, csak, hogy ő már foglalt volt, s ez egyenes út volt az öngyilkosságom kapuja felé.

Első fejezet

2011.október 21.

Hajnali két óra, nem tudok aludni, Levente bűzlik a piától és engem bánt, ahogyan mindig, és persze engem okol és hibáztat mindenért. Már megszoktam a helyzetet és a dolgokat is, de mindezek ellenére szeretem, próbálom megváltoztatni, hogy talán újra a régi önmaga lesz, de lehet hiába az erőlködés, fel kellene adjam, mert a végén egy koporsó lesz az otthonom.

Bizony hölgyeim, ez az én életem! De ahogy Levente mondaná: ,,Ne búsulj kedvesem, ezt mind csak magadnak köszönheted, ez mind a te hibád, te okoztad magadnak." Csak, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa, s én új életet akarok, kezdeni, méghozzá most, ma este minden megváltozik... remélem.

A kávé finom illata hoz vissza a jelenbe, és az eső zuhogása.

Fázom, hideg van, hiszen Levente elkártyázta a fűtésszámlánk árát, de ez már szokásossá vált.

Az órára tekintek lassan indulnom kellene dolgozni, Liza biztosan vár már.

Bevágtázom a fürdőbe és gyorsan próbálok egy elfogadható külsőt varázsolni magamnak, csakhogy mindhiába. Addig tököltem, hogy már fél hét van és sajnos még mindig zuhog.

Egy kis időm maradt arra, hogy beugorjak Giuseppe boltjába.

Szinte már családtag vagyok nála, apám helyett apám!

 Váltunk pár szót, de rohannom kell melózni. 

Sosem voltam eddig ennyire késésben, sőt sosem vagyok!

Indulok is, végig a North End piacon kezemben a forrócsokimat tartogatva és az üzletek meghitt látványával telve.

 Mindezek a dolgok elfeledtetik velem az elmúlt néhány óra borzalmait.

Ahogy beérek a munkahelyre Liza elindul felém, de nem a szokásos tempójában, hátrál és rémülten fürkészni kezdi az arcomat.

- Nita! Te jó ég, neked meg mi a fene történt az arcoddal?

- Hidd el Liz, semmi ellátásra szoruló valami sincs az arcomon!

- Már, hogy ne lenne? Akkora duzzanat van a szemed alatt, hogy még egy teve púpját is eltakarná, s ez még csak hagyján, de a szivárvány minden színében pompázik. Mi történt?

- Tegnap ért egy kis baleset otthon, ennyi az egész.

- Csakhogy, ez nem az első, és szerintem az utolsó sem. Nem hiszem, hogy ennyire ügyetlen lány lennél Nita, hiszen ismerlek, és ha ez így lenne nem vettelek volna fel.

Na mesélj szépen!

Lassan elkezdtem a történetem, s azon kapom magam, hogy egy rosét kortyolgatva fekszem Liza kádjában és ő csak telefonál, miközben engem nyugtat.

- Most szépen haza mész és lefekszel aludni, ha legalább három órát pihentél, szépen összepakolod minden cuccodat és jössz egyenesen ide, megértettél?

Csak hevesen bólogatok, mert semmit nem értek, fel sem fogom mi folyik most körülöttem.