ÁL(OM)PÁR

IV. Tervezés

- Van egy lány, Nadine. Ő volt a padtársam idén. Normális és sokat bulizik, szóval biztos volt már ő is hasonló helyzetben. Szerintem segítene.

- Jó, írj rá - egyezik bele Patrick.

Feloldom az időközben elsötétült telefonomat, és belépve a Messengerbe megkeresem a lányt. Megnyitom a full üres chatünket, majd írok neki.

Ashley Peterson: Szia, lehet egy óriási kérésem?

- Várj! - mondja hirtelen, pont mielőtt elküldeném az üzenetet. - Basszus, Ash, ez így nagyon nem jó! Csak pár órát fogunk bulizni, hol fogsz akkor ténylegesen aludni? Nem lehetsz nálunk sem!

- De akkor meg mi a francot csináljunk? Szökjek ki csak úgy az ablakon, mint valami undorítóan nyálas tinifilmben? - kezdek el pánikolni.

- Ashley, nekem végem, ha ma nem jelenünk meg együtt - mondja komolyan.

- És ha bevallanám Joeynak, hogy elmegyek ma, de azt mondom neki, hogy csak osztálytársakkal? Segítene kiszökni.

- Túl necces. Mennyi az esély arra, hogy pont ma jött meg a kedved a szórakozáshoz, amikor épp az egyetlen haverod is egy házibuliban lesz? - kérdi Pat. Mondjuk tényleg jogos a felvetése.

- Van más ötleted? - kérdezek vissza végül.

- Oké, menj be akkor most hozzá, miközben vonalban vagyunk, hogy hallhassam.

- Jó, lenémítalak - mondom, majd egyből kinyomom a hangszóró ikont, és már megyek is ki a szobából, hisz eddig is ki volt hangosítva Pat. Utálok rendesen telefonálni, képes vagyok még utcán is kihangosítva beszélni, még ha meg is bámulnak miatta.

- Joey - nyitok be a bátyámhoz, ő meg leveszi a fejhallgatóját egy pillanatra.

- Várj egy kicsit, csak még megölöm ezt a gecit - válaszol a szokásos modorával, majd csak pár perc múlva szólal meg újra egy-két káromkodást leszámítva. - Oké, mondd! - fordul újra felém minden figyelmét nekem szentelve.

- Tudod, van az az osztálytársam, Nadine - állok meg egy pillanatra, ő meg bólint, hogy tudja kiről van szó. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha tudná. - Elhívott pár embert, köztük engem is, hogy menjünk el egy szánalmas diszkóba. Tudom, ez nem az én stílusom, de vele tényleg jóban vagyok, és már igazán el kéne kezdenem egy kicsit beilleszkednem a suliba, elvégre egy éve ott tanulok - mondom őszinte hangsúllyal, amin még én is meglepődöm kicsit, mert mégiscsak Joeyról van szó, akiben a világon mindenkinél jobban bízok. Épp ezért van iszonyatosan lelkiismeret-furdalásom, hogy a bátyám szemébe hazudok szemrebbenés nélkül. Viszont tudom, hogy másképp képtelen lennék eljutni a buliba.

- Biztos vagy benne? - kérdezi egyszerre féltve és boldogan, hisz tudom, hogy nem szívesen engedne el éjszaka, de azért látszik rajta, hogy valamennyire örül annak, hogy próbálok barátokat szerezni. Könyörgöm, hadd meneküljek innen, mert mindjárt elsírom magam, olyan rosszul érzem magam!

- Igen. Tudnál segíteni kiszökni? Ígérem, hogy hazaérek épségben, és nem fogok inni sem, de ez fontos lenne nekem.

- Attól függ. Hova mennétek?

- Csak ide, a Hellbe.

- Jó, az nem vészes hely. Persze, hogy segítek, de holnap muszáj beszámolnod mindenről, oké?