8 letters

• Kezdet •

Tóth Alexa vagyok, a barátaimnak csak Ali vagy Lexa. Minden erőmmel az Exatlon új évadára készültem hisz szerettem volna megmutatni mindenkinek aki nem hitt bennem hogy én igenis megtudom csinálni és odavaló vagyok.

A jelentkezésemet elfogadták aminek hihetetlenül örültem. Most már csak jó teljesítményt kell hoznom ebben a szériában.

A többi jelentkező közül senkit nem ismertem. Egy újabb jó ok amiért jelentkeztem, így tudok kapcsolatok is teremteni. Ami nem igazán megy nekem de még megváltozhat nem?

—————————————————

Reggel hatkor keltem, annyira izgultam. Ma indulunk Dominikára ahol az Exatlon kerül megrendezésre.

A gardróbomba tévedve felkaptam egy kényelmes szürke pólót egy fekete nike cica nadrággal. Miután felöltöztem fogat mostam és a hajamat felkötöttem.

A következő hely ahol megjelentem a konyha volt. Próbáltam halkan reggelit készíteni mert nem mindenki korán kelő nálunk mint én.

Miután elkészítettem egy laktató szendvicset a szobámba indultam hogy ott fogyasszam el. Miközben ettem telefonoztam. Felmentem az instára ahol láttam hogy az Exatlon többi versenyzője is már nagyban készülődik. Az insta storyk tele voltak tömve egészséges ételekkel (Dorci), valaki reggeli futásra indult (Szilveszter), vagy például biciklizni, oh vagyis bocsánat BMX-ezni (Zozo).

Úgy tűnt én vagyok az egyetlen aki csak otthon gubbasztva eszi a kalória bomba szendvicsét miközben a többi versenyző még a mai napon is nagyba készülődik. Semmi probléma.

- Alexa, ébren vagy már? - kérdezte anya nagy hanggal amivel szerintem még a szomszédokat is felébresztette.
- Juli, az isten áldjon, ne ordíts már!! - kiáltott rá apu. Hogyha a mai napon csuklani fogok, visszagondolok majd erre a csodás reggelre és nem fogok csodálkozni. Megérdemeljük.
- Igen, anya ébren vagyok. - válaszoltam ahogy beléptem a konyhába. Anya már felöltözve állt a konyhába és kávét készített.
- Izgulsz? - kérdezte miközben én a pultnál helyet foglaltam.
- Persze, ez nagyon fontos számomra. - mondtam majd elvettem egy almát a pultról és megsem mosva jól beleharaptam. Amit anya pont látottt.
- Hányszor mondjam még el hogy mosd meg az almát mielőtt beleharapsz? - nézett rám megvetően mire én csak elmosolyodtam.
- Zsolt, készen vagy már? Ha a gyerek lekési a repülőt te viszed dili dokihoz. - ordította anya apának. Nem értem, miért nem lehet korán reggel halkan beszélni? Mintha apa süket lenne.
- Juli, megtennéd hogy nem ordibálsz? - nézett rá könyörgően majd az ajtón kopogtatás halattszott. Ahogy sejtettem.
- Ugye ezek nem Kerekesék? - nézett anyu riadtan az ajtó felé majd lebukott a pult mögé.
- Itt sem vagyok. - futott be a szobába apu is.
- Most csak szivattok? - mondtam olyan halkan ahogy csak lehetett.

A kopogás 10 perc után szerencsére abba maradt, senki nem nyitott ajtót. Kerekesék azok a szomszédok akiktől mind a hárman nagyon félünk. Egyszerűen rémisztőek.

- Apa, előjöhetsz - szóltam apunak - és egyébként sietnünk kéne. - pillantottam az órámra.
- Már megyünk is! - mondta majd megragadta a garázs kulcsot és elindultunk a kocsihoz.

A reptéren:

- Nagyon vigyázz magadra! - mondta anya majd szorosan átölelt. Én lehunytam a szemem és magamba szívtam mégegyszer kellemes illatát. Majd miután elengedett apa is jól átölelt.

- Elnézést hogy megzavarom a családi pillanatott de Alexának jönnie kell, hamarosan indul a gép. - lépett hozzánk az egyi szervező.
- Ó, persze - mondtam majd elköszöntem a szüleimtől és odaléptem a többi jelentkezőkhöz.

- Sziasztok! - köszöntem elsőként mire minden szem rám szegeződött. Nem köszöntek vissza mivel a szervező beszélni kezdett.

- Szóval, ő itt az utolsó versenyző, sikerült megtalálnom. - mosolygott rám majd folytatta - Ő a Bajnokok csapatát fogja erősíteni.

El is felejtettem mondani de, magyarország legeredményesebb női futballistája vagyok, ezért kerültem a Bajnokok csapatába. A szervező még elmondta hogy kitartozik a Bajnokokhoz majd mindenki átadta a sport szetteket amiket a versenyen fogunk viselni. A pólón nagyba ott volt az Exatlon felírat a nevemmel együtt.

Miután elraktuk a szetteket, megkaptuk a repülő jegyeinket és a a repülő irányába indultunk.

- Szia! - csapódott hozzám az egyik fiú a Bajnok csapatból. Helyes volt, de nem éppen az esetem.
- Szia. - köszöntem vissza mosolyogva.
- Zozó vagyok, bár biztosan tudod. - mondta a szemembe nézve majd kacsintott egyet. Öhm.
- Nem, nem tudom. De az egyből lejött hogy nagyra vagy magaddal. - forgattam szemeimet mire ő felnevetett.
- Komolyan nem tudod ki vagyok? - nézett rám még mindig teljes sokkban.
- Nem? - néztem rá - Miért kéne tudnom?
- Mert én vagyok Zozo Kempf! - mondta komolyan mire én felnevettem. - Instán is követsz. - mondta mire én elmosolyodtam. Ezek szerint ő tudja én ki vagyok.
- Szóval te tudod én ki vagyok? - néztem mélyen szemeibe még mindig mosolyogva. Ő közelebb lépett és a fülemhez hajolt.
- Nem mondom hogy nem csekkoltalak le. - suttogta fülembe amitől kirázott a hideg és végig futott a hátamon.

- Nehéz lesz vele - suttogtam magam elé.