^Marvel Oneshots^

^Bucky Barnes^ (K)

Kinyílik a teraszajtó, és Steve lép ki rajta. Először meglepődik, mikor meglát, de aztán letelepszik a mellettem lévő fotelba.

- Nem jó a buli? - kérdezem halvány mosollyal.

- Valakinek józannak is kell lennie, ha lecsap az ellenség - mosolyog vissza.

- Pedig szerintem megérdemled, hogy kipihend magad. Naponta mentesz meg emberi életeket, kockáztatva a sajátodat. Amerika, sőt, a világ hőse vagy.

- Ugyanezt teszed te is, mégse fogadod meg a saját tanácsod - dönti kicsit oldalra a fejét. Zavartan felnevetek, és beletúrok a hajamba.

- Kétlem, hogy érnék annyit, mint ti. Nem hiszem, hogy hiányoznák a világnak, ha eltűnnék - rázom meg a fejem, ahogy kimondom, ami legjobban nyomja a mellkasom.

- Tudod, mikor kifagyasztottak, én is éreztem így. Fogalmam se volt, egyáltalán hogy kéne élnem. De aztán jött ez a csapat, visszakaptam a legjobb barátom, és ti lettetek a családom - mélyen a szemembe néz, és folytatja. - Sose gondolj arra, hogy mi lenne, ha nem lennél. Nem tudhatod, kinek hiányoznál igazából a legjobban.

Elgondolkozok azon amit mondott, és hátranézek. Abban a pillanatban megmozdul valaki bent a függöny mögül, és már csak azt látom, ahogy eltűnik a fekete bakancs.

- El kell intéznem valamit - állok fel, és Steve kezébe nyomom az italom. - Köszönök mindent - mosolyodok el még utoljára, és bemegyek az ajtón, amit a Kapitány előzőleg elfelejtett bezárni.

Átvergődök a táncoló tömegen, közben a szemeim folyamatosan keresnek egy személyt, de sehol nem találom. Őszintén nem is tudom, miért akarom megtalálni, de kissé aggaszt, hogy fültanúja lehetett annak, amit mondtam. Benézek a laborba, de az kong az üressegtől, csakúgy, mint az edzőterem. Végül a férfi szobája felé veszem az irányt. Az egész folyosón félhomály uralkodik. Az ajtaja előtt megtorpanok. Kopogásra emelem a kezem, de nem merem megtenni. Azt sem tudom, mit csinálok itt!

- Megelőztél - ijedten fordulok meg a hirtelen hangra. Bucky áll előttem egy méterre.

- Hülye ötlet volt idejönni - megpróbálok elslisszolni mellette, mint egy ijedt kisegér, de még időben a kezem után nyúl. Hosszú ujjai körbefogják a csuklóm, de kivételesen nem szorítja, csak gyengéden tartja. Kék szemeivel végignéz rajtam. Mikor arcomhoz ér, a tekintete megváltozik. Szemöldökét összehúzza, pillantása szomorú lesz.

- Nem. A válaszom nem - össze vagyok zavarodva, nem igazán értem miről beszél. Bucky folytatja. - Azt kérdezted tőlem, hogy direkt bántalak-e. Akartam, hogy tudd, nem. Csak - frusztráltan túr bele a hajába -, te annyira más vagy, és ezt nem tudom hova tenni. Én...én azt hiszem, ez egy védő ösztön számomra, hogy sértegetlek, és bántalak, csak hogy megmentselek magamtól. Túl messzire mentem a Clintes dologgal, sajnálom - fakad ki. Már közbe szólnék, mikor folytatja. - Hallottam, amit Stevenek mondtál. Gyűlölöm magam, amiért elértem, hogy szívesebben lennél máshol, mint ezen a világon. De Stevenek igaza van: nem tudnád, kinek hiányoznál, ha nem lennél.

A felismerés arcul csap, szinte éget. Bucky azért viselkedik velem így, mert a saját démonjaival harcol, és azért, hogy engem megóvjon tőlük, inkább mindent megtesz azért, hogy távol tartson saját magától. Ismét könnyek szöknek a szemembe, a mellkason majd' leszakad, ahogy belegondolok a férfi helyzetébe. Ha hamarabb kezdek azon gondolkozni, hogy mi állhat a tettei hátterében, akár segíthettem is volna neki.

- Én nem félek tőled Bucky, nem kell megmentened magadtól - rázom meg a fejem, és szipogok párat. - Csak a szavaidtól félek, de a többi nem érdekel. Nem érdekel, hogy hol voltál, mit tettek veled, és te mit tettél. Csak az a lényeg, hogy ki vagy most. Kérlek, hagyd, hogy segítsek neked! - ragadom meg mindkét kezét, és óvatosan megszorítom őket.

Bucky csodálkozva néz rám.

- Te akarsz nekem segíteni? Utálnod kéne, teljes szívedből. Megbocsáthatatlan amiket mondtam neked.

- Nem mondom, hogy nem fájnak még most is. De én túl tudok ezen lépni. Kész vagyok megbocsátani neked, ha megengeded, hogy segítő kezet nyújtsak - nézek mélyen a szemébe, bár másfél fejjel magasabb tőlem.

A férfi fújtat egyet, látom, hogy megint saját magával küzd. Gondolkodás nélkül megyek közelebb, és átölelem. Fejem vállába temetem, és várok. Hosszú pillanatok múlva érzem, ahogy mindkét karja átfogja a derekam. A metál a vékony ruha anyagon keresztül is hideg, ezért enyhén beleborzongok, de nem húzódok el.

- Ígérem, mindent megfogok tenni, hogy segítsek - motyogom a pólójába.

- Köszönöm - suttogja, és tovább tart a karjai között.

* * *

Hú, kedves olvasóim - akik már megszokták, hogy kb minden huszadik teliholdkor hozok csak részt-,sziasztok!😂
Annyira jó volt megírni ezt a oneshotot, és örülök, hogy sikerült befejeznem. Bár számomra egyik se tökéltes, remélem azért tetszett😀
Véleményeteket nyugodtan fejtsétek ki kommentben.

És a mostani kérdés, amire válaszolhattok: aki látta az új mini előzetest a sorozatokról, mi a véleményetek?
Én személy szerint nem tudok betelni vele, és szükségem van még több jelenetre, különben beleőrülök a várakozásba🥴
Már most látszik, hogy a Marvel kitesz magáért, és a legjobb minőségű sorozatokat gyártja nekünk❤️

* * *

3000love