2. Fejezet

4.5K 178 6
                                    

"Biztos vagy benne?" Kérdeztem a pasimtól a telefonomon keresztül.

"Persze. Elég időt töltöttünk együtt a városban rohangálva. Menj és legyél egy napot Luke-val, valószínűleg hiányzol neki." Mondta Ellis, mosolya hallatszott a készülékben. Ragaszkodott hozzá, hogy egy napot távol legyek tőle és azt töltsem Luke-val, mert nyilvánvalóan nem tettem volna azt, ha nem laknánk együtt. 

Ellis más volt. Nem az az 'ő az egyetlen' típusú könyvmoly és film imádó más, hanem mint ember más. Nagyon nyitott és optimista volt bármilyen alkalomkor. Egy volt azok a 'reggeli emberek' közül, aki én nem voltam. Egyáltalán. Rendkívül okos és tapasztalt volt. Ha összehasonlítasz őt és engem, több különbséget találsz, mint hasonlóságot, de ez az, ami érdekessé teszi a kapcsolatunkat. 

"Rendben." Sóhajtottam nem igazán elégedetten azzal, hogy feláldozzak egy napot Ellistől. Próbáltunk minél több időt együtt tölteni, mielőtt elkezdődik a suli és mindketten őrülten elfoglaltak leszünk. 

"Miénk a hétvége, ne zsörtölődj. Látlak később, jó?" Hangja sima és csendes volt, ami mindig megnyugtatott. Mosolyogtam szavai hallatán,  majd beleegyeztem. 

"Oké. A hétvége, felfogtam. Később találkozunk." Véget vetettem a mondatomnak, mintha egy mentális jegyzetet csinálnék. A hangom újra normál állapotba került, de még mindig egy kicsit izgatott volt. 

"Hiányozni fogsz." Elköszüntünk egymástól és leraktam a kagylót, mielőtt besüllyedtem volna a bőrkanapéba. 

Mi mindig ugyanúgy köszönünk el egymástól a telefonon keresztül, 'Később találkozunk.' 'Hiányozni fogsz.' Mivel tulajdonképpen még nem mondta nekem, hogy szeret, ez egy jó pótlás volt. Csak úgy megnyugtat, hogy látni fogjuk egymást és ez az eszünkben vannak, szerintem. Ez elég ízléstelen és ostobaság, de ez az, amit bírunk benne. 

Ami miatt még nem mondta nekem, hogy szeret, annak sok köze van a szüleihez. Olyan szülei vannak, akik már előre megtervezik az életét az embernek. Nem akarták, hogy a barátnője legyek vagy bármi. De a szülei nagyon megfélemlítőek voltak. Tele pénzzel, üzleti partnerek, szigorúság, csak a szokásos. Mikor találkoztam velük majdnem összeomlottam az ítélkezésük miatt, de Ellis tisztázta velük, hogy kedvel engem és boldog, hogy engem választott. Minden másodpercben erre gondoltam, de végül abbahagytam, mikor rájöttem, hogy a szülei nem tudnak szétszakítani minket, ez egy kapcsolat volt köztünk. 

Ami az én őseimet illeti, ők nem szeretik az Ellis 'típusúakat' a családban. Könnyű dolgom volt, felsoroltam egy csomó embert a családból, akik szintén egy kicsit furák voltak. Hihetetlen támogatást kapok tőlük, ha azt nézzük, csak azt akarják, hogy boldog legyek. Nem arról van szó, hogy nem tetszett nekik Ellis vagy a családja, csak különbözőek voltak. 

Most, a szüleim szerint boldogabb lennék, ha nem mennék suliba Ellisszel, mint a pasimmal, de Luke. Ez az a tipikus dolog, mikor aranyosnak gondolnak minket kicsiként, aztán úgy gondolják, hogy a barátságunk kivirágzik valami szerelemmé, amit egy kissé nevetségesnek gondolok, hogy őszinte legyek. Úgy értem, szeretem Luke-ot, mint egy barátot, majdnem mint egy testvért. Van egy bátyám és egy öcsém, akik Luke-val nem nagyon jönnek ki, de érted a lényeget. 

Mindent összevetve, a családom Luke-ot többre tartja, mint Ellist és titokban azt kívánják, bárcsak randiznék Luke-val, de tudják, hogy én boldog vagyok Ellisszel, szóval nem emlegetik ezt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy minden úgy történik, ahogy szeretném. 

"Luke!" Üvöltöttem az egész házba, hogy tájékoztassam a tervek változásáról. 

"Mi van?" Kiáltott vissza elég durván. Kigúnyoltam magamban és próbáltam kitalálni, hogy honnan jön a hangja. Annak ellenére, hogy kis lakásunk van, még kiabáláskor sem tudjuk megmondani, hogy hol van a másik. 

When We Collide (magyar) SZÜNETELWhere stories live. Discover now