^Marvel Oneshots^

^Peter Parker^

Három folyosó közül is választhattam volna, de fogalmam sem volt pontosan merre kell mennem. Tony semmi konkrétat nem mondott, idézem: "Nagy lány vagy már, megoldod."

Idegesen rágcsálni kezdtem az alsó ajkam. Úgy éreztem mintha egy betörő lennék. Körbenéztem, de közel s távol senkit nem láttam, aki a segítségemre lehetett. A szemeim mindig visszavándoroltak a lépcső felé, így hagyatkoztam a megérzésemre és elindultam arra. Bal kezemmel a korlátot markoltam, hogy el te taknyoljak a nagy bámulásban.

- Te meg ki vagy? - egy apró sikkantás hagyta el a számat ijedségemben. Kissé remegve megfordultam a hang irányába. Egy körülbelül velem egyidős, barna hajú fiú szólított meg a lépcső aljáról. Őszinte és ártatlan szemekkel fürkészett

- Úristen! A frászt hoztad rám - nevettem magamon, amivel tőle is kiérdemeltem egy mosolyt, és ha a szemeim nem csaltak, akkor talán egy kicsit el is vörösödött. Igazán aranyos volt.

- Bocsánat. Péntek szólt, hogy valaki van itt, és hát - kezdte el birizgálni a pólója végét - engem küldtek, hogy megnézzem a betolakodót - elkerekedtek a szemei, és heves magyarázkodásba kezdett - Mármint, nem, nem vagy betolakodó, vagyis remélem, hogy nem akarod épp kirabolni a Bosszúállókat, de hát miért is tennéd, tiszta baromságokat hordok itt össze - vett egy mély levegőt, én meg próbáltam nem vigyorogni azon, hogy milyen kínos helyzetbe hoztam szegény - Szóval, igen...izé - köszörülte meg a torkát mostmár biztosan elvörösödve - Hogy hívnak?

- Jasmine Clarke, személyesen - pukedliztem előtte túljátszva a szerepemet.

- Igazán nagy öröm megismerni Aladdin hercegnőjét - nézett rám visszatartott mosollyal, és elindult ő is felfelé a lépcsőn. Megállt az előttem lévő lépcsőfokon, hogy szemmagasságban legyünk, de még így is magasabb volt tőlem egy kicsivel.

- Na és te ki vagy? - húztam fel egyik szemöldököm.

- Peter. Peter Parker.

- Nos, Peter Parker, akkor te leszel az idegenvezetőm. Merre van Tony Stark?

- Mr.Stark? Biztos a laborjában. Utoljára azt mondta, odamegy. Az öt órája lehetett, szóval valószínűleg még mindig ott van.

- Mutasd az utat.

Elindultunk tovább, felfelé, majd jobbra a laborhoz, de közben be nem állt a szánk.

- Szóóval - kezdte Peter - miért is kell neked Mr.Stark? Bocsánat, ez túl tolakodó volt, nem...nem kellett volna, eh tök mindegy, nem megy ez - legyintett miután elhadarta a mondandóját.

- Az unokahúga vagyok - válaszoltam egyszerűen, nem foglalkozva Peter viselkedésével, mert nem szerettem volna megbántani egy rossz beszólással.

- Komolyan? - képett el mellettem a fiú, és hallatszott a hangján az őszinte meglepődés. - Mr.Stark sose mesélt arról, hogy lenne unokahúga.

- Ezen meg sem lepődök - nevettem halkan. - Nem találkozunk sajnos olyan sokszor, mint kéne. De most ő hívott, azt mondta van egy meglepetése számomra - magyaráztam.

- Meddig leszel? - nem tudtam nem észrevenni azt a rejtett izgatottságot a hangjában.

-Nem tudom - rántottam meg a vállam. - Majd még kiderül.

Egy nagy, átlátszó ajtó előtt álltunk meg. Peter előre lépett.

- Azonosítást kérek. - hallatszott egy női gépi hang.

- Peter Parker - csipogott az ajtó, majd kinyilt előttünk. Lenyűgözött a látvány. Vasember páncélok egymás mellett, néhány még csak félkész állapotban hevert a padlón, volt ami sérülten feküdt az asztalon.