Halk kopogás törte meg az éjszaka csendjét. Egy magas, elegáns hölgy vonult végig a sötét utcákon. A félhomályt csak néhány utcai lámpa pislákolása űzte el. A magassarkú hangján kívül még hallani lehetett néhány autót, ahogy az úttesten száguldoztak. A nő egy komolyzenei koncertről tartott haza. Mindig is odáig volt a zenéért, ő maga is játszott nem egy hangszeren. Kedvence a zongora volt, otthon volt is neki, amit előszeretettel használt is, ráadásul igencsak ügyesen. Sötét, gondosan beállított haja függönyként omlott hátára. A reggeli hőség ellenére estére rendesen lehűlt a levegő.
Mégis jó ötlet volt a nadrágkosztüm – gondolta magában és összehúzta blézerét, hogy kevésbé fázzon a hűvös szélben. Tökéletes haja is kicsit összekócolódott. Az időjárás egyre zordabbá vált, vihar közeledett. Szerencsére még az eső csepergése előtt leért az aluljáróba. Pupillája annyira összeszűkült a hirtelen vakítónak tűnő fénytől, hogy szinte észrevehetetlenné vált kék íriszében. Hunyorogva sétált a metrószinten. Mikor hozzászokott a szeme a világossághoz, jobban körül nézett, hogy felmérje a terepet. Kevés ember várakozott, akik lent voltak vele, egytől-egyik gyanúsnak néztek ki. Reflexszerűen magához szorította táskáját. Talán attól félt, hogy valaki odamegy hozzá és erőszakkal elveszi tőle. Nem is csoda, hogy ilyen gondolatai támadtak, az egész hely piszkos és büdös volt. A szemetet szétdobálták, a cigaretta tilalom ellenére nem egy csikk hevert a földön. A levegő pisi és izzadt, mosdatlan emberek szagától vált nehézzé. A falakat mindenféle graffiti borította. Volt köztük kiemelkedően jó, amit még művészetnek is lehetett volna nevezni.
Egy férfi elkezdett felé lépkedni. Arcát kapucnival takarta, kezeit zsebre vágta és úgy ment egyre közelebb és közelebb. A fenyegetettség érzetén mit sem segített, hogy mintha mindenki eltűnt volna, és csak ketten maradtak volna lent. Feszengve helyezte jobb lábáról a balra súlyát, az időt sürgetve. Tekintetével folyamatosan a furcsa alak felé nézett, magában pedig azt próbálta kitalálni, hogyan meneküljön el, ha arra kerülne a sor. Végül a férfi elkapta a fejét, majd hátrább lépett párat.
Kifújta a stressz alatt magában tartott levegőt, tartása lazább lett, már nem szorongatta annyira táskáját. Megérkezett a metró, amire készséggel fel is szállt gyorsan. Az ijesztő alak nem követte, ő ottmaradt a megállóban. Ami még rémisztőbbé tette a jelenetet, hogy fejével végig kísérte a hölgy minden mozdulatát.
Ahogy elindult a szerelvény előkaparta ridiküljéből telefonját, ami természetesen minden más alatt volt. Feloldotta a készüléket, hogy megnézze mik történtek mostanában. Senki nem kereste. Nem is nagyon lett volna ki, nem voltak barátai, magának való volt. Szépsége, kedvessége ellenére még partnert sem talált. Fiatal volt, nem is aggódott ezek miatt, kiélvezte az édes magányt. Ráment a böngésző applikációra, hosszú vékony ujjaival bepötyögte a keresni kívánt kulcsszavakat. Kedvenc hírolvasó portálján volt, amikor nem volt semmi dolga és nem zenélt, akkor itt ütötte el az időt.
Mindenféle dologról írtak, volt néhány cikk az egészséges életmódról, de ezek nem keltették fel az érdeklődését, lejjebb görgetett. Elmosolyodott, amikor meglátott egy címet, miszerint albínó oroszlánkölyök született egy közeli állatkertben. Egy újabb állatos volt ezalatt, amiben arról számoltak be, hogy egy kiskutyát mentettek meg valami szeméttelepről és fogadtak be. Miután elolvasta ezeket, jöttek a rosszabb témák, az egyikben egy kigyulladt lakásról írtak, ami valószínűleg szándékosan gerjesztett tűz miatt égett le. Három ember maradványait találták meg. Az író szerint ez a helyi maffia műve volt. Elborzadva gyorsan másik hírt keresett. Először azt hitte csak politikáról fog tudni tovább olvasni, amikor megakadt a szeme egy érdekesebb címen. Egy sorozatgyilkosról szólt, az úgynevezett zongorásról. Ismertetőjele az volt, hogy áldozatai mellett mindig hagyott egy híres zongoradarab kottájából egy lapot, meg egy cetlit, amin az állt; Csak Ő értheti. A tudósítás azt taglalta, hogy mi lehetett vele. Eltűnt? Vagy talán meghalt? Már több, mint egy hónapja nem történt semmi, amit hozzá lehetett volna kötni.
A nő egyszeriben felkapta a fejét, hogy megnézze hol is van. Még egy megálló. Eltette telefonját, és esernyőjét halászta elő. Amint a jármű már nem mozgott, leszállt és felment a lépcsőn. Kinyitotta az ernyőt, hogy ne ázzon meg annyira. Az utcán ítéletidő volt. Hatalmas villámokat szórt az ég, mellé pedig olyan erőteljes dörgést hallatott, mintha le akarna szakadni az ég. Már csak egy sarkon kellett befordulnia, hogy az otthon biztonságába érjen, amikor hirtelen megszólalt mellette egy autó riasztója az éles hangok miatt. Úgy megijedt, hogy hátraugrott, kezéből majdnem kicsavarta a szél az esernyő. Szerencsére még időben erőt vett magán, hogy megszorítsa a tárgyat, és az ne repüljön el. Folytatta az utat, közben próbálta visszafogni a szituáció elképzelése miatt egyre felfele görbülő vigyort.
Elért a kapualjba, ahol beütötte a kódot, majd bement az ajtón. Összecsukta az ernyőt és ismét lépcsőzni kezdett. Meg se kottyant neki az a három emelet, amit felfele tett meg. Lakása bejárata előtt kulcsait kereste meg. Elfordította a kis fémet a zárban, és bement az ajtón, majd belülről bezárta azt. A kulcsot letette a helyére. Szinte ledobta a magassarkút, hogy a lábfájdalomtól szabaduljon meg elsőként. Táskáját arra a székre helyezte, ahol fel szokta venni a cipőket. Ezután levette blézerét, amit szépen vállfára tett és betette a szekrényébe. Fehér inge legfelső gombját kigombolta, és nyújtózott egyet. Halk zörej ütötte meg a fülét, a nappali felől, mintha zenét hallott volna.
Biztos csak a koncert és a fáradtság miatt képzelődöm – gondolta magában. Már jóval éjfél után volt, még szerencse, hogy másnap hétvége jött.
Egyre erősödött a zongora hangja. Ez nem csak hallucináció volt. A sok éves gyakorlásnak és abszolút hallásának köszönhetően kivette az összes hangot, amit leütöttek a billentyűn. Szíve egyre hevesebben vert, mintha át akarta volna szakítani a mellkasát és elmenekülni amilyen gyorsan csak tud. D E A D. Ebben a pillanatban ráeszmélt ki is játszik. Csak Ő értheti...Csak az áldozat értheti, hogy miért is zongorásként akarta, hogy a köznép említse. Játéka egy üzenet volt, hogy meg fog halni a nő. Szemei megteltek könnyekkel, ahogy a darab egyre vadabb és vadabb lett, végül lelassult és elhalkult. A gyilkos lehajtotta a billentyűt védő tetőt és mély levegőt vett...
