Próbálj meg hinni!

~1~

-Elérkezett hát egy újabb tanév. - kezdett bele a szokásos évnyitó beszédébe Dumblebore professzor. - köszöntök minden kedves diákot..
Innentől kezdve nem hallottam Dumblebore szavait. Másra sem bírtam gondolni, mint arra, hogy, hogy volt képes felvenni ezt a nőt. Ráadásul pont sötét varázslatok kivédését tanítani. Felháborít a gondolat, hogy már sokadjára utasította vissza a kérésemet, hogy én tanítsam ezt a tantárgyat. De az semmi ahhoz képest mikor megtudtam, hogy ki az új kolléga. 20 éve nem láttam őt.
-Szeretném bemutatni Audra O'Donnal professzort, az új sötét varázslatok kivédése tanárunkat. - ahogy Dumblebore kimondta ennek az elviselhetetlen nőnek a nevét, egyből magamhoz tértem. Éreztem magamon Audra pillantását, de tüntetően másfélé néztem. A tekintetemmel végigpásztáztam a termen és megakadt a tekintetem az álompároson. Granger és Weasley azonnal elfordultak, de Potter pár pillanatig állta a pillantásom. Próbáltam annyi undort és gyűlöletet beleadni amennyit csak tudtam, és elégedetten nyugtáztam, hogy Potter is elfordult.
Amint Dumblebore befejezte a beszédet és a hálókörletbe küldte a diákokat felálltam, hogy minél hamarabb elhagyhassam a termet.
-Perselus egy percre. - hallottam az igazgató hangját.
-Igen? - fordultam hátra.
-Szeretném ha megmutatnád O'Donnel professzornak a lakosztályát.
-O'Donnel professzor egykor a Roxfort diákja volt. Úgy gondolom nem felejtette el, hogy mit hol talál. Vagy talán tévedek? - fordultam Audra felé felhúzott szemöldökkel.
-Ugyan már Perselus. Ez csupán udvarias gesztus lenne.
-Úgy ismersz engem Albus, mint aki kedvességből udvarias gesztusokat tesz?
-Most az egyszer megtehetnéd. - mosolyodott el Dumblebore.
-Nem bánom. De szedje a lábát professzor. Fontosabb dolgom is van, mint, hogy magát kísérgessem. - Audra döbbenten nézett rám.
Elindultam az ajtó felé, ő pedig mellém szegődött.

Egyikük sem látta Dumblebore professzor arcán szétterülő sejtelmes mosolyt. Minden a terve szerint haladt.

-Mi ez az egész Perselus?
-Hogy mondja professzor?
-Miért viselkedsz így? És egyáltalán miért magázol? Hogy viselkedhetsz ilyen gyerekesen?
-Már el is felejtettem milyen idegesítő vagy.
-Kicsit sem örülsz annak, hogy újra találkoztunk?
-Ezt eltaláltad Audra.
-Perselus.. - kezdett bele, de csendre intettem. Gyanús zajt hallottam az egyik sötétebb sarokból. Jobban megnéztem.
-Potter, Granger, Weasley! Megtudhatnám, hogy miért nem a hálókörletükben vannak? Ez máris 10 pontjába kerül a griffendélnek. - miután láttam az arcukon a megkönnyebbülés jeleit hozzáttettem, hogy fejenként.
-Piton professzor kérem. Mi csak.. - kezdett bele Granger, de félbeszakítottam.
-Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna Granger.
-Professzor..
-Magát se kérdeztem Potter.
-Na de Perselus. - szólt közbe Audra. - Még el se kezdődött a tanév és már is pontokat vonsz le tőlük? Meg se kérdezted, hogy miért vannak a folyosón.
-Valamivel többet tudok Potterékről mint te. - mondtam mézes mázos hangon. - Valószínűleg már megint szabály szegésre készülnek.
Audra elém lépett és rájuk mosolygott, én pedig egyre jobban kezdem elveszíteni az önuralmam.
-Granger kisasszony igaz?
-Igen, O'Donnel professzor.
-Mit szeretett volna mondani az előbb?
-Csak a könyvtárba szerettünk volna menni.
-A könyvtárba? - kérdezte csodálkozva.
-Megtudhatnám, hogy miért akartak a könyvtárba menni úgy, hogy még el se kezdődött a tanév? Talán bemagolni az egész évi tananyagot, hogy idén is brillírozhasson?
Granger elpirult, én pedig gúnyosan rámosolyogtam.
-Induljanak a hálókörletükbe mielőtt még több pontot levonok.
-Perselus lehetnél kedvesebb.
-Hogy legyek kedvesebb? Ezek a tanulók az itt töltött 6 évük alatt minden létező szabályt megszegtek. Természetesen minden egyes alkalommal Potter volt a felbújtó. Ugyan olyan nagyképű, kivagyi alak mint az apja.
-Perselus.. - nézett rám szomorúan Audra.
-Szálljon le az apámról. - kiabálta Potter.
-Harry gyere már. - fogta meg a karját Granger. - Gyere mert még több pontot fog levonni.
Potter gyűlölködő pillantást vetett rám, aztán az arany trió elvonult.
-Ez meg mire volt jó?
-Ne próbálj meg engem szabályozni. Keresd meg egyedül a lakosztályod. - azzal magára hagytam.

*Audra*

Természetesen tudtam, hogy merre találom a lakosztályomat, de szerettem volna több időt tölteni Perselussal. Megváltozott. Tény, hogy soha nem volt kedves ember és az is több évbe telt mire a bizalmába fogadott, de.. nagyon nem tetszett az, ahogy Lily fiával beszélt. Mondjuk az igazat megvallva, nem sokat segít a helyzeten, hogy a fiú James kiköpött mása. De a szeme.. a szeme Lilyé.

Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna az, hogy Lily addig erőszakoskodott amíg bele nem egyeztem abba, hogy megismerjem Perselust.

*23 évvel ezelőtt*

-Kérlek Audra! - könyörgött Lily.
-Nem. Semmi pénzért nem megyek veled Pitonhoz. Ő is csak egy undok mardekáros.
-Ha megismered, te is rá fogsz jönni, hogy Perselus más.
-Persze. - mondtam gúnyosan.
-Kérlek Audra.. A kedvemért. - nézett rám nagy bociszemekkel.
-Jajj.. Jó, rendben! - sóhajtottam legyőzve, ő pedig diadalittasan elmosolyodott.
-Gyere, induljunk.

Lassan osontunk végig a folyosón, nehogy az iskolai gondnok rajtakapjon minket, hogy tilosban járunk. Már majdnem a pincéhez vezető lépcsőnél jártunk, amikor a sötétből előlépett egy alak. Én meg akartam állni, de Lily megfogta a kezem és tovább húzott.
-Nyugi, csak Perselus az.
Az árnyék közelebb jött, és már én is felismertem a fekete hajú, mindig mogorva, 14 éves mardekáros fiút.
- Őt meg minek hoztad? - kérdezte idegesen.
- Szeretném ha megismernétek egymást. - mondta nemes egyszerűséggel. Mi Pitonnal csak bizonytalanul méregettük egymást.
- Ismerem. Ő is csak egy üres fejű griffendéles. - szólalt meg gúnyosan Piton.
-Na megszólalt az undok mardekáros. - feleltem hasonló hangnemben.
-Fejezzétek már be. - szólt békítően Lily. - Ti vagytok a legjobb barátaim. Szeretném ha nem viselkednétek ilyen ellenségesen egymással.

És ez így ment hosszú hetekig. Továbbra sem bírtunk meglenni Pitonnal egy légtérben, de Lily kérését tiszteletben tartva, nem martuk egymást a füle hallatára. Természetesen ha Lily nem volt a közelben, az más helyzetet teremtett elő.
Majdnem egy évbe telt, mire lemondtunk a nyílt ellenségeskedésről, Lily legnagyobb örömére.

A gondolatmenetemet halk kopogás zavarta meg.
Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Dumbledore professzor állt előttem és rámmosolygott félhold alakú szemüvege mögül.
-Érdeklődni jöttem. Perselus elkísérte magát?
-Félúton összetalálkoztunk Lily fiával és a barátaival. Perselus eléggé ingerült lett. Aztán otthagyott. - csóváltam meg a fejem lemondóan.
-Nos igen. Sok bosszúságot okozott már a mi Perselusunknak, ő pedig ezen nem tudta magát túltenni. - nevetett fel jókedvűen Dumbledore. - Hagyjon időt neki. Ne feledje Audra, egyszer már a bizalmába fogadta magát. - mosolygott rám Albus, aztán magamra hagyott a gondolataimmal. Már csak az érdekelne, hogy honnan tudta meg azt, hogy egyszer régen nagyon is bizalmas viszonyban voltunk Perselussal.