Zenesuli / Javítás alatt /

1.rész

A családomtól való hosszas búcsúzkodás után lassan, de biztosan felszálltam a repülőre. Elfoglaltam a beszállókártyámon szereplő számmal ellátott helyet ami az ablak mellett helyezkedett el. Láttam a szüleimet ahogy a váróterem ablakán keresztül integetnek és anyukámnak még talán egy kisebb könnycsepp is legördült az arcán. A gép felszállt és a szüleim hamar látótávolságon  kívülre kerültek. Én pedig elindultam az új otthonom felé.

Pár órányi út után, már a leszállópályát láttam és a kapitány hangját hallottam.

- Kérem csatolják be a biztonsági öveket, pár perc és megkezdjük a landolást Londonba.

Mindent tudtam. Hova kell mennem,  melyik taxiba szálljak be, hol van az iskolám és a hozzátartozó kollégium. Mégis az izgalomtól miután leszállva a gépről bekerültem a  nagy londoni reptér forgatagába alig találtam meg a csomagátvételhez és aztán a kijárathoz vezető utat. Ettől pedig mosolyogtam mindenkire aki csak rám nézett vagy elment mellettem. Bőröndömet és a gitártokomat levéve a futószalagról, már mentem is ki a reptéri váróterem ajtaján. Megkerestem a 4-es számmal ellátott sárga autót beszálltam majd megmondtam a címet.
Mikor kiszálltam az autóból kifizettem a taxisofőrt és kivettem a csomagjaimat amiket a járdára tettem. Egy pillanatra megálltam és elmerengtem. Nem akartam elhinni, hogy itt vagyok. A londoni híres Jolene Brooks Zeneiskola kapujában. A bejáratot fekete díszes vaskapu díszítette a hatalmas épületet pedig téglafal vette körbe ahol itt ott borostyánok futottak felfelé. Az iskola épülete régies stílusú volt  A hatalmas elmélkedésemet azonban egy nekem ütköző személy zavarta meg.

- Bocsi. Szia. Neharagudj.- hadarta gyorsan.

- Hali! Semmi gond.- köszöntem.- Te is ide jössz?

- Hát remélem mert ha nem tuti itt ájulok el. - mondta lihegve.

- Mért ha igen akkor hol fogsz elájulni?- kérdeztem viccesen.

- A kollégiumi szobában. - válaszolta.

- Most megnyugodtam.- ironizáltam viccesen és mindketten jót nevettünk a helyzeten.- Amúgy Jessica vagyok.

- Én pedig Nicole. - mondta.- Akkor bemegyünk együtt?

- Persze menjünk. - azzal elindultunk az épület felé.

Amég pedig az bejárathoz tartottunk kellemesen elbeszélgettem Nicollal. Majd mikor beléptünk a portáshoz fordultunk segítségért.

- Jó napot! - köszöntem.- Hol vannak a kilencedik évfolyamosok szobái?

- Kérem a nevüket a kulcsokhoz. 

- Elnézést. Jessica Fills és Nicole....- fordultam az újonnan megismert lányhoz.

- Dela. - egészítette ki.

- Parancsoljatok.- nyomta a kezünkbe a két kulcsot.- A szobáitok pedig a harmadik emeleten lesznek.

- Külön szobák vannak? - lepődtem meg.

- Igen. - válaszolta a bácsi azzal elment valahová.

Mi pedig elindultunk a lifthez. Mikor felértünk a harmadikra sokat nem kellett keresgélni a szobáinkat ugyanis ösz-visz 14 szoba volt a folyósón. Az enyém a 10-es Nicolé pedig a 11-es, tehát a szobáinak szembe voltak egymással. És amint a liftben jöttünk felfelé az is kiderült, hogy ő is zene tagozatra jött és hogy basszusgitáron basszusgitáron játszik vagy 6 éves kora óta.

- Akkor szia majd talizunk! - köszönt el majd belépett a szobája ajtaján.

Ezek után én is kinyitottam az ajtót de azonnal hátrahőköltem.