A LELKEM MÉLYÉN

VALLOMÁS

A szemed akár egy tükör, melyen át meglátom az igazi éned . Eleinte nem jött elhinnem , hogy igazi , hogy annyi idő urán csak most jöttem rá, hogy mi aa , ami hiányzik az életemből.
Furcsa belegondolni , hogy mennyi idő telt el , mióta először megismertelek. Azt hittem , hogy ismerlek , de amikor azt hittem , már nincs mit mutasson szemed tükre , akkor ismertem meg egy új éned , legalábbis számomra új. Nem is számítottam arra , hogy megismerjem ezt az éned , hisz azt hittem , ezt csak azoknak mutatod meg , akik számodra igazán fontosak , azoknak, akik különlegesek számodra, azoknak, akik nen olyanok , mint én ...
Mert én azt hittem, nem vagyok különleges számodra ... És most , hogy megismertem ezt az éned , nem tudom eldönteni , hogy tréfa , fogadás vagy saját magad szórakoztatása érdekében mutattad meg nekem ezt az éned , vagy tényleg vagyok valaki , aki számít a te életedben . És a gondolat , hogy lehet különleges vagyok számodra oly rémisztő és mégis csodálatos. Mert mi van akkor , ha van még előttem ismeretlen éned?  Mi van , ha nem ismerlek annyira, amennyire hiszem ? Mi van akkor , ha teljesen más vagy , mint gondoltam? Mi van , ha ez csak egy játék, hogy összezavarj?
Be kell vallanom , hogy amióta megmutattad nekem ezt az éned , azt szeretném, ha mindig ilyen lennél velem , mert akkor először lehettem úgy a karjaidban , hogy nem kellett attól félnem , hogy mit mond majd más,  vagy hogy el fogsz engedni ... hiszen valósággal nem akartál elengedni. Akkor volt először, hogy úgy éreztem, nincs mitől félnem, hogy csak mi ketten vagyunk a világon.  Ha szavakba kellene önteni, hogy milyen érzés volt a karjaidban ülni, élvezni a csendet, akkor két napig is kereshetném a megfelelő szót, hisz a TÖKÉLETES nem eléggé jó, nem foglal magába mindent , amit kéne, amit lehetne .
Nem is tudom mi van velem , mert ahányszor erre gondolok , ahányszor felidézem magamban azt az órát, mindig ugyanaz a furcsa érzésem támad, hogy több száz lepke van a hasamban, a szívem hevesebben ver , a levegőm mintha elfogyna , az idő megáll. Nem megy ki a fejemből ami akkor szombaton történt. És amikor nem éppen arra a szombatra gondolok , akkor te megjelensz . Mintha tudnád , hogy nem gondolok már arra a szombtra . Nem tudom , hogy hogy csinálod és ez egy kicsit elgondolkoztat ; mennyire ismersz te valójában? Vagy ezt bárki meg tudja csinálni ? Vagy csak TE ? És miért teszed ezt velem? Miért érsz hozzám oly forrón? Miért akarsz még jobban összezavarni ? Miért nem mondod végre meg , hogy mi van a fejedben? Hogy te mit akarsz? Miért félsz megmondani ? Kitől félsz? Miért nem nézel a szemembe , mélyen a szemembe és mondod ki , hogy : "SZERETLEK!" ? Mert én tudni akarom , hallani akarom , hogy szeretsz . Tudni akarom , hogy neked is nehéz úgy belenézned a szemembe , hogy ne vesszél el benne ; hogy felidézed-e azt a szombatot ; hogy hevesebben ver-e a szíved , ha rám gondolsz? Tudni akarom , hogy mit érzel , ha velem vagy ? Mindent tudni akarok,  mert én szeretlek , de nem tudom , hogy közöljem veled , ha nem tudom mi zajlik benned .
  Eleinte én sem tudtam , mi zajlik bennem . Tudod , akkor szombaton , én el akartam menni ... de nem tudom miért ... mert én valójában maradni akartam volna  ... veled ... örökre ... hogy soha ne kellessen elmennem mellőled . Azt akartam , hogy örökre a karjaidban maradjak , s hogy mindig magam mellett tudjalak ... de mennem kellett ... nem csak azért , mert késő volt ... hanem azért is , mert megijedtem ... de nem tőled ... magamtól ... attól , hogy meg fogsz ismerni , és nem fogok tetszeni ...
  És akkor még abban sem voltam biztos , hogy mit érzek , de most már minden tiszta SZERETLEK❤.