A romlottság királyai

Prológus

KEZDÉS:    5/04/2019

ÍRÓ:    "lotti4525"

Bárcsak azt mondhatnám, hogy minden szép volt azon a napon, a hideg fuvallatok közepette. De mint minden történetben, melyet egykoron megpecsételt a sors, kell hogy legyen valami riasztó. Fekete zakója volt és az egyik vállánál kissé gyűrött, erre úgy emlékszem mintha tegnap lett volna. Aznap láttam meg először a jó, és sötét oldalát is, amelyek teljessé teszik őt. Titkok, ez volt a fő ok amiért képes voltam belé szeretni. De ha nem lett volna az a láthatatlan zsák amivel karöltve kirekesztette a kapcsolatunkból a rosszat, én már nem lennék itt, és semmi szín alatt nem ölnék meg senkit érte, mint most, ahogy ebben a percben kioltottam egy életet.

/ Óramű pontossággal /

Wyatt Hedrix-nek hívták, azt az idegent aki a metróajtónak támaszkodott egy elegáns zakóban, és a telefonját nyomkodta. Onnan tudtam, hogy amikor felszálltam, két nő rémülten róla kezdett sugdolózni mellettem. Olyasmiket hallottam, hogy nem kellene itt lennie, és hogy ő nem alacsonyodik le a közönséges, pórnép közé. De még ha igazak is ezek a pletykák, nem tűnt olyannak aki kilógna a sorból. Egészen emberi volt, olyan valóságos aki képes elmerülni a gondolataiban.

Miközben erre figyeltem, a fülke  hirtelen nagyon ingadozni kezdett. A zakatoló kocsik hangjai morajlottak szét a fülemben. Pánik kerülgette minden idegszálamat. Az egyik, mocskos, hideg korlátba csimpaszkodtam és szorosan lehunytam a szemeimet. Éreztem, hogy valami itt, nagyon nincs rendben. Nem véletlenül rettegtem a földalattitól. Az ilyen életveszélyes estekben, az ember még menekülni sem tud sehová. Csak lent ragad, a mélyben, és elképzeli ahogy beszippantja a sötétség. 

A szerelvény hangos csikorgással lefékez, majd egy pillanatra minden elcsendesül. Amíg ezt az idilli pillanatot, meg nem szakítja a levegőt áthasító sikítás.

- Idefigyelni. Szépen mindenki előveszi a értékeit, és a zsákba dobja. - Üvölti egy férfi és két társával együtt pisztolyt rántanak, majd körbefordulnak velük. Megingok a félelemtől. A szívem eszeveszett tempóban kezd a fülemben dobogni. Automatikusan a karomon díszelgő méregdrága órához kapok, amit még a nagyapa adott nekem, a halála előestéjén. Mindentől képes lennék megválni, de ettől az egytől semmiképp. Reszketve lecsatolom az órát, és  feltűnés nélkül a nadrágom hátsó zsebébe kezdem süllyeszteni. De mikor már azt hiszem sikerült eltitkolnom, valaki kiabálni kezd és felém rohan. 

- Mégis mi a faszt képzelsz? Mit csinálsz te kurva? - Nyomja a halántékomnak a fegyverét. Könnybe lábad a szemem és igyekszem elhúzódni tőle. - Add ide. - Mondja gyengéden. Nem moccanok, és még mindig kitartóan, az órát szorítom, ami végül nem jutott el a zsebemig. - Nem hallasz te picsa? Add ide azt a kibaszott órát, vagy szétfröccsentem az agyad. 

- Nem. -Kiabálom.

- Micsoda? - Döbben meg.

- Mondom nem. Lőj le ha az kell, de én aztán nem fogom egy ilyen seggfejnek adni a... - A mondatomat félbeszakítja egy hangos kacaj. Olyan jóleső, szívből jövő nevetés kezdi belepni a helyet, amilyet már rég nem hallottam. Az ürge is felfigyel rá, majd kínlódva a háta mögé pillant, a még mindig ajtónak támaszkodó emberhez, hogy felmérje a helyzetet. Nem telik el egy másodperc sem, és a pisztolyát az én fejemről az alakra méri. Hirtelen, vagy egy tucat fegyver, és pisztoly terem a levegőben, és mindenki a fiúra célzó ipsére irányítja. A rablóbanda címeres főnöke, mire észbe kaphatna, már a padlón térdel az eddig gyanútlan, tökéletes arcú fiú előtt, akiről azt hittem ugyanolyan mint én. Nyugodtan, ráérősen elővesz egy egyedi markolatú Taurus-t majd élessé teszi. 

- Ha a pokolban leszel, add át az ördögnek, hogy Wyatt Hedrix üdvözletét küldi. - Ezzel megöli, én pedig rájövök, hogy ő a király, mi pedig a gyalogok.