breathe

one

-Viszlát!-mosolygott bűbájosan az alcsony, göndör hajú lány a mogorva könyvtárosnőre.
A zárásidő után negyed órával lépett ki a régi épület ajtaján, mely szokás szerint fülsiketítően nyikorgott. Az utcát már ellepte a sötétség, csak pár utcai lámpa pislákolt halványan. Az omladozó falnak támasztott öreg bicikli hűségesen várt rá. Kinek is kellhetett volna rozsdásodó vázával és kopott nyergével.
A lány, táskáját hanyagul a kerékpár kosarába dobva már gurult is lefele a kicsinyke utca meredek útján, egyenesen hazafelé. Így, immáron háromnegyed tizenegy környékén senki nem járt arrafelé, csak pár kóbor macska, akik meglehetősen a bibliotékával szomszédos ház idős lakójától szökhettek meg.
A szél megcsapta hófehér arcát, melynek következtében pirospozsgássá változott. Hajával a fuvallat pajkosan játszadozott. A környéken csend uralkodott, csak a szellő suhogása és a pedál ütemes kattogása hallatszott. Már nem járt messze az otthonától, amikor az óceán part felé vezető útra fordult, ezzel nagy kitérőt téve. A családi házak némelyikébe még égett a villany, az egyikből hangos zene szűrődött ki. Biztonságban érezte magát, hisz a hét szinte minden napján errefele járt haza. A korláthoz támasztotta a biciklit, majd a kerítés tetejére ült. A hullámok lassan sodródtak a part felé, pár műanyag üveggel egyetemben. A hold fénye megvilágította a víz felszínét, tökéletesen idilli képet biztosítva neki. Az utca végben egy lassan közeledő jármű fényszórói tűntek fel. Azonban nem tudta lekötni őt, hisz sokkal jobban érdekelték az égbolton sereglő csillagok hada és a sós víz csobogása.
Elfelejtve mindent, bámulta a csodálatos tájat. Hirtelen hasított fejébe az éles fájdalom, melynek hatására a földre rogyott, és elhomályosodott előtte az egykor még megnyugvást jelentő vidék.

Eközben nem messze a parttól, egy elhagyatott környéken az egyik garázsból orbitális zaj hallatszott. Fiatalok kiabálása rap zenével vegyülve. A félhomályban tizenéves lányok táncoltak fehérneműben és hasonló korú fiúk füveztek egy rozoga kanapén ücsörögve. Mindenki homlokán izzadságcseppek ültek ki, hatalmas forróság uralkodott abban a kis térben. Egy magas, szőke hajú fiú éppen égszínkék szemeit legeltette egy karcsú, alulöltözött lányon, amikor egy barátja lépett az oldalára.
-Azt hiszem haza megyek.. Forog velem a világ-panaszkodott, a szőkeség vállára téve a kezét.
-Ne már Percy! Még csak most kezdődik a buli. Ruby még itt sincs. Itt lenne a nagy alkalom, hogy felszedd!-ütötte vállba bíztatóan.
-Nem vagyok jól. Mondd meg neki, hogy hívjon fel. És sok szerencsét hozzá-húzott halvány mosolyt szájára és a lány felé biccentette a fejét.
Ingadozva bicegett ki a koromsötét földútra mely kilóméterekre volt az otthonától. Pár száz méterre egy sötét furgon parkolt, azonban nem látta, hogy bárki is ült volna a volán mögött.
Reménykedve nézett be az ablakon, amikor hatalmas lendülettel csapódott az üvegnek. Érezte, hogy meleg vére kibuggyan a szemöldöke sarkából és valaki, a lábánál fogva a csomagtartóhoz húzza őt.

Az autó már hosszú órák óta haladt csomagtartójában a két eszméletlen tinédzserrel. A sötét alak, a vezetőülésben magabiztosan haladt egyre előre és előre a végeláthatatlan sötétségben, és ekkor még nem sejtette, mekkora hírt kap majd.
Nagyot fékezve állt meg a jármű, melybe még vezetője is beleremegett. A köd elfedett mindent, az orra hegyéig sem láthatott volna el senki, kivéve az aki jól ismeri a környéket. Az eső is szemerkélni kezdett, azonban semmiféle mozgás nem volt érzékelhető addig, ameddig valaki nem nyitotta ki nagy zajjal a csomagtartót. Nem sokkal ezután halk puffanás követte, és valami nehezet húztak végig a betonon.

Órákkal később, már hárman feküdtek a nyirkos, hideg kő fallal körülvett szobában. Látszólag mind élettelennek tűntek, azonban, mivel rajtuk kívül senki nem volt a láthatáron, hallani lehetett a lélegzetvételüket. Legalábbis kettőjüknek.

A fürtös hajú lány hirtelenül, bár erőtlenül ült fel, majd megdörzsölve szemeit meglepődve észlelte, hogy ez az egész nem csak egy rossz álom. Hátán a hideg futkorászott, nem tudott hinni a szemének. Nem tudta elhinni, hogy ez épp vele történik meg.
-Mi a...-nézett körbe, felmérve az ismeretlent.
Nem tudta pontosan miért nem futott rögtön az ajtóhoz dörömbölni, és feszegetni azt, majd segítségért kiabálni. Azt érezte ez nem az a helyzet, ahol ez segítene. Idegesen harapott bele cseresznyeszín ajkába, remélve, hogy még bármikor felébredhet, és az ágyában találja magát. Idegesen mérte végig, a tőle nem messze fekvő két ismeretlen fiút.
Könnybelábadt szemekkel kúszott közelebb hozzájuk. A barna sármos fiú úgy terült el a földön akár egy földreszállt angyal. Kósza tincs lógott le a homlokán, szemöldöke szélén, apró heg éktelenkedett, az egykor belőle kicsorgó vér, már arca jobb oldalára száradt.
A másik, a hasán fekvő fiú kicsit messzebb feküdt tőlük. Nem akarta vesztegetni az időt, ezért óvatosan meglökve a vállát próbálta felkelteni őt, valószínűleg nem túl édes álmából.
Ő azonban a sokadik vállrázásra sem ébredt fel. Ezt megelégelve, kissé nehézkesen fordította át hátára.
Ekkor éles, vérfagyasztó sikítás hagyta el a lány száját. A fiú bőre hófehér volt, szemei egyenesen az ő szemeibe néztek, torkán pedig mély vágás tátongott, melyből a vér még mindig folyt.
Fejét tenyerébe temetve zokogott, kezére tapadt vér még az egykor ragyogó arcát is megszínezte. A zajra az angyal arcú fiú is feltántorodott. Ilyedten kapkodta a fejét a véres képű, összetört lány és a halott srác között.
Ereiben megfagyott a vér, képtlen volt megmozdítani végtagjait. Gesztenyebarna tekintetével meredten bámult a kisírt arcú lányra.
A félelem sűrű ködként lepte el a fiatalokat, akik sokkos állapotban bámulták egymást hosszú óráknak tűnő perceken keresztül. A lány magzatpózba kuporodva csúszott egyre távolabbra a holttestől, a fiú pedig meredten bámulta a szemközti falat, pontosabban a vasajtót, ami nagyon úgy festett, hogy nem lesz könnyű feladat kinyitani..