Csak te! (Krilov család III.)

14.

A három felnőtt egy asztal mellett beszélgetett, a fémasztalon nyomtatott papírlapok, írószerszámok hevertek. Vagyis pontosabban egy darab nyomtatott, hivatalos irat, kötegnyi tiszta papír, két toll, és egy itatós.

– Szása vezetheti a jegyzőkönyvet – javasolta Krilov, és megszorította Szása felkarját, aki ugyan szégyellte magát, hogy bátorításra szorul, de azért örült neki, hogy az apja megérti kezdeti viszolygását. Az ő kedvéért is jött, mert tudta, a család nem bánná, ha orvosnak állna. Egyedül Szása mutatott némi vonzalmat az orvosi hivatás iránt, ahogy a hajómodellezés, és a növénynemesítés iránt is. Míg a legidősebb bátyja, Iván gyerekkorától tudta, hogy építész lesz, Charles szívesen időzött a nagyapjuk vidéki birtokán vetés és aratás idején, Szása tizenhét évesen még szabadon csapongott a különböző, és egymástól merőben eltérő kedvtelések és foglalatosságok között.

Dr. Hilliard felületes pillantást vetett rá, és beleegyezőn bólintott. Szása örült a feladatnak, hogy apja biztosítja számára a kellő távolságot a testtől, kihúzta az asztal alól a kényelmetlen faszéket, és megkönnyebbülten rárogyott.

Krilov a nyomtatott iratra bökött.

– Ezzel kezdünk – magyarázta. – Értelemszerűen kitöltöd a felső sorokat – mutatta az ujjával, hol. – Doktor Hilliard diktálja, amit le kell írnod, ha betelt a lap, a hátoldalán folytatod. Minden új papírlapra fel kell vezetni a fejlécet, és a számát.

Szása bólintott, hogy érti.

Hilliard örömtelin dörzsölte a kezét.

– Lássunk munkához! – kiáltotta, a holttesthez lépett, és szinte ugyanabban a pillanatban diktálni kezdett. Gyorsan és feszes tempóban, az évtizedek gyakorlatával, szünetet, gondolkozási időt alig tartva.

– Néhai Mrs. Emeline Everet, született Emeline Prestings. A boncolást vezeti doktor Peter Hilliard, ezerkilencszáztizenegy május huszonkilencedikén, a Törvényszéki Orvostani Intézet központi bonctermében – hadarta egyszuszra. – A holtest azonosítva ezerkilencszáztizenegy május huszonnyolcadikán a testvérhúg, Mrs. Richardson. által. Születési helye Renton városa, Washington állam. – Hilliard egy szusszanásnyit megakadt, felfüggesztette a holtest körüli sétát, és Szására nézett. – Persze a néhai Mrs. Everet születési helye, nehogy a húga neve mellé írd, fiam, hanem egyel lejjebb, a kettőspont után, oda, hogy születési idő, hely, és a többi – szúrta közbe, majd töretlen hévvel folytatta. – Ideje, ezernyolcszázhetvenkilenc március négy.

Szása tolla sercegve szaladt a papíron, felnézni sem maradt ideje. Szerencsére Hilliard jól ismerte a kitöltendő nyomtatványt, a kérdések sorrendjének megfelelően diktált, Szásának nem kellett keresgélnie, hová mit írjon, de még így is vészesen közel állt hozzá, hogy lemaradjon és elakadjon, majd kénytelen legyen visszakérdezni.

– A halál beálltának feltételezett időpontja a tanúvallomások alapján ezerkilencszáztizenegy május huszonnyolcadika, hajnali három óra. Ok; szúrt seb a szívtájékon.

Hilliard néhai Mrs. Everet teste fölé hajolt, és hümmögött. – Ez persze kérdéses. Ne írd fiam! – dörrent rá Szására, aki a pillanatnyi szünetet arra használta, hogy kiforduljon a széken, és végre ő is megnézze a holttestet. Mert az rendben, hogy először megrázta egy halott nő látvány, de nem azért jött, hogy íródeákot játsszon. – Hilliard visszafordult a testhez. – Meglátjuk, meglátjuk. – Kurtán fölnevetett. – Ezért vagyunk itt ugyebár.

A szállodából ide vezető, mintegy negyedórás kocsiúton Szása megtudta az apjától, hogy Hilliard az eltelt tizenöt évben, mióta a törvényszéken dolgozik számtalan hasonló vizsgálatot végzett, bízhatnak a szakértelmében, de mindig is hiú ember volt, most bizonyára lelkesíti majd régi ismerősének megjelenése a bonctermében.