Amerikából jöttem (HP fanfiction)

4. fejezet: Anyja, lánya, nagynénje

- Szívesen – mondta, majd leült az ágyra.

- Ez mi? – Vett a kezébe egy kis oroszlán plüsst. Kiáltva kaptam ki a kezéből.

- Az enyém! Fredtől és George-tól kaptam – mosolyodtam el. – Azt mondják cuki vagyok, akár egy kiskutya, de közben igazi griffendéles oroszlán, úgyhogy ezt adták karácsonyra.

- Ki az Fred...? – kérdezte anya.

- Az egyik Weasley-iker. – Izzy megelőzött, így én már csak a képet mutattam meg, amin együtt vagyunk. – Nagyon helyesek. Biztos nagy csínytevők...

- Azok – vigyorodtam el, és belehuppantam a babzsákfotelbe. – És olyan tehetséges kviddicsezők... imádnátok őket, ha annyi időt töltenétek velük, mint én. És bár egyformák, megsúgja az ösztönöm, hogy melyikük melyik, még sosem kevertem össze őket... - És csak folyt a szó belőlem. Áradoztam róluk, amíg anya véget nem vetett az egésznek és nem küldött a vacsoraasztalhoz. Ott pedig tovább meséltem az élményeimről. Persze nem felejtettem el a házi feladataimat sem, nem is tudtam volna, mert anya azt mondta csak azután segíthetek a szállóban, hogy készen vannak.  

Kész kínzásnak éreztem eleinte, hiszen nyári szünetben kinek az első gondolata az, hogy megírja a házi feladatait? Az első napokat a könyvtárban töltöttem, különböző dolgok után kutakodva, míg anya dolgozott. Csodáltam érte, hogy miután napközben rengeteget dolgozott, este még szakított időt átnézni a kész munkáim. Én voltam a legboldogabb ember egész Floridában, miután az utolsó pontot is feltettem az ellenőrzött, javított, újraírt mágiatörténet házi dolgozatomra, pihenhetett a pennám is.  

A sejtésem bevált, és anya tényleg több feladatot bízott rám a szállóban tavalyhoz képest. A vendégeket kísértem a szobáikba, sőt, volt olyan, hogy én kerestem ki az adatbázisból a vendégek nevét. Az adatbázis egy nagy könyvet jelentett, amiben felírtuk a szobák számát és a vendégek neveit, számát, valamint a foglaltságot. Élveztem nagyon, és még néhány roxfortos diákkal is futottam össze. Például a leendő harmadikos Cedric Diggory is nálunk nyaralt a szüleivel. Mr. Amos elég beteges alkatnak tűnt, Cedrickel viszont elég sok időt lógtunk együtt abban a két hétben. Kiderült, hogy nemcsak ügyes játékos - elvittem arra a helyre, ahol én szoktam gyakorolni a kviddicset, egy közeli kis pályára, ahol Meganékkal lógtunk. Annyira jó volt a társaságában lenni, szinte el is felejtettem, hogy elhalászta Hartley elől a cikeszt... bár azt még én is el tudtam volna seprű nélkül is. Szerencsére a fiú év végén elballagott, így új fogót kell keresnie a házunknak. Warren is letette a seprűt, így ezek bőven adtak beszédtémát Cedricnek és nekem. Ki lesz az új kapitány? Vajon ki a legesélyesebb a fogó posztra?

Egy meleg nyári este, éppen az angliai családokról írt jegyzeteimet olvastam a szobámban a nem létező apámra gondolva, amikor észrevettem egy fene nagy foltot sebesen közelíteni a házunk felé. Ajaj... ez egy bagoly lesz, gondoltam. Megtettem a szükséges intézkedéseket, azaz szóltam anyának.

- Anya! Egy bagoly közelít! – Már ott is volt, és kezelte az állatot.

- Ó, szegény teremtés! – sóhajtott anya. – Jó öreg bagoly lehet. – Én már a levelet olvastam, közben kezemmel vakon kutattam a folyosón bagolycsemege után. – Nem engedhetjük el így vissza. Gyere szépen – gügyögött. – Pihenj egy kicsit. – A bagoly, Errol, mint kiderült a levélből, Weasleyék madara volt. Ránéztem szegény teremtésre és elszorult a szívem.

- Anyu, szeretnék Frednek valami ajándékot adni... szülinapja gyanánt.

- Miért, mostanában van?