,, Börtönben nem a bűnösök ülnek, hanem a vesztesek."
Egy nyári napon bementem hozzá a kórházba... Borzalmas állapotban volt, egyetlen lövéstől. Ugyan 50 éves volt már addigra, ebben a szakmában ez szép kornak számít. Nagy ember volt ő az egész család szemében, én senki se voltam akkor még ott. Egy földön futó, de valamiért engem hívott oda. Remegve sétáltam az ágya mellé... Az egész testem reszketett, úgy féltem ahogy nem szégyelltem.
-Édes fiam- ez voltam én neki hiszen a Keresztapa haldokolt előttem
-Igen... Igen Keresztapa?- kérdeztem remegő hanggal
-Félsz tőlem!?- háborgott felém
-Nem keresztapa... Csak még nem is találkoztunk-hebegtem
-Nem... Valóban, de rég óta ismerjük egymást-nagyon meglepődtem, nem hittem, hogy tud a létezésemről egyáltalán
-Miben segíthetek Keresztapa?-kérdeztem valamivel több önbizalommal
-Csak mondj igent vagy nemet...-szuszogta
-Baj van Keresztapa-kérdeztem ijedten
-Igen?.... Vagy nem?
-De... De mi igen, vagy nem?
-Ha igent mondasz, te leszel a Keresztapa, de Dani meghal, ha nemet ,akkor Dani lesz a Keresztapa és te halsz meg.-levert a víz és nehezen kaptam levegőt
-Keresztapa... Én nem akarok versengést, nem akarok halottat-Dani volt a testvérem, nem vér alapján, szív alapján
-Hát mit szeretnél, sokat keresni, vagy azt, hogy elföldeljebnek?-kérdeztr hamis sanda mosollyal az arcán
-Azt gondolja át tudom venni az ön székét?
-Át...-intett egyet az emberének... Persze tudtam, hogy ez mit jelent.
