A PÉNZ ÉS A FIZETÉSI MÓDOK
Mindannyian tudjuk, mi a pénz. A pénz az a dollárbankjegy, amellyel az élelmiszerboltban fizetünk, vagy az a csekk, amelyet szüleink adnak a tandíjra. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. A gazdaságban a legtöbb fizetési művelet során valójában nem is használnak bankjegyet vagy csekket. A papírdollár és a csekk csak egy igen összetett fizetési rendszer része. E rendszer megfelelő működése gazdasági jólétünk szempontjából létfontosságú.
Nem kezdjük rögtön az Egyesült Államok pénzforgalmi rendszerének összetett jelenségeivel, jóval egyszerűbb környezetet választunk a pénz alapvonásainak szemléltetéséhez. Sokkal könnyebb dolgunk lesz később, ha előbb alaposan megvizsgáljuk a kifizetések során jelentkező problémákat, s hogy a pénz milyen megoldást kínál e kérdésekre.
4.1. A PÉNZ EREDETE ÉS FUNKCIÓI
Képzeljük csak el, hogy egy idillikus déltengeri szigeten élünk. Az élet itt egyszerű. Az éghajlat kellemes. Élelem van bőven. A szigetlakók többségéhez hasonlóan mi is mesteremberként keressük meg kenyerünket. A takácsszakmában jeleskedünk.
A szakosodás jólétünk kulcsfontosságú eleme. A takácsmesterséget választva gyorsabban és jobban állítjuk elő a kelmét, mint azok, akik csak alkalmilag szőnek. A szakosodásnak azonban csak akkor van értelme, ha másokkal el tudjuk cserélni termékeinket. Sok szövetet készítünk, sokkal többet a saját igényeinknél. Minden munkaidőnket erre fordítjuk, ezért nem állítjuk elő a számunkra szükséges többi terméket.
Úgy alakulnak a körülményeink, hogy nem boldogulunk egy új kenu nélkül. Építhetnénk saját magunk is, de mivel sokkal jobbak vagyunk a takácsmesterségben, jobban járunk, ha szövetért cserébe szerezzük be a csónakot. A sziget kenukészítő mestere, Sulu pedig sokkal jobb csónakot készít, mint ami nekünk valaha is sikerülhetne.
Megállapodunk Suluval, és rövid alku után tisztázzuk a méltányos árat. Hat malacot kér. Persze nem nyújtjuk át ott és akkor a kenu ellenértékét. Hitelre vásárolunk. Vagyis a csónakért cserébe kötelezettséget vállalunk, hogy a megállapodott (vagyis hatmalacnyi) értékben a jövőben termékeket adunk neki. A lehető legvalószínűbb persze, hogy szövetben fizetünk. A következő néhány év során, amikor Sulu - családja számára vagy ajándékozásra - szövetet igényel, meglátogat bennünket és „levásárolja" a vételárat. Adósságunk minden alka lommal arányosan csökken. Az ilyen természetű megállapodás egyébként szokványos a szigeten. A termékeket általában olyan kötelezettségvállalásokra cserélik, amelyek más termékek jövőbeli átadására szólnak.
Ígéretek fejében termékeket persze csak akkor engedünk át, ha megbízunk a másikban. Sulu rengeteg időt fordít a kenu elkészítésére. Csak akkor adja nekünk, ha biztos lehet, hogy a megállapodás szerint valóban megfizetjük az ellenértéket. De ha már megkaptuk a kenut, közvetlenül semmi sem késztet az adósság megfizetésére. A Sulunak átadott szövet a mi szempontunkból nettó veszteség. A csónakok hosszú ideig használhatók, belátható időn belül nem szorulunk ismét Sulu szolgálataira, ezért közvetlenül semmit sem veszítenénk, ha „megfeledkeznénk" a tartozásról. Ám adósságunkat, bár csak Sulu követelése, egy ilyen kis közösségben nem szabad elszigetelten értelmeznünk. Itt mindenki mindenkit személyesen ismer. Ha nem fizetjük meg tartozásunkat, akkor árucsereügyben többé senki sem áll velünk szóba. Egy kis közösségben nagyon fontos, hogy az ember megbízható partnernek számítson. Az adósság törlesztésének elmulasztása mindenki számára elfogadhatatlan viselkedés.
Ebben a szövet-kenu csereügyletben - mint láthatjuk - nem volt szükség pénzre. Az árat malacokban határoztuk meg - malacokkal mindenki gyakran kereskedik, ezért az árak így kényelmesen számolhatók -, de ténylegesen nem malacokat terelünk össze. A malacokban megadott árat könnyű átszámítani szövetben mért árra. A szövetből mintegy 6 méter egy malac, ezért a kenuért 36 méter szövettel tartozunk. Azt a dolgot, amely ilyen módon az árak mértékegységeként használatos, szokás elszámolási egységnek (unit of account) nevezni.
