Nem voltam elég jó »› › Stiles Stilinski ✓

6. fejezet - Frissülj fel!

Félénken helyet foglaltam az asztal mellett, miközben Stiles kipakolta a hûtõt. Minden féle-fajta szalámit felsorakoztatott elõttem, plusz margarint, vajat, májkrémet, zöldséget és olyanokat is, amiket már nem láttam, mert annyi minden volt elõttük, hogy teljes takarásba kerültek. Még, hogy nincs náluk semmi.

- Válogass csak! Még vágok kenyeret, kérsz vizet?

- Igen, köszönöm - nem akartam kiábrándítani, de nem voltam biztos benne, hogy a kirakott élelmiszerek arányában véve sokat fogok enni. Meg hát... olyan aranyos volt. Nem lett volna szívem ezt megmondani.

Még öt percbe telt, mire Stiles is leült. Némán ettünk, a csendet csupán az törte meg, ahogy a paprikát rágcsálta. Annyira jóízûen evett, hogy én a látványától is megteltem.

- Te nem eszel? Nincs olyan, ami ízlik? Elmegyek boltba és...

- Nem, Stiles, minden finom. Csak nem vagyok éhes.

- Persze, hogy nem vagy. De egy picit muszáj. A kedvemért - belenéztem a gyönyörû szemeibe, amik most kérlelõen pislogtak rám, és így végképp nem tudtam neki ellenállni.

Nagy nehezen lenyomtam a torkomon fél szelet kenyeret, közben pedig végig bûntudatom volt, amiért Stiles lelkesen kipakolta a fél hûtõt, én viszont alig ettem belõle. Szörnyen bunkó vagyok, de az evés a gyengém. Fõleg most.

- Stiles, nagyon megharagszol, ha én most... felmegyek? - úgy éreztem, nem bírom már tovább. Sírni akartam és egyedül lenni. Csak ennyit.

- Nem, dehogyis! Szeretnél elmenni fürdeni?

- Igen, az jó lenne - bólintottam egy aprót, és már indultunk volna fel az emeletre, amikor kattant a zár és az ajtón Stiles apja lépett be.

- Szép estét, fiatalok! Megvacsoráztatok?

- Én még visszajövök, csak előbb eligazítom Lyrát a fürdõszobában - szólt Stiles, mire egy bólintást kapott az apjától.

Engem bevezetett a fürdõbe, amíg õ szerzett pizsamát és törülközõt. Körülnézve egy bájos, rendezett teret láttam, és a polcokon csakis férfi parfümök, dezodorok és borotválkozó eszközök álltak minden mennyiségben.

Stiles az ajtóban egy vajszínû törülközõvel és egy fehér, Star Wars feliratú pólóval jelent meg.

- Ez volt a legkisebb - húzta el a száját, ám nekem felcsillant a szemem:

- Star Wars??

- Te is bírod? - kérdezte immár õ is majdnem sikítozva.

- Nem is kérdés!

- Bírlak ám. Nagyon - kacsintott. - De most fürödj és frissülj fel. Aztán ha szeretnél, filmezhetünk.

- Rendben. És Stiles - szóltam utána, bár fogalmam sem volt róla, mit akarok mondani. - Köszönöm. Mindent.

- Ez csak természetes - mosolygott, majd kiment és becsukta az ajtót.

Eljött az idõ, amikor egyedül lehettem. Amikor magamra maradtam a tragédia friss emlékeivel. A mardosó, kínzó, gyilkos érzésekkel. Teljesen hihetetlen volt számomra, hogy egyedül maradtam ebben a szörnyû világban. Ekkor éreztem magam igazán elveszettnek.

Hirtelen feleszméltem kábulatomból, és csak akkor esett le, hogy tehetetlenül állok egyhelyben a fürdõszoba közepén. Gyorsan nekiálltam levetkõzni, ám ekkor meghallottam valamit. Stiles az édesapjával éppen rólam beszéltek.

- Nagyon nehéz lehet most neki - hallatszott fel az édesapja hangja.

- Éppen ezért kell segítenünk neki! A városban nem él senkije, így csak ránk számíthat.

- Egyetértek, fiam. És akkor...

Ez a kis párbeszéd megmelengette a szívem. Vissza is fordultam a zuhany felé, hiszen azért hallgatózni mégiscsak rossz dolog. Behúztam a függönyt és elcsavartam a csapot.

A forró víz kényeztette a bõrömet, és végre úgy érezhettem, megszabadulok a sok piszoktól, ami rám tapadt az erdõben. Végignéztem a karomon, amit kisebb-nagyobb karcolások hada borított. Csakúgy, mint a testem nagy részét. A víz csípte a sebeket, de még ez sem tántorított el attól, hogy forró vízben fürödjek. Ráadásul a fizikai fájdalom enyhítheti a lelkit.

A víz, ahogy végigfolyik a testemen... A gõz, ami körbevesz... Majdnem megfulladok tõle, de nem érdekel. A cseppek a függönyön. A bepárásodott tükör. Mintha csak egy átlagos este lenne. De nem az. Ez életem leghátborzongatóbb és legmeghatározóbb éjszakája.

Lassan beszappanoztam magam. Aztán újra megnyitottam a csapot, aminek következtében a vízcseppek újra rajtam kezdtek pattogni. Felszabadultam. A víz képes lemosni - ha csak néhány percre is - a fájdalmakat és a szenvedést. A zuhany alatt nem érzel mást, csupán megkönnyebbülést és egy kis megnyugvást. Mintha megpihenne a lelked. Mintha felsóhajtana és azt mondaná: ,,még nincs vége. Még bírom a harcot." És ilyenkor elhiszed neki. Mert már semmi sem érdekel. Ha azt mondja neked, add fel; feladod. Ha azt, hogy állj fel és küzdj tovább, amíg ki nem fújtad az utolsó leheletedet is; akkor felállsz és küzdesz a végsõkig. Azt hiszem, ezért is szokták mondani, hogy minden fejben dõl el.

Elzártam a csapot és kiléptem a zuhanyzóból. Körbetekertem magam a törülközõvel, amit Stiles adott nekem. Leültem a kád szélére és a kezembe temettem az arcom. Éreztem, hogy a sírás már fojtogat, ezért gyorsan ledobtam a vajszínû anyagot és visszabújtam a függöny takarásába. Megengedtem a vizet és egyúttal a bánatot is szabadjára engedtem. Hatalmas erõvel szakadt ki belõlem, annyira, hogy majdnem összeroskadtam tõle. Fejemet a falnak támasztottam és csak sírtam. Zokogtam, amennyire még eddigi életemben összesen sem csináltam.

Azt hittem, innen már nincs kiút. Itt fogok meghalni a zuhany alatt. Nem értettem, miért nem ölt meg engem is. Miért nem végzett velem is, miért szenvedne velem külön? Csupán azért, hogy kínozzon? Ez valakinek élvezet? Kár.

A víz pedig csak csípett. Végig, az egész testemen. Nem értettem, mire jó ez. Miért tűröm, hogy más irányítsa az életem? Mért hagyom, hogy kiteljesítse a beteg vágyait? Keresztbe tehetnék neki. Megakadályozhatnám, hogy valóra váltsa az álmát és én győznék. De mégis miért... Mégis miért nem választom soha a könnyebb utat? Mindig harcolok még egy kicsit, tűröm a szenvedést, hátha jobb lesz. Hátha megment valaki. De Stiles nem lesz ott mindig, hogy segítsen; nem fog rám találni, ha elvesznék.

Nincs senkim. Senkire sem számíthatok igazán. Hiszen... mégsem lóghatok majd örökre Stilesék nyakán. Nekik is volt egy életük, amit nem ronthatok el én. Igaz, hogy nekem is volt egy életem, amit örökre elvesztettem, de ezt a gyilkoson kell megbosszulnom, ha lesz alkalmam rá.

Apránként lenyugodtam. Kifújtam a levegőt és elzártam a vizet. Felvettem a földről a törülközőt és újra magam köré csavartam. A tükör elé álltam és csak bámultam az előttem lévő kócos, vörös szemű, sebes arcú lányt. Hát ezzé váltam. Ez lett belőlem csupán egy éjszaka alatt. Itt állok és fogalmam sincs, hogyan tovább.

Az érzés, amikor a kedvenc énekesnőd új dala holnap jön ki. Esküszöm, sikítani tudnék.