Nagyon sokan lettek hirtelen körülöttünk. Engem elsodort volna a tömeg ha Áron nem fogja a kezemet és rángat fel a vonatra, ahol szintúgy nagyon sokan voltak. Megláttam Csabit és Dávidot, akik épp 2 fiúval vitatkoztak.
-Most komoly, haver mások nem tudnak leülni te meg nem adod ide ezt a helyet, mert "valaminek a lábadat is kell tartania"?-nézett rá Csabi.
-Menjetek hátra tuti van valahol egy hely.-mondta az egyik.
-Ja most miért pont ez kell nektek?-mondta a másik, majd még jobban széttrepeszkedett.
-Máshol nincs hely! Ti nem láttok? Hihetetlen sokan vannak a vonaton!- szállt be a vitába Dávid.
-Hm.. jó ülljetek le.-engedte meg a szőke fiú.
-Kössz...-mondta Csabi tettetett hálával. -Liza ülj le te.-látta hogy majd' megszakadok a táskámtól és a sátramtól.
-Köszi.-mondtam majd leültem.. Mire a szőke fiú visszarakta a lábait... Az ölembe. Hmm.. A cipőtalpán láttam sok mindent amit nem akartam. Például hogy egy rágógumiba lépett... Nyami...
-Ez most komoly?-néztem rá elképedve.
-Megengedtem hogy leülj, akkor legalább hagy rakjam vissza a lábamat.
-Szuper...-gondoltam, aztán beraktam a fülest és max hangerőre tettem a zenét.
Forróság, tömeg, bunkó fiúk. Max hangerőre tett zene, barátok. Indulhattunk Zamárdira.
