Rózsák Tánca

1.

Kora reggel volt még, mindegyikük hálóruhában ácsorgott, ilyenkor még aludni szoktak, viszont a feszültség most nem hagyta őket nyugodni.

– Most mi lesz? – suttogja Cecily nővérének.

– Mégis mi lenne? Henry elvesz feleségül, és királyné leszek.

– Igen, te királyné leszel, no de mi lesz velünk?

Elizabeth nem tudott mit felelni legidősebb húgának, csak lesütötte a szemét.

– Nem akarok a felesége lenni, Cecily – jelentette ki őszintén.

– És ha nagybátyánk győzött volna?

– Inkább Richardot választottam volna, de őt sem szívesen! – mondta kicsit ingerültebben.

Az, hogy királyné legyen nincs ellenére, csak az, hogy Henry Tudorhoz kell feleségül mennie.

Mindenki színes ruhát vett fel, kivéve Elizabeth. Édesanya fejét rázva mosolygott, miután meglátta kék szálakkal díszített fehér ruhát.

– Te egy igazi York vagy, Lizzie – mondta büszke tekintettel végig nézve rajta. Nem véletlenül választotta ezt, hiszen ez a házuk színe – a bukott Yorkoké.

Néhány órát utaztak az elmúlt pár esztendőben otthonukként szolgáló északi kúriából a kastélyba, melyben hosszú éveket töltöttek.

Érdekes érzés volt újra látniuk a kastély szürke falait, a körülötte elterülő tájat. Hiányzott a száműzetés éveiben valami, amit sosem tudott megállapítani Lizzie, hogy mi is az pontosan. Amikor a kastély előtt sétáltak, és végignézett a tágas udvaron, akkor jött rá, hogy mi is volt az – az otthona.

– A király mindenkit idehívatott, hogy esküdjünk fel rá! – mondta az egyik rokon, akiben szintén Plantagenet vér folydogált.

Elizabeth örült, hogy viszont láthatta rokonait, akikkel az utóbbi esztendőkben nem igen találkozott. Nagyanyját mosollyal az arcán ölelte meg, ahogy unokatestvéreit, Margaretet és Edwardot is – csupán azt bánta, hogy ilyen körülmények között kell találkozniuk ismételten.

– Azt mondta, hogy az uralkodását tegnaptól számolja. Aki ellene harcolt, az áruló – szólalt meg egy másik is.

– Azt nem teheti – súgta Cecily Lizzienek.

– Dehogynem. Már ő a király – húzta el a száját.

Cecily teljesen Elizabeth az ellentéte volt. Nem csak szőkésbarna hajával, de jellemével is különbözött. Ő sokkal nyugodtabb természettel lett megáldva, mint Lizzie, viszont mindketten ott álltak, és egy dolog közös volt bennünk: féltek a királytól, a jövőtől, a családjukat ért újabb veszteségtől.

– Mostantól ez mind a tiéd, drága fiam – mondta hölgy könnyeivel küszködve. Melle dagadt a büszkeségtől, ahogy a trónteremben végig sétált fiába karolva. – Ez a te királyságod, a te trónod, és a jövendőbeli feleséged is úton van már.

– Nem fogom elvenni azt a lányt – szögezte le azonnal a férfi.

– Henry, szükséged van rá az uralmad megszilárdítása miatt – magyarázta az asszony.

– Nem azért lettem király, mert megígértem, hogy egy napon, majd feleségül veszem, hanem mert megnyertem a csatát és megöltem Richardot.

– Szükséged van északra, a Yorkok egykori támogatóira, hiszen ők csak akkor lesznek hűségesek hozzád, ha egy Plantagenet vérből való királyné ül melletted a trónon. De ezt tudod te is, nagyon jól.

– Ő egy szajha. Nem fogom királynévá tenni – ellenkezett továbbra is.

Ahogy körbefuttatta tekintetét a kastély dísztermén melyet fehér rózsák borítottak, összehúzta szemöldökét.

– Égessenek el mindent, ami fehér színű – adta ki a parancsot a szolgálóknak.

– Nem véletlenül kötöttük meg a jegyességet közted és Elizabeth hercegnő között néhány évvel ezelőtt – győzködi továbbra is az anyakirályné.

– Egyedül döntöttél. Nélkülem. A saját életemről – mondta neki kihangsúlyozva az utolsó szavait. – És nem hercegnő, hanem fattyú.

– Henry – szólalt meg lágyan Jasper, a nagybátyja. Ő volt az egyetlen, akiben Henry teljes mértékben megbízott, aki a száműzetése hosszú évei alatt végig mellette volt, s benne sosem csalódott. – Ne siesd el a dolgot. A leány hamarosan ideér. Találkozz vele, és azután dönts vele kapcsolatban. Még lehet, hogy meg is kedveled – mondta teljes nyugodtsággal.

– Rendben – bólintott a király, de szava ellenében nem értett egyet. Kétli, hogy megkedvelhetné azok után, amilyen történeteket hallott Elizabeth felől.

Az utóbbi hónapokban egyre több pletyka jutott el hozzá a jegyeséről, de a csata után is költöttek újakat, mégpedig Richard király utolsó éjszakáján történt dolgokról. Amikor erre gondol, mérhetetlen harag gerjed benne, melyet nehezére esik csillapítani.

Miközben Elizabethék végig haladtak a folyosókon, épp szedték le a lobogókat, amiken a fehér rózsák virítottak, és helyükre vörös rózsásakat tűztek. A hercegnő elhomályosodott tekintettel figyelte, ahogy a zászlók a földre hullottak.

– A király úgy fogalmazott, hogy mindent el kell égetnünk, ami fehér – súgta neki egy cseléd, mikor észrevette Lizzie könnyeit.

– Akkor engem is el kellene égetnie.

– Lizzie! – szólt rá az édesanyja nem tetszően. Elizabeth lehajtotta a fejét, majd úgy haladt tovább.

Elkezdtek kipakolni az utazóládáikból, miután eldöntötték, hogy ki melyik ágyon fog aludni. A kisebbek között kis veszekedés is kialakult, hiszen mindketten Lizzie mellett akartak lenni. Végül édesanyjuk úgy döntött, hogy a legidősebb leány mellett Cecily fog aludni.

Elizabeth elrendezte azt a néhány könyvét, amellyel évek óta rendelkezett, majd lerogyott az ágyára. Körbe vezette tekintetét a kis lakrészben, mely egyáltalán nem hasonlított ahhoz, melyekben korábban élt.

Mégis mi bűnt követtünk el?

Végig kellett néznie apja halálát, öccsei bebörtönzését, majd családja bukását. Édesapja, IV. Edward sok harc után szerezte meg magának a trónt, és néhány évre rá, mikor első gyermeke megszületett, mindenki csalódott volt, kivéve őt. Könnyes szemekkel vette kezébe a leányát, és ölelte magához, míg fülébe súgta nevét: Elizabeth.

Margaret leült Elizabeth mellé, és nagyot sóhajtott.

– Mindent elvettek tőlünk! Teddyt le is mondatták szinte minden jogáról! – dühöngött, miközben kezébe temette az arcát.

Ha a York-ház maradt volna a trónon, Edward lett volna a király, hiszen ő George, IV. Edward és III. Richard testvérének egyetlen fia.

– A trón iránti jogairól? – kérdezte Elizabeth.

– Igen.

– Nem baj, Maggie – szólalt meg kedves hangon Lizzie, hogy vigasztalja kuzinját . – Egyelőre jobb így, minthogy az életetekbe kerüljön.

– Igazad van – sütötte le a szemét Margaret.

– A grófságot megtarthatja? – kérdezte az egykori királyné.

– Hivatalosan még mindig ő Warwick grófja, de itt kell maradnia Londonban – válaszolt remegő hangon Maggie.

– Tehát nem – mondta bosszúsan az asszony.

Lizzie pillanatok alatt elszomorodott. Gondolta, hogy ez fog történni, ha Henry Tudor nyer, de megélni ezt teljesen más. Szörnyű látnia, ahogy minden, amijük volt, most a földszínével vált egyenlővé.