Most megint tél van hideg,kemény tél,
És én most csak vagyok,mint egy kismadár kit elfújt a szél.
Ki szemben néz a széllel,mégis nagyon fél,
Én vagyok,ki csak hisz és remél.
A kismadár,aki a jég hátán is megél,
És a félelméről mégsem beszél.
Ő csodál és bízik hogy mással felér.
Hogy mint más,annyit ő is ér,
A kismadár,aki nap mint nap annyi mindent megél.
Én vagyok,kinek szíve ver,mégsem él,
Kit egy emlék még mindig kisér.
Nem adja fel,tudja még ez is belefér,
Tudja jól a múlt az ami utolér.
Csak egy ember van aki hozzáér,
Így a szívén elmúlik a dér.
Én vagyok a kismadár,aki semmi mást nem kér,
Csak legyen kinek szívébe befér.
Hogy legyen ki várja,ha hazatér,
Hogy megértse,amit a kismadár beszél.
Már tudja van aki szeretni,ha mesél,
Így talán a dolgokkal is megbékél.
Én vagyok,aki nem menekülhet el,
Én vagyok,aki örül hogy él.
