Tilosban

1. Fejezet

-Miss Granger! -emeli meg hangját a professzor, bár arckifejezése nem árulkodik dühről. Ó igen, szemrebbenés nélkül tudja az embert a földbe tiporni, vagy a sárga földig lehordani ha felidegesítette, úgy, hogy még csak egy ér sem dagad a homlokán. -Miss Granger, immáron harmadjára! -szólítja újra, mire nagy nehezen észbe kap a megszólított.

-Tessék? -huppan le éppen a földre és kissé habozva, de vissza kérdez.

-Bár tudnám, hogy honnan veszi a bátorságot egy-egy megszólalása előtt. -mondja lenéző arccal és hangsúllyal. -Mindenesetre lesz ideje megfogalmaznia egy büntetőmunka alatt. -csapja össze saját könyvét, jelezvén, hogy az órának vége. -Délután fél ötre. Ja, és majd elfelejtettem, 5 pont a Griffendéltől. -húzza gúnyos mosolyra a száját.

Ez az a pont, amikor minden létező ember csak oda állna elé, és egy akkorát lekeverne neki, hogy a falról úgy kelljen levakarni. A lány, ugyan talpraesettsége és bátorsága mindig is volt hozzá, hogy ha úgy érzi, igazságtalanul jártak el vele szemben, akkor annak hangot is adjon, bár most, józan esze és erkölcse az ellenkező döntésre pártolt. -Kár tovább szítani a tüzet- gondolta magában, miközben a folyósokon sétált. Épp Ginnyvel beszélgetett, mikor hirtelen valaki hátulról átölelte.

-Ne foglalkozz ezzel a megtestesült gonosszal. Ez már úgyis az utolsó óránk volt. -mormogta Ron, miközben csúkott szemmel még inkább hozzá bújt.

Jól esett a lánynak Ron figyelmessége, de az utóbbi időbe néha óckodik hozzá bújni. Egy ideje már egy párt alkotnak, mégis mintha az elején fellángoló szikra most kezdene elaludni, Hermione részéről. Szakítani nem szeretne vele, mivel fél, hogy azzal tönkre tenné a barátságukat, így inkább várja, hátha újra belé szeret. Vonzódik hozzá, de már nem annyira és nem úgy mint régen.

Nagy nehezen kimászik Ron karjai közül, majd a klub-helység felé veszik az irányt, miközben jókat beszélgetnek Ginnyvel. A kanapén ülnek, a ropogó tűz előtt, miközben a két Weasley egymásról mesél régi történeteket, mikor még kicsik voltak. Hermione jókat nevet rajta és mivel jó meleg van a tűz környékén, levette a talárját és a Griffendéles nyakkendőjét, így csak egy fehér ing van rajta.

Ginny kezd el mesélni Ronról egy történetet, miszerint a fiú három éves korában fogával szétcincált egy plüss figurát. Szintén nevetést vált ki a társaságból, majd Ron így szól hirtelen:

-Hermione! Neked nem kell menned büntetőmunkára? -szólal meg, miközben az órájához kap.

-Úristen tényleg! Mennyi az idő? -kérdezi ijedten a fiútól.

-Háromnegyed 5, hányra kell menned?

-Basszus! Fél ötre! -azzal felugrik a kanapéról és rohanni kezd a kijárat felé.

-Várj, itt maradt a nyakkendőd és a talárod! -kiált utánna Ginny, majd vissza fut a lány, felkapja a nyakkendőt és sűrű léptekkel rohanni kezd a pince felé.

Útközben próbálja magára rángatni a nyakkendőt de lehetetlennek tűnik. Már átkozza magát, hogy miért nem figyelte az időt. Nem sűrűn fordul ilyen elő, de kicsit félni kezd, hogy mit fog kapni Pitontól. Már ott áll az ajtaja előtt és kopogtatni kezd rajta.

-Szabad. -szól ki az érces férfi hang.

Gyorsan végig néz magán, a haja valószínűleg mintha egy borz fészkelt volna oda, az inge gyűrötten lóg rajta, a nyakkendője pedig össze-vissza áll. Benyit az ajtón, majd így szól:

-Jó napot Professzor úr! -lihegi, hisz egészen idáig futott.

-Nahát Miss Granger! Már megijedtem, hogy eltévedt. -az órájára pillant, pedig Hermione biztos benne, hogy pontosan tudja, hogy késett, mégis a tökéletes szidásához szükséges. -Ha nem késik az órám, már pedig nem késik -tekint a lányra. -akkor pontosan 18 percet késett. Had halljam, mi a mentsége a késésre és az ágról szakatt öltözékére? -sziszegi, majd gúnyosan elmosolyogja magát és sárgás fogai kilátszódnak.

-Elnézést, én csak.. Csak.. -a lihegéstől nehezére esnek kimondani a szavakat, de csepp félelme is elmúlt, hisz pontosan tudja, hogy megtudja magát védeni.

-Csak? Nyögje már ki Granger! -a mosoly eltünt, mostmár kissé idegessé vált.

-Csak, kicsit megfeledkeztem róla. -mondja szemét bele fúrva az ideges tanáréba.

-Megfeledkezett? -ejti ki lassan, majd így folytatja: -Akkor majd rendszert csinálunk belőle és akkor hátha az eszébe vési, vagy majd megteszem én. -int, hogy üljön le a tanári asztal sarkára, ahova már van kikészítve egy üres pergamen, tinta és penna.

A lány leül, kezébe veszi a pennát, bele mártja a tintába, és várja, hogy adjon neki feladatot.

-Háromnegyed hatig, ahányszor bele fér az időbe, leírja a következő mondatot: Soha többször nem felejtem el, hogy fél ötre kell mennem a professzorhoz és megtisztelem annyival, hogy nem úgy öltözök fel, mint holmi ágról szakadt Azkaban töltelék. Jó munkát. -fejezi be a mondani valóját, majd még így szól megvetően: -Bár mit is vártam egy Griffendélestől. -a férfi lehajtja a fejét és javítani kezd.

Ezt már nem hagyhatja szó nélkül a lány, ezért így szól:

-Egy Griffendélestől? Most komolyan? Mintha a Mardekárosai nem lennének ezerszer rosszabbak.. -mondja idegesen.

-Vigyázzon a szájára Granger, én nem tűröm meg az ellentmondását és olyat teszek amit nem köszön meg. -sziszegi Piton, fel sem emelve a tekintetét.

-Miért ennyire feltett szándéka, hogy mindenki féljen magától?-kérdez csak vissza Hermione.

Ekkor már felemeli fejét és a lány szemébe néz. Ekkor veszi észre Hermione, hogy a férfi éjfekete szemeiben van valami. Valami különleges, amit nem minden szempárban lehet megtalálni. Talán a mogorva külső mögött ott rejlik egy sokkal barátságosabb ember?

-Miért, maga talán nem fél tőlem Miss Granger? -kérdezi egy félmosollyal a száján.

-Nem. -jön a határozott válasz.

-Bebizonyítsam, hogy tart tőlem? -kérdezi gúnyosan.

-Ami nem létezik, azt nem lehet, de megpróbálhatja. -mondja Hermione, de legbelül egy kicsit megijedt, hogy mit fog tenni, talán elkezd üvöltözni vele? Mindenesetre a lehető legminimálisabban sem szeretné kimutatni, hogy kicsit fél.

Piton feláll, oda sétál Hermione elé, megfogja a karját és felhúzza a székéből. Megállítja maga előtt és előrébb lép egyet. A lány hátrálni kezd, de a férfi lépésenként közelít hozzá, addig, amíg Hermione háta neki ütközik a falnak. A professzor gúnyos mosolygásba kezdve így szól:

-Mostmár elhiszi Granger?

-Nem félek. -mondja halkabban.

Piton két kezét neki támasztja a falnak, így bezárja Hermionét.

-Remegni látom, Miss Granger. -sziszegi Piton, miközben lehajtja fejét közel a lányéhoz.

-Nem tud rám ijeszteni. -mondja Hermione, de valójában igaza volt a professzornak, fél.

Ekkor viszont Piton lehajol a lány arcáig, egészen a füléig.

-Pedig jobban tenné. -majd a lány nyakához hajol és lágy csókokkal fedi azt. Hermione megremeg, majd lehunnya a szemét.