A nevem Will. Tinédzser vagyok egy háború utáni világban. A jelenlegi dátum 2172. Három éve fejeződött be a nagy robot háború és azóta béke honol. A robotokat leállították. A városunk összes védelmező robotja mára már csak alkatrészekként hasznosulnak. A mi kis ipari városunk a semmi közepén van. A város körül jelenleg végig kihasználatlan mezőségek vannak. Amerre csak a szem ellát csak mező tenger terül el a tájon egészen az erdőig. A város lakóknak kifejezetten nincs megtiltva, de nem ajánlott az erdőben az útról lemenni, hiszen még a katonaságnak nem sikerült az összes robbanóanyagot vagy robot darabot eltakarítani. Nem mintha annyira törnék magukat, hiszen használaton kívülinek nyilvánították az erdőinket, így ki tudja mikor fogják elvinni a maradékot. Ahogy tőlem ez kitelik a napjaim nagy részét az erdőben töltöm. Alkatrészekből építettem egy igen puccos házat. Azóta meg kisebb házi robotokat fejlesztek. Nagyon sok kis robot mászik, repked vagy éppen forgolódik már a kis házikóban. Éppen egy központi számítógépen dolgoztam, amikor kitört a vihar. Robotalaphoz képest a ház vízhatlan és rengeteg energiával rendelkezik. A szél és az eső vadul ostromozta az üveget. A cseppek a sima felületen versenyt futva tűntek el az üveg szélén, miután végigszelték az egészet. A vihar kezdett egyre jobban elharapózni. Felkapcsoltam a viskó éjszakai fényeit és a mozgásérzékelőket és befeküdtem a kis ágyba. A vihar zúgása és a házban cikázó éjjeli csillagok hatására pillanatokon belül elaludtam. Reggel az egyik kis házi robot madárként csipogott a fejem mellett. Határozott mozdulattal odébb gurítottam. A kis golyóbis nagy nehezen kinyitotta alkatrészeit és felháborodott csipogással fejezte ki ellenvetését. Álmosan kikászálódtam a meleg ágy öleléséből és ránéztem a gépemre. Több érzékelőt is elhelyeztem az erdőbe, hiszen a robot technika mellett a természet volt a másik dolog, ami hihetetlenül lekötött. Figyeltem az erdő éledezését, az állatok betelepülését és az élővilág lassú helyreállását. Valamint én használtam fel az erdőben fellelhető összes robot technikát. Eddig azért nem találták meg az én kis paradicsomomat, hiszen még az építkezés alatt találtam egy orgyilkos robotot, amiben egy láthatatlan zóna generátor épségben megmaradt. Nem haboztam a felhasználásával. Beültem a gép elé és végignéztem a kamerákat. A kamera rendszer az összes nagyobb tisztást és utat szemmel tartotta. A Z6-os mezőn viszont valami szokatlan történt. Egy hatalmas szikla fordult ki a földből amiből robot darabok álltak ki. Nem haboztam és még a katonaság figyelme előtt el akartam tüntetni a nyílt terepről a roncsot. Felkaptam a szerszámos ládámat és elindultam a tisztásra, ami nem volt messze a bunkeremtől. Húsz percnyi séta után elértem a célpontot. Az eső utáni erdőben volt a legjobb a séta. Ahogy közelebb léptem észrevettem hogy egy YK-84-es típusú védőrobot volt az. A város fő védvonalában alkalmazták és a jelek szerint ez volt az első robotom, amit még viszonylag egyben találtam meg. Elővettem a csavarhúzókat és a lézervágóm. A mellkas páncélt óvatosan szétnyitottam, hogy megnézzem az akkumulátorokat, amikor hirtelen minden félelmem megvalósult. A páncél visszazáródott és sípolni kezdett a masina. Sisakjában a fény felgyulladt. Azonnal felkaptam a cuccaim és egy másik szikla mögé rohantam. A robot óvatosan feltápászkodott. Akkor is döbbentem meg, hogy egy emberhez képest mekkora is volt egy ilyen védőrendszer. Pár percnyi csend után hallottam, hogy a robot központi számítógépe befejezi a bootolást és egy jól ismert hang után beindult a letapogató rendszer is. Nem volt kétség, tudja hol vagyok. Óvatosan kidugtam a fejem és a robot már felém fordult. Lassan felemeltem a kezem és integettem neki. Pár másodperc néha csönd után ő is visszaintegetett. Félelmeim elszálltak, hiszen megmaradt a védelmi protokol és nem sérült a memória. Lassan odasétáltam és ezt mondtam :
- Szia! A nevem Will!
Próbáltam minél lassabban és tagoltabban kifejezni magam. Sajnálatos módon sérült volt a hangkártya így Bob nem tudott beszélni. Időközben Bobnak neveztem el. Miután Bob is érzékelte ezt a problémát így csak különböző sípolásokkal próbálkozott. Típusához képest lényegében mesterséges inteligenciával rendelkezik. Mechanikus testrészekkel és hidraulikus hajlatokkal. Lényegében egy emberre asszociáló robot harcos volt. A belső letapogatója tovább csipogott. Egy utolsó célpont volt betöltve a rendszerébe. Óvatosan felemelt és a vállára ültetett és elindult az erdőbe. Nem tudom mennyire ért, de én végig meséltem neki a történéseket. Végre találtam valakit aki csak hallgatni tud, de azt nagyon jól csinálja.Hosszú séta után a erdő szélén kötöttünk ki. A távolban körvonalazódott a város körvonala. Bob lassan elindult felé, de mielőtt bármit mondhattam volna egy földrakás felrobbant és egy vörös festéses X-Project tört fel, ami az ellenséges ország egyik legerősebb gyalogosa volt. Bob meghőkölt és leestem a válláról. A másik robot azonnal felém fordította a lézerágyúját, hiszen ölésre programozták és láttam, hogy a lézer töltődik benne. Az egész életem lepergett a szemem előtt, de abban a pillanatban Bob a lézer elé vetődött. Hatalmas puffanással esett le a földre. Mindenfelé fröcskölt a hidraulika olaj és Bob egyik lába felettem repült át. A robotom még egy utolsó mozdulattal fejbe lőtte a másik robotot, ami az életemre akart törni és az élettelenül kapcsolt ki. Bobhoz rohantam könnyek között.
-Meg foglak javítani! Meg foglak javítani! - kiabáltam neki
A robot megfogta a kezemet, mielőtt bármit tehettem volna és sípolt. Szemében kialudt a fény. Könnyek között törtem ki. Percekig csak sírtam felette amikor a keze lebukott az ölemből és szétnyílt az ökle. Egy zöld programkártya pattogott ki belőle. Azonnal elkaptam és teljes erőmből rohantam a házhoz. Feltéptem az ajtót és a géphez csatlakoztattam. Pár perces olvasás után egy idegen hang szólalt meg.
- Úgy látom sikerült megmentened a memóriámat Will! Remélem épségben vagy és nem bánod, hogy így veled maradok test nélkül.
- Köszönöm Bob!
Végre megtaláltam azt az igazi barátot aki az életét áldozta értem és vigyáz rám a továbbiakban is a ház részeként. Testének darabjait és alkatrészeit beépítettem a ház elektronikájához és Bob kérésére a kezét is feltettem a ágyam felé. Így került egy robot kéz a szobámba.
