Verseim

A lélek harcai

Történik valami olyasmi, ami
Érzések hadait váltja majd ki.
Sötétben lappang, nem derül ki mi,
Várja, hogy mikor kezdhet már neki.

Kirobban hirtelen nagy lendülettel,
Csak üti, vágja, nem szünetel.
S mikor kiszemeltje már földön van,
Csak akkor hagyja ott bánatában.

Tönkrement roncs lett szegény pára így,
De ereje nem halt ki teljesen,
Még lelke küzdd, nem adja fel csak így,
S íme, talpon van, bár gondterhesen.

Épp mikor helyre jönne már minden
Jön megint Ő, hogy újra beintsen.
De éber már barátunk s ellenáll,
Lám az ördög máris vesztésre áll.

Amit az ember egyszer átélt már,
Hagyná újra megtörténni? Ne már!
Amiben te múltkor elbuktál már,
Abban nem fogsz mégegyszer ugyebár.