Egy kicsit más

1.

,,Meg csillan tengerkék szemein az utcáról besóvárgó gyér lámpa fény, tekintete mérhetetlen szeretettel nézett le rám. Mosolyra húzta ajkait, majd közelebb vont magához. Karjait szorosan a derekam köré láncolta, majd aprócska köröket írt le hüvelyk és mutató ujjával. Mosolya még mindig ott virított az arcán, szemei most lejjebb vándoroltak az ajkaimra, majd újra az én smaragd zöld szemeimbe nézett. Pislantott eggyet, majd újra velem nézett farkasszemet. Hangok akadtak a torkunkon, nem akartuk megszakítani ezt a pillanatot. Olyan tökéletes volt. Hírtelen csak még jobban derekamba markolt, úgy húzott meg közelebb magához. Egymás lehelletét szippantottuk magunkba, ajkainkar csak pár centi szedte szét. Mosolygott még egy utolsót, majd ajkai az enyémkre olvadtak. Eggybe forrtunk, talán ez így volt jó. Neki szüksége volt rám, nekem pedig rá. Kiegészítettük a másikat, érzésekkel. A szerelem volt számunkra az a mentőöv, amibe mind a kettőnk kapaszkodhatott, ha pontosítani akarnék, akkor egymás kezét fogtuk a hullámzó, dühödt tengerben. Hisz ő is tudta, hogy ezt nem szabadna."