Karma

I. Fejezet

Reggel 8 óra van, talán kicsit később is ébredhettem volna, kérdés az: mi a fenét fogok csinálni egész nap? Talán azt is megálmodhattam volna az éjjel , nem csupán azt mennyire csodás a magánéletem, ami természetesen a valóságban nem is létezik. Ideje lenne kapnom egy kis hideg levegőt, hátha attól felébredek teljes egészében. Érdekes dolog 22 évesen ilyen álmokat megélni egy számomra ismeretlen városban, szintén ismeretlen emberekkel körülvéve. Talán egy kávé majd észhez térít  vegyítve a hideg levegővel. Azt hiszem ideje tudatnom a személyzettel, hogy ébren vagyok.

-  Jó reggelt! Darina Karpach vagyok. Kérem azonnal szóljon a szobapincérnek, hogy fenn várom a szobámban , és  azt is közölje, ha ismételten olyan " minőségi" kávét hoz mint tegnap reggel tette, akkor hozza magával a panaszkönyvet is. - szóltam mogorván.

- Óhajt esetleg reggelizni?

- Nem! A felhozataluk elég szegényes. Talán majd máshol reggelizem, aztán ne egy óra múlva érkezzen az a kávé, jobb szeretem melegen. Köszönöm. Viszhall.

Valamiért úgy gondolom a kávémmal nem fognak sietni az urak, talán addig kimegyek a levegőre. - és már nyitottam is az erkély ajtaját, ahol fura hangok csapták meg a fülem. Egy pár vitatkozott az utcán,lökdösték egymást, majd elkaptam néhány szót a vitába torkollott beszélgetésükből.

- Leo! Ne mond újra, hogy beszéljük meg, Én hányszor kértem?!  Most azonnal hazamegyek, de ne is gyere utánam. Remélem sikerül elérnem az első gépet, hogy soha többé még csak ne is lássalak. Magam sem tudom mihez hasonlítsalak, de az egyszer biztos, ha könyvet kéne írnom rólad bármilyen következménnyel elszámolnék, csak hogy a " Nyomorultak" címet adhassam neki..

Hirtelen olyan nevetés kapott el, hogy saját tenyerembe bújva próbáltam leplezni illetlen megnyilvánulásomat, melyet a pár felé tettem. Ezzel a műsorral még egy kabaré fénypontja is lehetnének, mert viselkedésüket az utcán inkább szórakoztatónak gondoltam , mintsem szomorúnak. Egy pillanat múlva már csak a saját nevetésem hallottam, a pár hangját sehol. Kíváncsiságom eredményeképpen kihajoltam az erkélyen, és csodára azt látom, hogy a vitatkozásnak vége szakadt.

- Annyira sajnálom. Nem tudnék nélküled boldog lenni, igazad van. Tudod, hogy semmit sem gondoltam komolyan. - szóltak egymáshoz szerelmesen, majd tovább sétáltak ölelkezve.

Érdekes dolog ez a szerelem. Egyszer a fellegekbe repít, máskor a földbe tapos. Sokszor kérdezem magamtól, hogy az én életemben miért nincs jelen,de ez számomra mindig megválaszolatlan kérdés  marad. Meglehet, több rosszat hoz magával mint jót.  Nem tudom szükségem van-e rá? Nem is firtatom a dolgot, úgy hallom a kávém megérkezett.

- Kopp-Kopp!

-  Csak akkor jöjjön be, ha a tegnapitól mérföldekkel jobbat hozott! - szólaltam fel határozottan.

- Bonjour Mademoiselle!  A kávéja.

Belekortyoltam. 

- Ez igen! Igazán remek. Fogalmam sincs tegnap mi történt a kávémmal, de ma valami csodálatos. - azzal a tárcámért nyúltam, és habozás  nélkül adtam borravalót az úrnak. - Most pedig nyugodtan elmehet, ha távozni fogok értesítem a személyzetet, és elkezdhetik a takarítást.

Újból az erkélyre mentem, leültem. Egy pillanatra ismét gondolkodóba estem a szerelem kapcsán. - Honnan jöhet ez az érzés? Van célja az ember életében? De ha okkal van benne, miért múlik el? - megválaszolni egyiket sem tudtam magamnak. Az emlékeim cikáztak a fejemben, olyan hirtelen jöttek elő akár egy szélvihar ami pusztítóan söpört végig minden gondolatomon. Nem bírtam lélegezni, gondolkodni, csak a könnyeim hullására kaptam észbe melyeknek sós izét éreztem a számon. 
Fejemet teljesen elöntötte a düh, a csalódottság, valósággal képtelen voltam a nyugalomra. Megcsörrent a mobilom, az édesanyám volt az. Úgy döntöttem elkerülöm az aggódást kifejező fejmosást, felveszem.