Skarlát könnyeink

Visszakaptalak

.....Majd csak az ásó koppanását halottam a koponyán mely sok sok darabra tört az eszköz alatt.Ekkor Lucille összeeset és ömlött a fejéből a vér , amely azonos árnyalatú volt a hóval.Nem mozdult többé , a csapás azonnal végzett vele.
Csak álltam és néztem , a holttestet.
Nem bírta tovább , elfáradt.
Nem csak a teste , de a lelke súlya is húzta már őt a föld alá, régen.
Nem tekintem magam gyilkosnak , hisz olyannal végeztem aki már sokakat ölt meg , nőket ,férfiakat , az apámat , a tulajdon gyermekét.....
......Thomas gyermekét.
Még most is alig hiszem el , hogy hazudhatott , annyira valóságosnak tűnt.
De a végén ő is megtört , és helyre szerette volna hozni a hibáját.
Amikor legutóbb láttam csak annyit mondott , hogy intézi a papírokat , és beszéll Lucille-vel.
Bizonyára meghalt.
Annyira nem bánt hisz a végén már elhidegültünk.Az a sok hazugság , sok mocskos titok , a pénzért és a szerelemért.

A testem kezd átfagyni , még egy pillantást vetek Lucille élettelen testére majd sietősre veszem lépteimet a ház felé.
Nem a nehéz , kidolgozott faajtón megyek be , hanem a nyitott tárna felé veszem az irányt.
Egy-két karcoláson kívül nekem semmi bajom nem esett.
Viszont Alannek annál inkább.
Két szúrás , ennyit kapott minimum.
Siettem ahogy csak tudtam , viszont lábaim nehezen engedelmeskedtek.

....

Alan a falnál feküdt mely látszólag hideg volt és csillogott a nyirkosságtól.Keze az egyik sérülést szorította.
-Alan-futok oda majd térdelek mellé-Alan kérlek mondj valamit.mondom hitevesztetten.
-Edith.nyitja ki eddig csukva tartott szemeit.
-Nyugodj meg , Lucille meghalt bizonyára Thomas is , nem bántanak már nem bánthatnak.eröltetek mosolyt könnytől ázott arcomra.
-Nem Edith.
-Gyere , segítek , bizonyára már keresnek téged , hamar , elmegyünk innen és téged ellátnak.
-Edit menjen haza.utasít a szőke férfi.
-Maga nélkül nem megyek sehová.kezdenek folyni a könnyeim.
-Ezt én már nem élem túl Edith kisasszony , kérem mennyen.simít végig arcomon véres kezével.
-Nem-zokogok-ön nem hagyhat itt engem Alan.
-Sajnálom.lehelli majd szemei lezárulnak.
-Nem halhat meg.szorítom magamhoz a testet .
Világos vére hófehér ruhámat beszinezi , miközben a férfi haját simítom.
-Én szerettem magát.suttogom a fülébe , majd eltolom magamtól, nem akarom magam tovább kínozni , sem azzal , hogy érzem a testét sem pedig azzal , hogy látom őt.
Kissé esetlenül felállok , majd sírástól remegve elindulok a lift felé.
Nehéz mozdulatokkal csukom be a vas ajtaját a felvonónak.
Majd a lift elindul felfelé.
Nem tudom hová tartok , nem is nagyon érdekel , nincs hová mennem.
A régi házunk csak apám emlékét élénkítené szívemben.
Nem szándékozok egyedül itt maradni a házban , hisz az épületet is már csak a gyűlölet és a szomorúság tartja egyben , semmi más.
Úgy döntök  célt tűzök ki magam elé , és nem hagyom , hogy talán egy értékbecslő találjon rá az aláírt papirjaimra, aki majd betéved ide.
El kell őket hoznom, vagy elégetnem.
Lassan lépkedek a nyikorgó léceken míg el nem érem a kis szobát .
Az asztalon a papíroknak semmi nyoma.

-Edith.hallom meg a már ismerős hangot balról.Most még sem olyan erőteljes és határozott mint eddig.
Most inkábn gynegének és gyámoltalannak hat.
Majd a hang irányábafordítom a fejemet.
Thomas van ott.
Félig felkönyökölve a szék mellett ahol nem rég aláírtam a papírokat.

Nem állok  hozzá közel mégis látom , hogy remeg.
Az ing és felette a mellénye is át van ázva vérrel a mellkasán .
A levegőt nehezen veszi , minden légvételkor keze ökölbe szorul.
Bizonyára fáj neki , talán kés lehetett.
Önkéntenenül is közelebb megyek.
Bal szeme vérben úszik alatta bően folyik egy sebből a sötét anyag.
Szemei sarkából  könny csordul.De ez míg az egyik oldalon színtelen a másik oldalon testvére skarlát színben játszik.

Előtörtek bennem érzelmeim melyekről azt hittem már régen eltemettem őket.
Thomas hiába csapott be , valamilyen szinten a férjem akiről azt hittem halott.
Hirtelen bűntudat fogott el , hogy egy könnycseppen sem volt pedig tudtam , hogy a férfi valószínüleg halott.
Odatérdeltem mellé majd fejét a térdemre húztam.
-Sajnálom Thomas.mondtam neki egy kósza ében tincset kisöpörve sápadt arcából.
Ekkor szemöldökeit lassan megemelte , majd szólásra nyitotta ajkait.
-Köszönöm.lehelte éppenhogy de amint ezt az egy kis szót kimondta köhögésbe kezdett.
Vért köhögött.
Egy szócska volt mégis sokat jelentett nekem, és sok fájdalmat neki.

Elvesztettem apámat , Alant , de Thomast nem veszíthetem el.
Eddig gyenge voltam de most erős leszek.
Nem hagyom , hogy Thomas meghaljon és az én naivságom ,gyengeségem miattt az ő vére is a kezemhez tapadjon.

Arra eszméltem gondolataimból , hogy betegesen mély köhögés abbamaradt.
Amikor Thomasra néztem hirtelen a rettegés fogott el , de amint megláttam , hogy lélegzik megnyugodtam.
Halk sípoló hangot hallat.
-Semmi baj nem lesz Thomas.suttogom majd végigsimítom kezemet arca jobb felén , olyan hideg.

Sietnem kell......