Minden igaz (ami hamis)

Az interjú

- Mondja, tudja, hogy miért van itt? - kérdezte a nő barátságosan.

- Hogy én? - nézett szomszédjára a férfi meglepődve. - Miért, hol vagyunk?

- Hát itt! - kitárta karját, mintha az egész világot át szeretné ölelni. - Hol máshol lennénk?

A kis szobát négy fehérre meszelt fal határolta. A felületeket foltokban valamiféle szivacsos anyag borította, mint egy rádiós stúdióban.

A szobában egy asztal, mellette pedig két szék állt. Most épp mindkettő foglalt volt. Az egyik széken a férfi ült, miközben az asztalon levő építő kockákkal babrált. A másik széken egy fehér köpenyes nő foglalt helyet lábait egymáson pihentetve. Megemelte a szemüvegét, a homlokára tolta, majd komoly tekintetét a férfira szegezte. A szoba egyik felső sarkában egy apró videókamera lógott a falból kiálló fém karon, pont az asztalra irányítva.

- Erre a szobára céloz? - kérdezte a férfi.

- Igen, erre a szobára.

- Hol vagyunk?

- A keleti szárnyban, ahol eddig is voltunk.

- Minek a keleti szárnyában?

- Ennek az épületnek.

- Hmmm... - a férfi eltöprengett. - Miért nem ad egyenes választ nekem?

A nő hátra dőlt a széken, a szemére ejtette a szemüvegét, majd lejegyzett valamit a kezében lévő füzetbe.

- Úgy gondolom, hogy minden válaszom tökéletesen pontos. Hogy önnek ez nem elegendő, az nem az én problémám.

- Hogy mondhat ilyet?

- Kitalálja hol van?

- Azt hiszem, ez egy megfigyelő, esetleg egy kihallgató szoba. Miért hallgatnak ki? Elkövettem valamit?

- Mire emlékszik az elmúlt hét napból? - kérdezte a nő.

A férfi lehajtott fejjel próbált visszaemlékezni. Megrázta a fejét, majd a nő szemébe nézett.

- Semmire sem emlékszem, ami az elmúlt három perc, negyvenkettő másodpercnél korábban történt. Csak az a kép villan be, amint magamhoz térek, itt ülök az asztal mellett, s előttem egy rakás fakocka és egy mikrofon. Maga pedig ötvennyolc másodperccel később belép azon az ajtón. - mutatott a férfi az ujjával a jobb kéz felé eső fal nyílására.

- Honnan tudja ilyen pontosan az időt? Ebben a szobában nincs óra.

- Gőzöm sincs, egyszerűen csak tudom.

A nő ismét lejegyzett valamit a füzetébe. Leplezte izgatottságát, az arcáról lehetetlen lett volna bármit leolvasni. A szék mellett levő táskából néhány papírt vett elő, majd a férfi elé tette.

- Kérem, töltse ki ezt a tesztet! - kopogtatta meg a lapot.

A férfi maga elé húzta a papírokat, egy pillanat alatt végig pásztázta tekintetével a kérdőívet.

- Komolyan mondja, hogy ilyen gyermeteg kérdésekre kell válaszolnom? "Mi a válasz a kérdések kérdésére, az életre, meg minden?" - Van, aki nem tudja, hogy negyvenkettő?

A nő csak jegyzetelt, ahogy hallotta a válaszokat, már a fejét sem tudta felemelni a papírjaiból, amikor hirtelen csönd lett.

A férfi a kérdezőjére emelte tekintetét, majd a papírlap alján lévő mondatra mutatott. A tekintete egyre homályosabb lett, a beszédre nyitott száján nem jött ki hang.

A nő felemelkedett a székről, és a mikrofon fölé hajolva beleszólt.

- Gyorsan, kapcsoljátok ki, mielőtt még végleg károsodik!

A szobába egy fehér köpenyes, szemüveges, kissé kopaszodó férfi lépett be, oda lépett az alanyhoz és a tarkóján, a haja takarásában megnyomta a vészleállító gombot, mire amaz elernyedt testtel fejelt a papírlapokra.

- Semmisítsétek meg a szoftverét, a testet pedig tegyétek a többi mellé! - rendelkezett a kamera felé fordulva. - Jobb szoftver kell!

Azzal kisietett a megfigyelő szobából, a köpenye szárnyakként lobogott a hátán.