Az életem árán

PROLÓGUS

Még tavaj nyáron véltem felfedezni egy elhagyatott házat tőlünk nem messze. A ház sárga vakolata megfakult és itt-ott levált a falról és az ablakok betörve. A belsejében régi bútorok amiket vastag por borított be. Az emeleten az egy egykor piros tapéták elkezdtek leválni a falakról. A szobák meglehetősen nagyok voltak és szanaszét lim-lom borította az egyész felső szintet. A padlás közepén egy régi zongora ált és a falak mentén könyvespolcok húzódtak, amin rengeteg könyv volt.

Minden nap kijöttem és megpróbáltam rendbehozni a házat. Mikor eléggé lakhatónak minősült, egyre többet jártam ki és szenvedélyem lett a zongorázás. Naphosszakat töltöttem a padláson zongorázással. Élveztem, ahogy a zene az egész házat megtölti élettel. Szinte már el is felejtem, hogy milyen szürke és komor mimden.

Az egyik napon, mikor a ház környékére értem, a zongora halk hangja csapta meg a fülem. Közelebb merészkedtem és bementem az ajtón. Ahogy haldtam egyre feljebb az emeleten, egyre hangosabb lett a zene is. Amint a padlás elé értem, egy pillanatra megtorpantam. Egy röpke pillanat alatt futott át az agyamon minden. Mi van ha valami baltás gyilkos és rám vár? Mert rajtam kivül senki nem tud erről a helyről. És én bizony isten nem mondtam el senkinek.
Egy kicsit haboztam, majd benyitok és szembe találtam magam egy vámpírral. Sok filmet és képet láttam már ahoz, hogy ne tudjak felismerni egy vámpírt. De ő teljesen más volt. Karakteres arca és világos bőre volt, a szeme piros és válligérő sötétbarna haja. A ruhája fekete volt, és a válláról földig érő szintén fekete palást lógott. Egyszerre volt káprázatos és félelmetes.

Egy szó mélkül felált a zongora előtti székről, majd megindult lassan felém. A szemében megcsillant valmi. Talán az éhség. A szivem majd kiugrott a helyéről. Ahogy közeledett, jobban megnéztem az arcát, és próbáltam az emlékezetembe vésni.
A férfi elment mellettem ki az ajtón, majd eltűnt.

Azóta minden nap rendszeresen kijárok, de nem találkoztam vele, csak álmaimban.