Biztos vagy benne?

Első nap...

Hol is kezdjem? Megint eljött a hétfő, egy újabb év veszi kezdetét a suliba. Szerencsére a bátyám, Krisz már elég idős ahhoz, hogy jogsija legyen, így ő a személyes sofőröm. Nagy sajnálatomra Krisz legjobb haverja, Dávid is tudja ezt, és nagy szívvel ki is használja.
- Em, kellj fel!- hallottam meg Krisz hangját a szobám ajtaja mögül a folyosóról. Igen, még magamról nem is meséltem. Tóth Emma vagyok, de a családom és a barátaim csak Emnek hívnak. 16 éves vagyok és az életem a tánc. Ovis koron óta táncolok, és a csapattal már olyan szintekre is eljutottunk, mint a több napos versenyek külföldön. Anya néha aggódik, nehogy a tanulás rovására menjen, de nem mondanám magam egy rossz tanulónak, így emiatt nem aggódom. Na de vissza!
Amint meghallottam Krisz hangját azonnal kiugrottam az ágyból. Ugyanis bátyámat ismerve ha nem vagyok kész fél óra alatt, itt hagy. És ugyebár senki nem akar negyedórát sétálni, így elkezdtem készülődni. Egy fekete harisnya, fekete szoknyával egy bő vöröses kötött pulcsival szerintem jó lesz így első napra. A sulink nem nézi hivatalosan az ünneplőt, nekik csak az a fontos, hogy ott legyünk. Amint felöltöztem, berohantam a fürdőbe, rendberaktam a hajamat,egy gyors smink és már indultam is le reggelizni.
-Jó reggelt! Anya?-kérdeztem a konyhába menet.
-Már elment. Kérsz te is?- nézett rám Krisz a válla felett. Ahogy láttam rántottát csinált.
-Aha, köszi!- gyorsan megterítettem, leültem és abban pillanatbann Krisz már le is tette a rántottát elénk.
-Dávid is mindjárt it lesz.-szólt két harapás közt az órát nézve, mire nekem a torkomon akadt a tojás.
- Mégis minek? Még nincs is fél?!- Az hiányzik, hogy idejöjjön idő előtt.
-Hogyhogy minek?! Előbb elkészült, aztán úgy gondolta az utolsó évünket csak ne rontsuk el azzal, hogy elkésünk má az első nap.- Tényleg, majd el felejtettem. Drága sofőröm, akarom mondani bátyám most vegzős. Ahjj, márcsak egy évig fog vinni suliba, azt meg mégsem kérhetem, hogy bukjon meg kétszer, hogy együtt végeztünk. Habáár...
-Császtok!- kiáltott be Dávid, majd hallottuk ahogy becsapja a bejárati ajtót. Amint a látóterembe került éreztem hogy fülig vörösödöm. Nos, igen. Még nem említettem, hogy úgy születésem óta ismerem Dávidot, és azóta totál bele vagyok zúgva. Tudom, tiszta gáz, mert ő mégiscsak úgy néz rám, mint a legjobb haverja kishúgára, aki mégcsak 16 éves.
Na jó, azért egy pillantást rá csak megengedek magamnak. Basszus, megint rohadt jól néz ki! Fekete farmer, fehér póló és fekete bőrkabát és egy napszemüveg volt rajta. Igaz, hogy már szeptember van, és a nap sehol, de olyan rohadt jól néz ki benne, hogy senki nem szólna neki ezért.
-Khm, Föld hívja Emmát!- nagy bambulásomból Krisz hangja zökkentett ki amire ha lehet még vörösebb lettem, és gyorsan a tányéromat kezdtem tanulmányozni.
Erre Dávid felnevetett. Marha jó! A szemtanúja volt, míg én végig tanulmányoztam őt.
-Hagyd már Krisz!- kelt a védelmemre Dávid- Biztos megvolt az oka, hogy végig stírölt.-kacsintott. Aha, én meg még azt hittem a védelmemre kelt. Gratulálok Emma, ezt jól elhitted.
-Mindegy, ezt nem akarom tudni!- röhögött bátyám, majd felállt és behurcolkodott a konyhába.- De egy biztos- szólt ki az ajtón- a húgom tabu!- nézett jelentőségteljesen Dávidra, aki csak ártatlanul feltartotta a kezét.
-Mehetünk?- jött ki tíz perc után Krisz a konyhából.
Dávid pedig pont ebben a pillanatban jött le az emeletről(?). Ez meg mikor ment fel?!
-Aha, gyere Em!- kiáltott az ajtóból Dávid.

*Suliban*
Az út a kocsiba szokásosan telt... én hátul, a két jó madár meg elől. Igaz ugyan, hogy az én tesóm vezet, és a kocsi fele az enyém, de Dávid azzal érvelt, hogy idézem: ,, Én jóbban kijövök a bátyáddal egy, kettő ha szembejön egy jó csaj, akkor nagyobb az esélye, hogy megáll, ha két helyes srácot lát". Erre én csak feltettem az első kérdést ami eszembe jutott ,,Akkor hol a két helyes srác?!"...
Úgyhogy szokásomhoz híven kiszálltam hátulról, és már szaladtam is legjobb barátnőmhöz, Marához. Már ovi óta legjobb barik vagyunk, ezért is járunk egy gimibe. Mara csak két utcával lakik arrébb, de ennek ellenére nyáron alig tudtunk találkozni. A szülei elváltak, az apja pedig Olaszba költözött, úgyhogy a nyár nagy részét ott töltötte.
-Hali csajszi!- ugrottam a nyakába.
- Sziaa! Mizu? Várod már az évet?- bombázott a kérdéseivel.
-Nem, belegondoltam, hogy Kriszéknek ez az utolsó évük itt.- meséltem szomorúan.
-És mi zavar, hoy elmennek, vagy hogy jövőre egyedül kell jönnöd suliba?- röhögött. Hogy ismer!
-A második.-nevettem én is. Ekkor megálltak mellettünk Petiék. Az osztálytársaink.
-Sziasztok!- mosolygott Peti. Elég helyes srác, de az a baj, hogy ezt ő is tudja magáról.
- Sziasztok!- köszöntünk mi is. Nagy beszélgetésbe kezdtünk egymás nyaralásáról, az évről és úgy mindenről. A nagy eszmecserénket az igazgató hangja törte meg.
-Minden diák fáradjon a termébe! Most!
Azonnal elkezdtek a diákok beözönleni az osztálytermekbe. Amint beértünk gyorsan helyet foglaltam Mara és Peti között. Peti mellett még ott ült Erik, Ádám és végül Dani zárta a sort. Szinte ennyien is voltunk jóban az osztályból. A többiek vagy máshogy látták a világot mint mi, vagy csak szimplán nem szóltak senkihez.
-Szervusztok gyerekek!- jött be Kiss tanár úr. Ő az ofőnm. Kívülről kissé barátságtalan, de ha az ember megismeri rájön, hogy csupa szív ember és hatalmas forma.- Nagyon érdekelne mindenki nyara, de sajnos le kell mennünk az udvarra. Majd utána megbeszélünk minden fontos infót ami erre az évre vonatkozik. Rendben?- mindenki bólintott, így szépen kitessékelt minket az ünnepségre.
Az egész a szokásos módon telt. Az igazgató elmondta beszédét majd köszöntötte a 9.eseket.
Másfél óra múlva már újra a termünkben ültünk.
-Ki kell mennem a bizimért, kint maradt a szekrényben. Mindjárt jövök.- mondtam Maráéknak és kiszaladtam a folyosóra a szekrényemhez. Még akkor tettem bele a bizonyítványom mikor mentünk le az udvarra. Mikor odaértem beírtam a kódom és kinyitottam, de kiesett egy papír. Gyorsan körbenéztem hátha még itt van a tulajdonosa, de az egész folyosó üres volt. Gyorsan széthajtottam a papírt amin ez állt.: ,, Ma reggel is gyönyörű voltál!" Ez meg ki lehet?! Az első gondolat ami az eszembe jutott az az hogy valaki csak szivat így első nap örömére. De egy picike részem reménykedett abban, hogy valaki komolyan írta, sőt, egy részem bízott ebben és márcsak abban reménykedtem hogy a srác neve D-vel kezdődik és áviddal végződik. De kit is akarok becsapni?! Miért írna ilyet?! Eleve, úgy váltja a lányokat mint hónap a heteket. Mindegy, tuti csak valaki vicces akart lenni.
-Emma! Nem akarsz végre bejönni?- hirtelen az ofő hangja riasztott fel.
-De igen. Bocsánat!- és már szaladtam is.
-Akkor kezdjük is el..-szólt az ofő, mire az osztály csendbe maradt és mindenki a tanárt nézte. Gyorsan elhadarta mire számítsunk, kik lesznek a tanáraink, mikor mi lesz..stb. Arra figyeltem fel a füzetembe firkálásból, hogy kinyílt a terem ajtaja. A bátyám, Dávid és Márk léptek be. Krisz azonnal észre vett és intett.
-Csá hugi!- kiáltott mit sem törődve az osztállyal vagy ami még jobb az ofővel.
-Krisztián!- szólt rá Kiss tanár úr, mire az osztályból kitört a röhögés.
-Jajj tanár bá'!- köszönt neki, mintha csak most látta volna meg. Ami szerintem igaz is.
-Na jó, te még utolsó évre se változol meg látom!
-Nemár, nem lehet ennyire hiszékeny, tanár bá'! Magából azért nem ezt néztem volna ki!- röhögött Dávid, mire az egész osztály is nevetett vele. Na de ami ezután történt.. az ofőnkből is kitört a nevetés.
-Ahh, de kár hogy elmentek!- törölgette a szemét drága tanárunk.
-Hát ilyen osztály mellett én is sajnálnám!- szólt bele már Márk is, mire a három barát meg az ofő összenevettek. De jól kijönnek..
-Na jó, most tényleg ezért jöttetek be?!- kérdeztem kissé hangosan.
-Nyugi kislány!-kacsintott Dávid, mire mondanom se kell egy élő paradicsom lettem.-Azért jöttünk, hogy bejelentsük mi leszünk a testvér osztályotok!- mondta észbontó mosollyal az arcán. Ajj miért ilyen cuki?! Amúgy, igen. Tudni kell a suliról, hogy szereti ha az osztályok összehangolódnak. Ezért is próbálnak nagyobbakat kisebbekkel összetenni. A tanároknak is egyszerűbb, mert így osztálykirándulásokon, csak mindenkit rábíznak egy nagyra. Na de várjunk csak! Mi van?!
-Ugye nem ti lesztek??- siránkoztam, mire Petiék felnevettek.
-De hugi, sorry.- rántott vállat Krisz majd az ofőhöz fordult.
Magyarázatképp Márkra néztem, de sajnos őt nagyon lefoglalta a telója. Fogadok megint játszik. Bakker, a gyerek már eskü függő. Még fürdés közbe is játszik miközbe szappanozza magát.
- Te nem tudtad?- kérdezte mellettem Mara.
A fejemet ráztam.
-Tényleg nem? Én azt hittem csak viccelsz?!-fordult felénk mostmár Peti is.-Basszus, így hogy foglak elcsábítani?! A bátyád mindig ott lesz veled.
-Sehogy.- hirtelen egy alak magasodott fölénk. Föl se kellett néznem, hogy tudjam ki az. Elég volt a hangja, az illata és persze a libabőr ami átjárt. Dávid.
-Tessék?-szólt oda flegmán Peti.
-Jól hallottad! Ő neked tabu!
-Khm, már bocs hogy így közbeszólok-szóltam én is flegmán Dávidnak-de az csak neked szólt.
-Nem. Csak az ilyen kisfiúknak mint ő.- mutatott Petire, aki mintha, decsak mintha egy kicsit zavarba jött volna.
-Mizu van?-jött oda Krisz.
-Semmi tesó, mindent kézben tartok.-szólt büszkén Dávid még mindig a szemembe nézve.
-Örülök! Ja és Em, van kedved ma Mekizni egyet?
-Aha, de jöhetnek Petiék is?
Direkt kérdeztem meg, márcsak azért is, hogy megtudjam mennyire idegesíti Dávidot.
-Felőlem.-vont vállat Krisz majd a válla fölött hátra nézett.-Na de asszem megyünk. Még a végén nem enged át törin.- a végét egy kicsit hangosabban mondta, mert az ofő is meghallotta amit csak egy fejrázással díjjazott. De mi azért láttuk azt a visszafojtott vigyort a képén.