Unpredictable

《1.fejezet》

"Sírva fakadtam. Most már nem tudom, hogy azon sírtam-e, ami igaz volt, vagy azon ami nem."

A boldogságom egy pillanat alatt omlott össze. Egy hét telt el azóta, hogy Lucas megcsalt. Egy hete fekszem az ágyamban összekuporodva, kisírt szemekkel. Egy hete nem voltam a telefonom közelében. Tudom, hogy már mindenkihez eljutott a hír, hogy rajta kaptam Lucast egy másik lánnyal. Már biztos rengeteg üzenetem van, amiben minden ismerősöm elmondja mennyire sajnálja. De nekem erre nincs szükségem. Nem akarom, hogy azt gondolják, hogy teljesen összeomlottam, még akkor se, ha pont ezt tettem. Talán gyáva vagyok, de még nem állok készen arra, hogy szembe nézzek az igazsággal. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy történhetett ez meg velem. Annyira naiv voltam, amikor azt hittem , hogy Lucas tényleg szeret. Egyértelmű, hogy neki semmit se jelentettek a közös pillanatok. Minden, amit együtt megéltünk hazugság volt. És én bedőltem neki. Tudom szánalmas, de az én érzéseim valósok voltak. Igen, múlt időben. Jelenleg csak csalódottságot és fájdalmat érzek. Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok. Utálom, hogy az emlékek még mindig hatással vannak rám. De bármennyire is fáj, tovább kell lépnem, és folytatnom az életem. Nélküle.

Egy forró fürdő és egy alapos hajmosás után sokkal fittebbnek érzem magam. Úgy döntök itt az ideje bekapcsolni a telefonomat. A kód beütése után pontosan az vár, amire számítottam. Figyelmen kívül hagyom az összes kíváncsiskodó üzenetet, egyedül csak a legjobb barátnőm,-Mira-üzenetit nyitom meg.

Mira: HALLOTTAM MI TÖRTÉNT! HÍVJ FEL!!

Mira: MIÉRT NEM VESZED FEL AZT A KIBASZOTT TELEFONT??? KEZDEK AGGÓDNI!!

Mira: KIARA NEM VICCELEK!! NE AKARD, HOGY BETÖRJEK HOZZÁTOK!!

Mira: Oké, megértem, hogy egyedül akarsz lenni, de ha beszéni akarsz valakivel, akkor itt vagyok. Vagy, ha szétrúgnád Lucas seggét abban is szívesen segítek. TÉNYLEG HÍVJ FEL!

Elmosolyodom. Tipikusan Mirára vall, hogy könnyen felidegesíti magát, de ha lenyugszik, akkor máris átvált aggódóba. Nem mintha szükség lenne rá, hisz ismer és tudja, hogy csak egy kis időre van szükségem, hogy feldolgozzam, ami történt, és utána úgyis keresni fogom. Most sem tettem másként. Mira rögtön az első csörgésre fel is veszi a telefont.

~Basszus Kiara jól vagy? Ha Lucas a szemem elé kerül, esküszöm felpofozom-szól bele mérgesen.

~Ne aggódj Mira, minden oké. Igaz az elején kicsit kiborultam, de már jól vagyok, és el akarok menni Jason bulijába-mondom magabiztosan. Már látom is magam előtt, ahogy Mira meglepetten felhúzza a szemöldökét. Biztos azt gondolta, hogy majd megkérem, hogy jöjjön át és zabáljon velem fagyit, miközben megnézünk egy vígjátékot. Őszintén szólva ez is eszembe jutott, de aztán rájöttem, hogy nem gubbaszthatok örökké a szobámban és bújhatok el a történtek elől. Az határozottan nem én lennék.

~Én nem is tudom Kiara...Biztos, hogy ezt akarod? Mert szerintem te is tisztában vagy vele, hogy Lucas egy ilyen bulit se hagyna ki-mondja kételkedve. Persze, hogy tudom. Már régóta ezt a bulit várta, és biztos vagyok benne, hogy ott lesz. Épp ezért egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy inkább itthon maradok, és megnézek egy filmet a legjobb barátnőmmel. De aztán eszembe jutott, hogy megígértem Jasonnek, hogy ott leszek, és bár tudom, hogy megértené, ha nem mennék, mégse szeretném megszegni az ígéretemet.

~Igen, biztos. Megígértem Jasonnek, hogy megyek és te amúgy is velem leszel nem?-egy nagy sóhajtás hallatszik a vonal másik végéről, és ekkor már tudom, hogy nyert ügyem van.

~Jólvan, legyen, de ha nem érzed jól magad, akkor rögtön szólsz, és lelépünk, oké?-kérdezi megadóan.

~Megígérem-mondom nyugtatásképpen.

~Na jó, akkor 8-kor a sarkon?

~Ott találkozunk-mondom, aztán bontom a vonalat.

1 óra múlva, már teljesen készen vagyok. Indulás előtt még egyszer végig nézek magamon, és elégedetten bólintok. Egy fekete csipkés ruhát és egy szintén fekete bokacsizmát viselek. A hajam lágy hullámokban omlik a vállamra. A sminkem csupán egy kis szempillaspirálból és egy halvány rúzsból áll. Nem akarok nagy feltűnést kelteni, bár tisztában vagyok vele, hogy ez úgysem fog sikerülni. Valószínűleg mindenki velem lesz elfoglalva, és azzal, hogy mégis megjelentem, annak ellenére, hogy egyértelműen tudtam, hogy Lucas is ott lesz. Nem mintha ez érdekelne. Majd én megmutatom Lucasnak mit is veszített.

Magabiztosan sétálok a barátnőm felé, próbálom erősnek mutatni magam, hogy ne látszódjon mennyire félek. Nem is tudom kit akarok becsapni, őt vagy magamat.

-Szia-ölelem meg szorosan.

-Szia. Nem gondoltad meg magad?-kérdezi, ahogy elengedjük egymást.

-Nem-hazugság. Idefele jövet legalább ötször megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de a makacsságom mindig győzött.-Komolyan Mira, ne aggódj ennyire, szeretném, hogy élvezd az estét.

-Jólvan, ne haragudj, csak tényleg nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt eljönni.-sóhajt.-És az is félő, hogy, ha meglátom Lucast, akkor seggbe rúgom.

-Hidd el, engem egy cseppet se zavarna-mosolyodom el.

-Szóval megenged, hogy megcsillogtassam a karate tudásomat?-vidul fel.

-Még átgondolom-bólintok elgondolkozva, mire mindketten elnevetjük magunkat.-Talán mégsem lesz annyira rossz ez az este-gondolom magamban.

Ekkor még nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Vagyis inkább ki.

Keaton Morgen.