Prológus

Leonardo

Nehéz, hűvös szellő szökött be a viskóba, az ajtó alatt. Leo még az igazak álmát aludta, habár az ő lelke is legalább oly nehéz volt, mint a reájuk törő hajnali fergeteg. Egy erős kéz fogta meg a vállát, és rázta meg gyengéden.
- Leo, itt az idő - költötte fiát, Christopher.
Leo szeme azonnal kipattant, s máris öltözködni kezdtek. A Cazadorok már a házakat járták. Az ő feladatuk volt a mágiára érzékeny emberek likvidálása. Az Inkvizíció vezetői a gonosz cinkosának titulálták a mágiahasználókat. Igaz, erre jó okuk volt. A világtörés után született állapotok miatt, a varázserőt hibáztatták.
Leo pár perc múlva már fényes páncéljában állt, az Inkvizíció sárga-ezüstjében.
Leo nemrég töltötte be a 16. életévét. A Cazadorok az újszülötteket, és a tizenhat éveseket vizsgálták meg. Ezer évesnek tűnő pergament tartottak az illető elé, melyet meg kellett érinteni. Ha a vizsgált személy irányítani volt képes a mágiát, a pergamen lángra kapott, a titokzatos bevonatnak köszönhetően.
- Igyekezz Leo, nincs sok időnk - szólt ismét fiához Christopher.
Leo felkapta a táskáját, majd az apja után sietett. Ahogy kilépett az utcára, két házzal arrébb a Cazadorok csuklyás embereit látta, ahogy éppen egy újszülötett tesznek próbára. Az anya reszketve érintette gyermeke kezét a pergamenhez. Egy pillanatra néma csönd támadt, még a szél is abbahagyta a sűvítést. A pergamen azonban erős lángra lobbant, így a baba sorsa eldöntetett. Az anya hangosan sírt miközben a Cazadorok erőszakkal tépték ki gyermekét a karjaiból. A Cazador is észrevette Leo-t, és a szemébe nézett. Az apja érintése szakította ki Leo-t a jelenetből.
Leo születése óta fogékony a mágiára. Átjárta őt, az élete részévé vált. Azért lehetett még életben, mert a szülei kicserélték egy másik gyermekre, amikor a Cazadorok őket látogatták meg. Most, hogy újabb vizsgálat elől kell menteniük a fiújukat, Christopher elviszi magával az élőholtak elleni éves hadjáratra. Mint szakaszparancsnok, fegyverhordozóvá tette a fiát, így senkinek nem lehet ellenvetése.
A hadtest felé futottak, s mikor elérték, Leo felszállt a lovára, apjával együtt, majd a szakaszukhoz léptettek.
- Katonák! Emberek! Kik az élőket védelmezzük, küldjük vissza a halottakat sírjaikba! - szólt a szakadó esőben embereihez Christopher.
Válaszul üdvrivalgást kapott, majd elindultak Toledo-ból, hogy a Földközi-tenger partvidékét megtisztítsák.. ismét.

*

Napokig meneteltek, hogy a partig érjenek. Útközben Leo rájött arra, hogy bár a Cazadorok elől megmenekült, túl kell élnie a hadjáratot is, még ha csak a kóbórló dögök csapatait szórják is szét. Gibraltár-ig meneteltek, hogy onnan egy félkört leírva térjenek vissza Toledo-ba.
Eleinte nem is akadtak problémák. Az élőholtak, nekromanta nélkül nem voltak többek agyatlan hullák járkáló tömegénél. Gibraltárnál se találtak semmi szokatlant, így örömmel nyugtázták, hogy az egyiptomi döghadak inváziójától egyelőre nem kell tartaniuk. Ám ahogy a félkör feléhez közeledtek, különös dolgokra lettek figyelmesek. Az élőholtak egyre rendezettebb csapatokban járkáltak, és a harci viselkedésük is agresszívabb, irányítottabb lett. Leo-t már nem engedte az apja harcolni, hiába kezd küzdeni tanulni minden tíz éves fiú, az Inkvizíció területén.
Hamarosan hírnök is érkezett, hogy az utóbbi két hétben komoly változásokat figyeltek meg a keleti part irányából. A boszorkánypestis erősödését, az élőholtak mozgolódását, és az ebből adódó aggodalmat erősítették meg a hírek. A vezetők a csapatok gyorsabb haladását, és az események okának megszüntetését kérik a katonáktól.
Három hete indultak el, útjuk során összesen tíz embert vesztettek az ötszázból. Három másik csapat indult velük együtt. A terv szerint a negyedik hét vége felé kellett volna találkozniuk az Inkvizíció harmadik hadtestével. A találkozó meg is történt, de nem úgy, ahogy számítottak rá..

*

A század csöndes menetét csak a fegyverek páncéllal való csörrenése, és a lovak patáinak csattogása törte meg. Nehéz köd sűrűsödött a katonák körül. Egy idő után már az előttük lovaglót is alig látták. Egy faluba értek, ami azt jelentette, hogy hamarosan az élőholtak is előkerülnek. Négy-öt fős csoportokra bomlottak, szorosan egymás mellett léptetve. A köd, ami körbevette őket, halvány zöld színt kezdett el felvenni. A levegő egy ismeretlen nyelven szóló hangtól remegett. A suttogást mindenki hallotta, aki a faluban tartózkodott. Leo az apja mellett léptetett, mellettük az osztag legjobb harcosai közül még ketten. Bár nem értették, az ismeretlen hang mindenkibe félelmet ültetett. Az emberek leszálltak lovaikról, hogy ne érhesse őket hirtelen támadás. A lovakat élő pajzsnak használva meneteltek tovább. A köd tovább sűrűsödött. Leo-t is átjárta a félelem, örült annak, hogy az apja és két másik harcos ilyen közel vannak hozzá.
Pár perccel később meg is történt az első támadás. Leo-éktól nem messze hallatszott az egyik férfi halálsikolya. Ezután sorra kezdtek kiabálni a többiek is, akiket támadást ért.
- Ezek a mi embereink! A mi embereink! - hangzott több helyről is.
Leo csapatát is megtámadták az élőholtak. A lovak ijedtükben szétfutottak, így már csak a házak szolgáltak fedezékül. Harcok indultak az egész faluban. Az élőholtak serege az Inkvizíció harmadik hadtestének páncélos katonáiból állt. Jól felszerelt, harcképes zombik támadtak rájuk, látszólag szervezetten.
- Apa! Valahol van egy nekromanta! Csak ez lehet az oka! - kiabálta túl a csata zaját Leo.
- Most nem számít! Csak jussunk ki élve! - válaszolta Christopher. - Emberek! Visszavonulás!
- Visszavonulás! Visszavonulás! - visszhangozták az emberek, hogy mindenkihez eljusson.
Leo és csapata levágták a közelükben lévő élőholtakat, hogy menekülni tudjanak. A kint maradt katonák azonban a segítségükre sietésükben maguk is áldozattá váltak, így ellehetetlenítve a kijutást. Az Inkvizíció második hadtestje lassan teljesen az élőholtak martalékává vált. Már csak a falu közepén maradt életben egy tucat katona.
- Csapdába sétáltunk. Sajnálom fiam. Megmentettelek a Cazadoroktól, de helyette magammal rángattalak a halálba - mondta fájdalmasan Christopher.
- Még nem adhatjuk fel! Ki kell jutnunk, hogy elmondhassuk a többieknek! Mindenki veszélyben van! - válaszolta Leo.
Körbezárták őket. Már alig maradt élő közülük. Egy emberre egyszerre három zombi támadott. Leo-ra se jutott kevesebb. Kettő visszatartott, de a harmadik meg is ölte volna, ha az apja nem segít rajta. Épp meg akarta köszönni, amikor az egyik élőholt hátulról az apjába mártotta kardját. Christopher arca eltorzult, majd a földre rogyott.
- Vedd a kardom. Juss ki, és menj el anyádért. Hagyjátok el az Inkvizíciót. A puszta erő nem veheti fel ezzel a versenyt. Használd ki a benned rejlő lehetőségeket - mondta, mielőtt örökre lehunyta a szemét.
- Apa! - sírt a holttest fölött Leo.
Leo kétségbeesett, és dühös volt. Bosszút akart állni az apja miatt, de ez nem volt rá megfelelő pillanat. Az apja mindig arra tanította, hogy gondolkozzon tisztán a szorult helyzetekben. Felvette az apja kardját, majd egy rést keresve menekülni kezdett. A faluból kiérve felszállt az első lóra, és elvágtatott. Útközben a könnyeit törölgetve elhatározta, hogy megkeresi azt a nekromantát, aki ezért felelős, és megöli. La Roda felé vette az irányt, ahonnan már biztonságban eljuthat Toledo-ba.