-Sajnálom hogy nem lehetek mindig melletted!-mondta Brad- -Én csak azt sajnálom hogy sosincs időd rám!-mondtam könnyes szemekkel- -Próbálok időt szorítani,de rengeteg helyen kell fellépnünk,ráadásul igen gyorsan közeledik a turné!-emelte fel a hangját Brad- -Jó tudod mit?! Hagyjuk ezt az egészet! Elegem van!! Kész végeztünk!-kiabáltam- Elfutottam és ott hagytam...Elegem van a kifogásaiból! Köztünk vége mindennek. Elmentem a kedvenc helyemre hogy lenyugodjak egy kicsit... Az öreg tölgyfa mindig megnyugtatott. A kis rozoga padon alatta mindig szívesen töltöttem az időmet. Mindent átgondoltam,majd sírni kezdtem. Fáj hogy így kellett köztünk vége lennie Braddel. Egyszer csak lépteket hallottam... Nagyon megijedtem,mert ez egy kis eldugott hely volt,senki sem ismerte ezt a helyet rajtam kívül... és Braden kívül. Ő jött felém. Odarohant és megölelt. Jó volt hozzá bújni. Hirtelen elkezdtem nagyon sírni és szorítani őt. -Ne sírj-mondta majd puszit nyomott az arcomra- Itt vagyok nincs semmi baj- -Nem akarlak elveszíteni!-zokogtam- -Nem fogsz ne aggódj! Én csak veled maradok!-mondta majd szorosan átölelt- Lemondtuk az egyik fellépésünket hogy veled tudjak lenni.- -Nagyon szeretlek!-sírtam tovább a vállán- -Gyere menjünk haza! Kezd hideg lenni.-mondta majd megfogta a kezem- Elindultunk haza...fél órát kellett sétálnunk. Hazaérve bekuckózva megnéztünk egy filmet összebújva, annyira álmos voltam hogy hirtelen elaludtam a mellkasán...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
