Ülsz. Nem érzel semmit körülötted. Sötétség vesz körbe. Egyedül érzed magad. Mégsem vagy egyedül. Hangok vesznek körül. Egyre több s több. Ki akarod őket zárni. Nem hagyod, hogy eljussanak a gondolataidig. Nem akarod, hagyni. Ám egy-egy áttörik ezen a burkon. "Tehetségtelen." "Ronda", "Stréber", Ne is próbálkozz" s ehhez hasonló szavak. Vársz, hogy hagyjanak békén. Nem csináltál semmi rosszat. Csak ültél a könyveddel a kezedben, másik világba merülve, mikor a gonosz hangok megjelentek. Egyre több, s több hangot hallasz, ugyanazt ismételve.
"Ronda!"
"Búj el!"
"Nem vagy jó semmihez!"
"Haszontalan!"
"Miért?" kérdeznéd tőlük. De nem tudod. A saját hangod valahol messze elhagytad, egy másik világba... a szemeidbe sós könnycseppek gyűlnek, a szíved szúr a fájdalomtól. Eleged van. El akarsz menekülni. A szavak csak gyűlnek, mintha soha véget nem érőek lennének. Hirtelen abbamaradnak a hangok. Nem mersz kibújni a sötétségből. Nem akarsz.
"Lehet igazuk van? Lehet tényleg nem vagyok jó semmihez?" ilyen, s hasonló kérdések fogalmazódtak meg fejedben. Hiába akartad őket elfelejteni, képtelenség volt. Még ha fizikailag soha nem is bántottak...a szavak örökre ott maradnak a fejedben. Mint egy rossz rémálom. Akárhányszor teszel valamit, a hangok eszedbe jutnak, s elbizonytalanodsz. Tényleg ezt kellene csinálnod? Nem látod a pozitívat. A vidám éned aki egykoron szeretett mindenki, mostanra meghalt belül. Egyetlen örömödet, az evésben, s alvásban. Próbálsz néha barátkozni, próbálod előszedni a mosolygós éned, megadni a bizalmad. Ám amint ezen túl esel, ezer kést érzel a hátadban.
"Miért hagytatok cserbe?" kérdeznéd megint csak. De ehelyett, az ezer késsel a hátadon próbálsz élni. Meghagyod a látszatot, és egész nap mosolyogsz. Nem vagy boldog. Belül már lassan saját magadat is hallottnak érzed. Csak azért húzod felfelé a szád, hogy legalább egy dolog, miatt ne piszkáljanak. A tanároknak nem akarsz szólni. Félsz, hogyha megtennéd, a gonosz hangok, még gonoszabbakat mondanánk. Ha szüleidnek szólsz, félsz, hogy nem abbamaradnak, jobban folytatják. Ám ezek csak megbújások. Nem akarsz tenni semmit. Így inkább próbálod elkerülni a sok gonosz hangot. Néha, viszont belőled is kitörnek a fájdalmak. A könnycseppek patakoznak arcodon, mikor csak a sok rossz hangra gondolsz...
