Hercegem

1.fejezet

    Amióta csak megszülettem és kiderült, hogy kislány vagyok a sorsom meg van pecsételve. Ugyanis az apám a király, és én pedig az egyetlen hercegkisasszonya vagyok. Valamikor élvezem a rangokat, de legtöbbször hercegnőnek lenni szívás. Az egész életed egy naptár és minden perced be van osztva. Mindig mindenki körülötted nyüszög és olyan felesleges dolgokkal zaklatnak, hogy: „Mit szándékozok felvenni a vacsorához" és ezt általában az a mondat követi, hogy: „Ugyanis a bálra a koronaherceg és a családja is jön."
Sosem csinálhattam azt, amit éppen akartam. Délelőtt mindig zongorázni tanultam két órán keresztül. Ez idáig szép és jó, de eddig még csak akkor nyúltam zongorához, amikor nem hallott és nem látott senki. Ez azért is lehetetlen, mert mellettem egy őr mindig legyeskedik. Ezért csak borzalmasan unalmas kottákat bámulok és szolmizálom azokat a darabokat, amiket majd meg kell tanulnom. Majd tánc óra következett. Azt azért is szerettem, mert a zenetanár tartotta és meg tudtam bosszulni, amiért elvett az életemből két teljes órát. Olyan sokszor ráléptem a lábára, hogy minden eggyes órára egyel nagyobb számú cipőt vett, hogy elférjen benne megdagadt lábfeje. Ezek után az ebéd következett. Miután leültünk a több kilóméteres asztalhoz, először az első fogást szolgálták fel.
Apának egyszer még, amikor kisgyerek voltam felvetettem neki azt a tényt, hogy: „Olyan hosszú az asztal, hogy a szembenülők csak távcsővel látják egymást." Nem nagyon tetszett neki a megfigyelésem.
Előételek általában a párolt zöldségek vagy gyümölcssaláták. A főfogás mindig telítő szokott lenni. Az étkezésekkor tudom megmutatni, hogy mit tanultam etikett órán (vagy mit nem). A hercegek és hercegnők életében elkerülhetetlen tanóra az etikett. Ezen az órán tanuljuk meg azokat a „nagyon" fontos dolgokat, mint például mivel esszük a salátát. Nagy, közepes vagy kisvillával. A király az asztalfőn ül, mígaz anyám és én mellette foglalunk helyet. Ebéd után a kedvenc foglalkozásom jön... a lovaglás. Már gyerekkorom óta lovagolok. Ilyenkor mindig ki szoktunk az oktatómmal lovagolni az egyik közeli folyóhoz. Imádom, ahogy a folyón megcsillan a napfény ragyogása. A patak két szélén szomorúfűzfák állnak alattuk egy-egy pad. Ha szomorú vagyok, vagy bánatos vagy csupán elegem van az életemből, akkor kijövök ide, és megszűnik körülöttem a világ. Nem messze a egy szakadék található alatta a tengerrel. Onnan szoktam nézni a naplementét, ha elszabadultam a palotából. De minden jó egy idő után megszűnik, és vissza kell térni a valóságba. Az én esetemben a palotába.
    Amint visszaügettünk az otthonomba egy csapatnyi szolgáló rohant elém, mintha most tértem volna vissza a halálból, pedig csak az estéjre akartak felkészíteni.
- Mondtam, hogy a hercegnőt legalább három órával a vacsora előtt hozd haza. - Mondta a dadám feldúltan, miközben kézen fogva bevezetett a palotába. Egyenesen a szobámba vettük az irányt.
Megérkeztünk. Az ágyam a helyiség közepén hevert, láttam a házvezetőnők szépen megágyaztak miután eljöttem. A gardróbom az egyik sarokban pihent. Amikor kinyitották az ajtaját egy halom estéji lógott ki belőle. Rámutattam egy halványpiros ruhára, amit nem rég kaptam ajándékba. Szerintem az alkalomra megfelelt!
- Hercegnőm, az anja azt gondolta, hogy az a ruha nem lenne megfelelő a vendégek fogadására. Jobban illik önhöz az aranyszegélyű, csipkézett estéji. - A dada rámutatott az ágyra. Ott hevert a legelegánsabb ruhám. Úgy döntöttem, hogy most nem akadok fenn ezen a dolgon és elfogadom, amit kiválasztottak nekem.
Belebujtam az alsószoknyába, és aztán rám adták a fűzőt. Nagyon erősen meghúzták, ezzel összeszorítva a tüdőmet. Közepes méretű mellem már-már kibuggyant belőle. Miután rám szuszakolták két mérettel kisebb öltözékemet leültettek a pipere asztalomhoz. Egyáltalán nem vagyok, se kövér, se duci, de ez a ruha még nekem is szűk volt. Ebben nem kaptam levegőt, el szorítjott a légutamat.
- Ha elájulok, akkor az a te hibád lesz. - Mondtam szó szerint „lélegzet vissza folytva." A nő mit sem törődött a fenyegetésemmel. Kibontották eddig kontyba fogott mézbarna fajamat. Dézsában megmosták a loboncomat. Minután megszárították enyhén hullámos frizurámat, fél oldalon feltűzték egy gyémánt berakásos pillangós hajcsattal. A házi készítésű szájfényesítőmet felkennték a számra. Majd kitalálok neki egy másik nevet.
    - Felség, készen áll a vendégek fogadására. Ha szabad megjegyezném, ön elbűvölően néz ki. A kisherceget biztos elkápráztatja majd. - Széles mosollyal megcsodálta az alkotását.
    - A jövendőbelim nem egy ötéves! - Kicsit megemeltem a hangszínemet, de hamar rájöttem, hogy nem hercegnőhöz illik, majd halkabban hozzátettem. - Az a kötelességünk, hogy egygyesítsük a két birodalmat. És ezt remélem ő is tudja. - A sóhajom hangosabbra sikeredett, mint amire fel voltam készülve. A királyi harsona szakította félbe a kötelességeimről való monológomat. Odasiettem az ablakomhoz, figyelmen kívül hagyva a dadám szólongatását. A hintó pont jó szögben állt meg ahhoz, hogy remek rálátást biztosítson nekem a hercegre. Kitárult a kocsi ajtaja és megpillantottam... világosbarna haját és elegáns viseletét. Szerintem megérezhette, hogy figyeltem, mert felpillantott az ablakomra. Félve intettem, és rámosolyogtam. Udvariasan felém biccentett, aztán kacéran rám mosolygott. Helyes arcvonásai és izmos testalkata ellenállhatatlan volt. Hirtelen a dadám elrántott az ablakomtól, majd dühösen rám nézett.
    - Elnézést, nem hallottam mit mondott. Megismételné?! - A dada már beszédre nyitotta a száját, de egy halk ajtócsapódás közbeszólt. Édesanyám nyitott be a hálószobámba. A szívéhez kapta a kezét és nagyot sóhajtott, amikor meglátott. Lassan végigmért centiről centire, majd így szólt:
    - Drágám, meseszépen nézel ki. - Megkönnyezett és közelebb jött hozzám, hogy megfoghassa a kezemet, majd folytatta.
    - A herceg biztos el fog ájulni, olyan káprázatos vagy. - Ennél a mondatánál elkomolyodtam. Ja... tényleg. Hiába olyan csábító a herceg, még nem akarom elkötelezni magam.
    - Köszönöm, anyám. Jó hallani az ön szájából. - Elmosolyodtam. Nem törődve az előző kijelentéssel.
    - De egy valami még hiányzik... - Hirtelen elővett egy égszeres dobozt a háta mögül és kinyitotta. Egy gyönyörű, ezüst nyakék hevert a ládában. Az elején egy égkő díszelgett, mellette a láncon pedig sorban ezüst karikák fonott alakban helyezkedtek el. - Az anyukámé volt, ő nekem adta mikor ennyi idős voltam, mint most te, én meg tovább adom neked. Úgy áll neked, mintha csak rá döntötték volna. Gyere menjünk a bejelentésre. Mindjárt mi következünk. - Elindultunk kifelé a szobából, végig a hosszú folyosón, majd le a lépcsőn és megálltunk a lépcső kanyarulatában. Egyszer csak megszólalt a harsona elkezdődött a bejelentés...
    - Mindjárt jövök csak elfelejtettem valamit. Sietek vissza, da ha nem erék ide időben, akkor majd elegánsan fogok késni. - Apám mérgesen összeráncolta szemöldökét, majd leverten bólintott.
    - Siess vissza. Egy úrinő nem váratja meg a vendégeit. - „Egy úrinő nem váratja meg a vendégeit." Ezt olyan sokszor hallottam, vissza felé is tudom kívülről. „Tiegédnev a gem ajtaráv men őnirú yge." Meghajoltam apám előtt és útnak eredtem. Felfutottam a lépcsőn egyenesen a szobámba. A koronám a szokásos helyen volt. Kikaptam a vitrinjéből óvatosan feltettem a fejemre és vissza evickéltem az előző helyemre. Éppen a koronaherceget jelentették be.
    - Bemutatom: Ashton Clay Bradley de Beauchamp Signum koronahercegét. - Lihegve az anyám mellé álltam és néztem a herceg büszke és magabiztos  járását. Megállt az asztalnál és várta, hogy ki lesz a következő.
    Először mindig a király és a királyné neve hangzik el, és majd csak után jövök én.
    - Eric William Wingston Senford Dalyngridge király és Melinda Victoria Margeret Joanna Dalyngridge királyné Admiror-ból. - A királyi pár szépen lesétált a vörös szőnyeggel borított lépcsőn. Én jöttem, lassan lesétáltam a lépcsőn, majd megálltam a szónok mellett.
    - Most következik Daenerys Katheren Audrina Miranda Evangeline - Útálom a teljes nevemet, olyan hisszú és, amíg felsorolták kilenc tagú nevemet, végig mosolyogni kellett. - Lenore Virginia Rosalind - és még mindig mondja - Dalyngridge, Admiror koronahercegnője. - Na, most ért végett páratlan hosszúságú nevem.
    Körbenéztem a bálteremben. A legtöbb ember arcán köztük a hercegén is döbbenet ült. A bálozók abbahagyták, amint éppen csináltak, és minden szempár rám szegeződött. A tekintetemmel elvesztettem a herceget. Én is követtem a szüleim példáját és odamentem az asztalhoz. A helyemhez a táncparketten keresztül vezetett az út.
Átslisszalntam a bulizók között, de fél úton megpillantottam Ashtont az egyik sarokban beszélgetett valamiféle lányokkal. Odamentem hozzá és nagyon óvatosan rátettem a kezemet a vállára. Megfordult és belemeredt kék szemembe. Végigfuttatta a szemét arcom minden egyes vonásán. A tekintetébe volt valami, amit nem tudtam jól kivenni. Talán féltékenység és egy kis bánat egyvelege. Beszédre nyitotta ajkait, de éreztem, hogy nem valami szépet akart mondani nekem.
 

Sziasztok!
Remélem tetszett, ha igen akkor votold, és ha nem akkor is.❤️