💔Impossible Love💔

Prológus

Egy és fél évvel korábban

Idegesen pakolom Oliver holmiját. Megint szétszórva hagyta a cuccait és sietve távozott, mint már oly sokszor az elmúlt pár hónapban. Már kezdek félni, hogy valami baj van köztünk. Az éjszakák tökéletesek.... de még mennyire, de amint felkelek ő eltűnik és csak késő este látom újra, majd kezdődik újból az ördögi kör.
A ruháját elpakolva valami hangosan koppanva esik ki a nadrágja zsebéből, egy doboz. Leteszem a ruhát és felemelem a kis fekete dobozkát. Rettegve nyitom ki, majdnem elfelejtek lélegezni, egy gyűrű.  Oliver megakarja kérni a kezem! Úristen, ezt nem hiszem el! Mármint tudtam, hogy komolyan gondolja de nem hittem, hogy ennyire. Sokkolva és boldogan vigyorogva süllyesztem vissza a gyűrűt a nadrág zsebébe. Hát ezért akart étterembe vinni  ma este... Miután kicsit megnyugodtam elindulok dolgozni, de nem tudok koncentrálni. Nem tudom kiverni a fejemből a gyűrűt és a mosolyom is hozzám nőtt úgy látom. Másoknak is feltűnt és örömmel viszonozzák a mosolyt. Munka után gyorsan elmegyek vásárolni veszek egy gyönyörű zöld ruhát, ami nagyon szépen megy a vörös hajamhoz és karcsú alakomhoz, végre egyszer gyönyörűnek érzem magam. Kate-hez megyek úgy gondoltam itt teszem magam szalon képessé, majd hamarabb hazaérve meglepem Olivert.
-Gyönyörű vagy Amery!- mosolyog rám legjobbarátnőm.
-Remélem tudja milyen szerencsés fráter! -puszit nyom az arcomra és megölel.-Örülök, hogy ennyire boldog vagy!-suttogja a hajamba.
-Köszönöm.-ölelem én is át.-Mindent köszönök! Szurkolj!-mosolygok rá elengedve őt.
-Ne ájulj el! -kiált utánam mikor kilépek az ajtón, beszállok a kocsimba és már hajtok is haza. Röpke tíz perc múlva remegve dugom bele a kulcsot a zárba, iszonyú ideges vagyok. Szeretem Olivert és ő is szeret engem. Megjelenik egy kép előttem amelyen boldogan ülünk egy hosszú asztalnál egy nyári napon. Piknikezünk, körülöttünk családtagok, barátaink állnak és a gyermekünk a kezemben. Egy kis baba, ez az álmom, ez az amit akarok. Az igazi szerelem a felszabadult boldogság, gyöngédség és őszinteség. Belépek a bejárati ajtón, majd a táskámat letéve és a cipőmből kilépve körülnézek. Sehol senki. Az emeletről vízcsobogás hallatszik. Mosolyogva lépkedek fel a lépcsőn. Felérve a szobánkba lépek ahol Oliver cucca szerteszét hajigálva hevernek.
-Bébi!-hallatszik a fürdőszobából. Én pedig mosolyogva közelebb megyek. -Igen kicsim.- mondja halkan. Lenyomom a kilincset és kinyitom a fürdőszoba ajtaját... és akkor meglátom életem szerelmét meztelenül felizgulva orgazmus közeli állapotban. De nem én miattam ilyen, nem, mert előtte térdel egy barna nő aki kicsit se zavartatva magát orálisan elégíti ki az állítólagos barátomat. Megszédülök, hideg, fagyos levegő jár körül és ebben a pillanatban jövök rá, hogy a szerelem csak mese amivel a bugyuta és hiszékeny nőket kábítják. A szerelem egy álom, egy reménytelen ígéret, amelyet senki nem érhet el. Összetörök, érzem ahogy több centi vastagságú páncélfal emelkedik a szívem köré. Fagyosan nézem a férfit akit egy pillanattal ezelőttig még teljes szívemből szerettem. A férfit akivel az életemet képzeltem el le élni, most pedig nem maradt semmilyen más érzelmem felé, csakis a színtiszta gyűlölet. Észrevesz, felnéz, megdöbbenés, majd félelem látszik az arcán. Eltolja magától a nőt, aki nyögve arrébb lépked, bár látszik, hogy nem szívesen teszi ezt.
-Amery...-suttogja Oliver.
-Takarodj.-a hangom jéghideg. Meghökken, még sosem látott ilyennek, én se magamat. Az ajtó felé lép.
-Tűnj el! Most!- ostor csapás minden szavam. -Vidd a ribancot is!- mutatok a barnára. Nem tetszését kinyilvánítva lép felém a nő. Ránézek úgy, hogy értse, megfojthatnám ha akarnám és nagyon közel állok hozzá és meg is tenném.
-Takarodj! Vagy a rendőrséggel vitetlek el.- nézek rá vérfagyasztóan. Kezükbe veszik a ruhájukat, én pedig meg sem várva, hogy felöltözzenek kilököm őket az ajtón. Hallom ahogy méltatlankodnak, ahogy Oliver bocsánatért esedezik, de nem érdekel. Bezárom az ajtót és háttal neki lecsúszom rajta a földre. Az ajtóval együtt mindent bezárok. Az érzelmeimet, az álmaimat, a szerelmet, a jövőt amiről mindig is álmodtam, sírva fakadok. Sírok mert fáj, sírok mert összetört a szívem és siratom magamat. Nem tudom meddig sírok, azt meg végképp nem, hogy mennyit.
Később miután jobban érzem magam rájövök, hogy egy dolgot tehetek, fogom magam és elmegyek az utca sarki klubba hogy jól leigyam magam...