Bár tudtam volna

1.rész

Jani

Ez a plafon egyre érdekesebb. Nem tudom miért. Talán a fényviszonyok teszik azzá? De hiszen ugyan olyan világoskék, mint mindig. A merengésemet a telefonom rezgése zavarta meg. Megfordulok, kicsit messze hagytam magamtól így nyújtózkodnom kellet, hogy elérjem. Nem akartam elolvasni. Így csak magamhoz öleltem a telefont, mint valami plüsst és nem akartam elhinni, hogy vége. Túlgondolom biztos és csak azért viharzott el, mert ideges volt rám, azért vágott hozzám olyan szavakat. Ezekbe belegondolva elsírtam magam. Mi van, ha még komolyan gondolta? Tényleg vége? Forgolódok, nem tudok pihenni így amellett döntök, hogy kimegyek a közeli tóhoz. Cirka fél óra hezitálás után sikerült kikelnem az ágyból. Kómásan kinézek az ablakon úgy mintha valakit várnék vagy nem is tudom. Majd a bőrkabátom után nyúlok, felkapom, ahogy a cipőmet is és neki vágok az útnak. Kint szakadt az eső. Nem tudott érdekelni, sőt még örültem is neki. Azt hogy Pisti írt teljesen elfelejtettem csak útközbe figyeltem fel, mert újra írt.

- Szia Minden rendbe van?

- Szia. Ő hát...

Majd zsebre tettem a készüléket és besétáltam a hosszú sötét ösvényen amit fák öleltek körül, egészen egy keskeny deszka stégig. Ahogy oda értem valami gyönyörű látvány fogadott. Le ültem a stég szélére. A lábam lelógott róla. Igaz esett az eső, de a túl oldal fényei mint mindig csodásak voltak. Ebből az elmerengett állapotból  a deszka recsegés zökkentet ki. Hátra néztem és egy esernyős Pistit véltem felfedezni. Nálam se esernyő se semmi ilyesmi nem volt. Áztam és élveztem, ahogy a hideg víz éri a bőrömet.

- Mit csinálsz ilyenkor itt kint? Ráadásul esőbe? - kérdezte aggódva, közbe mellém sétált és kicsit felém is tartotta az esernyőt.

- Kellet egy nyugodt hely, de ezt én is kérdezhetném tőled esőbe sose jösz ki ide. - jegyeztem meg. Nem tudtam se örülni se undorodni a társaságától. A csend szép lassan beállt és frusztrálni kezdett. A fáradtságom kezdett felülkerekedni azon, hogy fázok. Neki dőltem a melletem álló lábának. Nyugodt voltam mindig megnyugtatott a közelsége.

- Jani... - hangából csak azt tudtam leszűrni, hogy majd össze esik olyan kimerült. Így fel kellet álljak. Hátrálva álltam fel. Nem is tudom valahogy úgy mintha tartanék tőle. Esetleg a szemkontaktustól és az újabb veszekedéstől. De tudtam, hogy ez az helyzet nem fog sokáig tartani. Itt kell hadjam akár mennyire is fáj most. Már az elején az első csóknál tudtam, hogy a vég szar lesz és nem lesz könnyű. Bár ez nem a vég csupán egy "reklám" a filmbe ha fogalmazhatunk így, közös életünk filmjébe. Végül mégis csak a szemébe néztem és nagy lépésekkel ott akartam hagyni. Könnyek gyűltek a szemembe. 

- Sajnálom amiket mondtam. Nem gondoltam komolyan - nézett le a földre bűnbánóan. Erre én megöleltem olyan szorosan ahogy tudtam.

- Szünetet kell tartsunk - suttogtam a fülébe a könnyeimmel küszködve. 

- Mi? - húzódott el pont annyira, hogy újra a szemeibe nézhessen. Az arcomat fürkészte megállás nélkül.

- Muszáj - nyeltem egy nagyot és folytattam - túl sokat vagyunk egymás társaságában és mindig össze kapunk a mostani is ezt erősíti. - Erre Pisti próbálta takarni az érzéseit, de néhezen ment neki.

~~~

Remélem tetszett ez a kis szösszenet ha van igény akkor folytatom :D