Torn / Törés

5

- És a húgom hogy repült volna haza? - kérdeztem. Próbáltam elviccelni a témát, hiszen valljuk be eszem ágában sem lett volna ott maradni. Közben Harry leült két bárszéknyire Felixtől, a pultra könyökölt és lényegében a tekintete egyből elkezdett égetni.

- Egy whiskyt, légyszi - mondta, pedig már épp felé fordultam volna hogy köszönjek neki és megkérdezzem mit adhatok. Várhatott volna egy másodpercet, de inkább csak bólintottam és a fejem felől az üvegért és egy pohárért nyúltam.

- Hazavitte volna valaki - válaszolta Felix közben.

- Fáradt voltam, korán el is aludtam miután hazaértünk.

Próbáltam a beszélgetést visszaterelni barátságosabb vizekre. Valahogy Harry miatt is és a haverja miatt is kínos lett volna ha csak itt elkezdünk flörtölni. Lehet csak a hormonjaimnak nem volt most kedve hozzá.

- Parancsolj - tettem Harry elé a poharat. A tekintetem ismét mélyen az övébe mélyedt, miközben bólintott egyet köszönésképp.

- Na viszont mi megyünk, holnap korán óráim lesznek - hívta fel ismét magára a figyelmet Felix. Én csak aprót bólintottam. Már megint megmutatkozott, hogy csendessé változtam Harry előtt, pedig nem is voltunk kettesben. - Jó legyél - tette kezét hirtelen az enyémre, ami a pulton pihent. Én csak halványan elmosolyodtam.

- Oké - válaszoltam kissé a fejemet ingatva. - Sziasztok!

- Örültem a találkozásnak - köszönt el a haverja is, majd hátat fordítva ki is indultak.

Egy kisebb sóhajtás mellett tettem el a két poharat a pultról a mosogatóba és mivel épp csak Harry ült még mindig ott a pultnál el is mostam őket. Nem, természetesen nem azért csináltam, hogy legalább addig is háttal legyek neki és ne kelljen vele szembenéznem. Nem tennék olyat.

- Nem is tudtam, hogy van barátod - mondta hirtelen. Már a kezemet törölgettem épp és a szemöldökömet ráncoltam ahogy ismét ránéztem. Meglepett a mondata, már csak azért is, mert Felix semmi olyat nem tett amivel arra utalna, hogy van közöttünk valami.

- Nem mintha bármi mást tudnál rólam.

Válaszomra nem igazán volt reakciója. A kezét figyelte amivel a pulton támaszkodott. Rávághattam volna egyből, hogy nem a barátom és hogy honnan szedte, de inkább nem akartam felé túlzottan feltárni a kártyáimat, így azt az információt megtartottam magamnak.

- Meg sem lep, hogy egy nyámnyila egyetemista gyerekről van szó - szúrta oda. Száján kaján mosoly díszelgett, ő jól mulatott a saját beszólásán míg én nem tudtam hogyan reagáljak. Egy picit talán vicces volt ez a mondata, de nem engedhettem meg magamnak hogy ezt mutassam felé. - Mondjuk nem is tűnik úgy hogy megveszel érte - folytatta. Ezen a ponton már a számat is el akartam tátani, mégis honnan szed ennyi mindent és most miért beszél ennyit, amikor máskor némán ül csak és figyel? Miért jön vele egyszerre mindig ennyi kérdés?

- Értenem kéne miről beszélsz?- ráncoltam a szemöldököm. Igaza volt-e? Igen. De eszem ágában nem volt helyeselni rá. A kaján mosoly ismét szélesebb lett az arcán a válaszomat hallva.

- Nagyobb tűz van a szemedben mikor rám nézel mint amikor rá, pedig én egy komplett idegen vagyok neked - válaszolta hidegvérrel.

Ajkaim elnyíltak egy pillanatra és a szemeimet is ismét összehúztam, hiszen megint meglepett a határozott mondatával. Miközben próbáltam kitalálni egy frappáns választ, mivel a természetes csevej vele még mindig esélytelen, a tekintetem elkalandozott rajta. A karjait eddig mindig eltakarta a hosszú ujjú inge, viszont most csak egy fekete póló volt rajta, ami megmutatta hogy mindig a két karja és a mellkasa is tele van mintákkal. Minden minta között volt egy kisebb hely, ami talán még érdekesebbé tette hiszen nem voltak a tetkók sehol egybefolyva.