Sose volt fenékig tejfel az életem.Ez az egész úgy kezdődött,hogy..Opsz,be sem mutatkoztam,Melody vagyok,tipikus 15 éves lány.A történetem nem szól másról csak harcról és küzdésről.A lelkem háborúiról és legféltettebb érzéseimről.
Szerintem mindenkinek van az életébe egy támasz aki a legjobb barátnője.Akivel átvészelik az első tini szerelmek gyötrelmeit.Akivel 1000x összeveszhetsz mindig van egy sztory amit elkell mondani egymásnak,igy kibékültök.
Ilyenek vagyunk mi is Lea-val.
Kerek 11 éve boldogithatjuk egymást.
A mai napomon amikor felébredtem egy eleggé furcsa érzés fogott el,ilyen még talán nem is volt.Talán olyan mint amikor nemtudsz lenyugodni mert érzed valami baj lesz.Ez a baljós érzes.Akkor még nem is gondoltam volna.Hogy egy délután alatt,hogy megtud változni az ember élete.
Mint minden reggel ma is felhivtam Leat,hogz indulhatok-e nálla,hogz elmenjünk suliba.Ő közvetlen a suli előtt lakik 2 utcával.A reggelente való találkozásunk és ölelése mindig mosolyt csak az arcomra,hogy aztán jól induljon a napom.
De ma olyan ridegen válaszolt,hogy "ok gyere" máskor mindig "jó reggelt kincsem,na gyere puszi".Én ehez a Leahoz szoktam hozzá.
Elindultam,bár félve gondoltam valami baja van úgyhogy ma különösképpen barátságosnak kell lennem.Odaértem.Házuk előtt épp,hogy az újjam csaknem hozzá ért a csengőhöz az a látvány fogad,hogy idegesen kicsapja az ajtót és kiabál,hogy "haggyá anya".Idegességében a könny is a szemében eltünt.Az igazat megvalva nagyon csodálkoztam,hisz annyira jó és különleges a viszonya az anyjával.Meredten álltam előtte,ezért ő erre csak annyit szólt,hogy:
-Jössz vagy maradsz?
-Igen,persze megyek.
Annyira gyorsan ment,hogy nembirtam utánna futólépésekkel se menni.
-Mi a baj?Mi ez az egész?
-Melody,ezt nem értheted,ezt...még én sem értem.Ezt nemakarom elmondani....még.
Kicsit csodálkozva néztem rá és rávágtam
-De persze,én mindent mondjak el neked....
-Tudod mit?Majd a suliban találkozunk-és elszaladt.
Futottam de még akkor sem értem utol.
Igen,én elmentem a suliba és az összes zugát átnéztem.SEHOL.Alig birtam ki,hogy teljen le az a nyavajás 7 óra.
Ahogy vége lett én csak rohantam elfele a suliból mert,hogy otthol nincs az biztos.
Rohanás közbe egy erőteljes kiabálást hallottam.
-Melody,Ittvagyok!
Észrevettem,hogy Lea az ezért odamentem.Kikérdeztem mindenről.Erre csak azt felelte..
-Tudod suliba azért nem voltam,mert fájt a hasam és kellett a friss levegő.
-Ismerlek annyira,hogy tudjam nemakarod elmondani.
-Mindenkinek lehet magánélete-felelte dühösen.
Egyre vékonyabb lett a hangja,könnycsepp az arcán csillant,kicsordult.
-Nembirom-suttogta.
Elakart szaladni.De én elkaptam a karját es a hosszú újjú pulcsia alól hegek vicsorogtak rám.
Nemakartam hinni a szememnek.
-Lea mi a fene ez?
-Par karcolás.
