The Dark Lord

Prefektusi fürdő

  A mellkasom még mindig szapora ütemben emelkedik fel-le. Az álom hatása. Felülök a pihetollakkal teli puha dunnák között. A smaragzöld baldahin be van húzva az ágyam körül, így szobatársaim előtt rejtve maradok. Bár, ahogy hallom az egyenletes szuszogást, az igazak álmát alusszák.

  Valamivel le kell nyugtatnom magam, és a mosakodás sem ártana. A tőlem tellhető leghalkabban húzom el a nehéz függönyt, kelek ki az ágyból és osonok le a klubhelyiségbe. 

  Azt, mint mindig, most is zöld ragyogás borítja, a kandallóban lángol a tűz és a kényelmes fotelek, szófák és kanapék hívogató suttogását szinte hallja a fáradt mardekáros diák. Ellenállok a csábításnak, és a mohazöld szőnyeg jótékony hangtompításáért hálát adva már kint is vagyok a hideg és sötét pincefolyosón. Még a hálókörletben döntöttem úgy, hogy igénybe veszem a prefektusi fürdőt az első emeleten, ha már jó magam is kinevezésre kerültem. Meg kell hagyni, a Vén Trotty legalább egyszer jól döntött, amikor engem is kiválasztott a prefektusi jelvény birtoklására.

   Hóborctól nem kell tartanom, ahogy megindulok felfelé a lépcsőn, ahogy a mocskos kviblitől sem. Előbbire, ha nem viseli magát, ráuszítom a Véres Bárót, uttóbit pedig bármikor, mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül megölhetem, hisz egy piszkos kvibli amúgy is csak szennyezi a varázslók légkörét.
  Felérek az ódon kőlépcsőn, s már csak annyi a dolgom, hogy végigsétálok a folyosón, elmotyogom a jelszót, s már át is adhatom magam a finom habfürdő nyújtotta élvezeteknek. Pálcámat azért készenlétben tartom arra az esetre, ha valami féleszű felbukkanna, hogy gondolkodás nélkül elláthassam a baját.
Gond nélkül érek végig a folyosón, s a fürdőt őrző kőszörny felé fordulva így suttogok:
-Pacsuli.
  Az félreugrik, és én belépek a tágas, kényelmes és illatos helyiségbe.
Boldog mosoly húzódik végig az arcomon. Igazán rám fér a kikapcsolódás, tekintve az elmúlt egy hónap történéseit.
  Szinte az összes aranycsapot megnyitom, nem spórolok a habbal és a rózsaszín buborékokkal sem. Leöltöm a méregdrága, sötétkèk hálóköntösöm, és bemászom a forró, hívogató vízbe. Pár karcsapásnyit úszok a tágas medencében, aztán leülök, és csak ejtőzök, ahogy kedvem tartja.
A múlt hónap történései bukkannak fel előttem: az összetűzésem a vonaton Dracóval, a lakoma, ahol Vén Trotty Dumbledore nagy lelkesen bejelentette, hogy megrendezik a Trimágus Tusát, a két másik iskola megérkezése élükön Karkarovval. Karkarov. A mocskos áruló. Miatta szenved az anyám az Azkabanban. Az is lehet, hogy már meghalt, megölték a dementorok vagy halálra kínozták azok a nagy hős  aurorok. Aurorok. Mint az új SVK tanárom. Alastor Mordon ott volt anya tárgyalásán. Lelkesen szavazott a bűnösségére. Ahogy Vén Trotty Albus Dumbledore is. És végül a tegnapi bajnokok kiválasztása. Dumstrangból Viktor Krum, valami kviddicsező, vagy tudom is én, a Beauxbantos-ból valami véla-csaj, de a Roxfortból, szégyenszemre Diggory. Diggory a Hugrabugból. Hugrabugos képvisel engem. Engem! Egy szégyentelen hugrabugos! Hol tart ez a világ?! Nagyon vissza kéne térnie már a Nagyúrnak, és akkor helyre kerülne ez a pornép a büdös sárvérűekkel, a senki kvibblikkel és a legallja vérárulókkal együtt! De, erre talán nem is kell olyan sokat várnom. Ugyanis a Roxfort két bajnokkal rendelkezik. Diggory-val és a griffendéles Potterrel. Igen, azzal a Potterrel. A Kis Túlélő, Tudjukkilegyőző Szent Harry Potterrel. De, ez annyira nem rossz, mint amennyire annak hangzik.

  Ki hallott már olyat, hogy egy kis tizennégyéves senkiházi becsapja Dumbledore bűbájait! Hülye nem vagyok, hogy ezt elhiggyem, hiába mutatom a külvilág felé az ellenkezőjét. Nem, ebben a dologban valakinek a keze van. Méghozzá magáé a Sötét Nagyúré. Nyilvánvalóan ez egy merénylet Potter ellen, hisz mindenki tudja, hogy ezen a versenyen a Kis Túlélő ott fogja hagyni a fogát.

Túl későn hallom meg a lépteket, és fordulok az ajtó felé, ugyanis már ott áll. Kidolgozott felsőtest, viszonylag széles váll...és egy szál törülköző a dereka körül.
-Te jóságos Szent Merlin! Te meg mi a jó büdös francot keresel itt, hm?!- ösztönösen pálcám után kapok, miközben ráordítok teljes erőmből, de sajnos fegyverem a köntösöm zsebében maradt, jó 15 méterre a medencétől.
-Neked is szia, Abigail!- terül el széles vigyor az arcán, miközben közelebb lépked. Marcus Flint az, a mardekáros évfolyamtársam, aranyvérű. Mellesleg körülbelül fél éves koromban anyám és a szülei megegyeztek, hogy ha felnövünk összeházasodunk. Tehát, tulajdonképpen a jegyesem, de mondanom sem kell, mennyire fűlik a fogam ehhez a nászhoz. Ez az idegesítő kullancs viszont elsőtől a barátnőjeként kezel, és hiába küldöm melegebb éghajlatra, nem tágít. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor idén, a vonatállamáson se szó se beszéd lesmárolt az egész iskola szeme láttára. Gondolkodás nélkül felpofoztam, és még ártást is kapott az arcába, Draco mégis számon kért a nyilvános csókolózás miatt, és össze is vesztünk.

-Még egy lépés és NAGYON megbánod! Nem viccelek!- fenyegetőzöm, és komolyan is gondolom, mert mihelyst magamhoz hívom valahogy a pálcámat, úgy elátkozom, hogy azt se tudja majd, fiú-e, vagy lány.

  Elérem a várt hatást, és Flint heves mozdulatokkal emeli magasba két kezét. Ennek következtében viszont lecsúszik róla a törülköző. Sikítás kíséretében takarom el a szemem és ráparancsolok:
-Azonnal vedd vissza!
-Nyugi már, Ab! Hisz úgyis feleségül veszlek, és úgyis gyerekünk lesz...
-ABBAHAGYTAD, TE PERVERZ DISZNÓ?! Akkor megyek hozzád, ha Piton babarózsaszínre festi a haját és örökbefogadja Pottert! Most azonnal vedd vissza azt a rohadt törülközőt és fordulj el, vagy szennyes alsóvá változtatlak!-ordítok, és amikor látom, hogy a törülközővel újra a derekán hátat fordít nekem, óvatosan kimászom a vízből, megtörülközöm és a köntösömbe burkolózom.
-Most megfordulhatsz.

Mit sem sejtően engedelmeskedik. A kis naiv. Rászegezett pálcámmal találja szemben magát, én pedig azon gondolkodom, hogy a Cruciatus-átok kiváltotta ordításától vajon felébredne-e az egész kastély. Végül döntök, és nemes egyszerűséggel sorolom a varázsigéket:

-Disaudio. Levicropus.
Flint már fejjel lefelé lóg a levegőben, és én körültekintően nadrágot varázsolok rá. Csak ezután szólok így:
-Soha többet nem nyitsz rám. Soha többet. Értetted?
Nyöszörgés a válasz.
-Crucio.

Marcus Flint felordít a kíntól, ám ezt rajtam és saját magán kívül senki sem hallja. Pár percig élvezem fájdalmát, aztán leengedem a pálcám. Meggyötörten görnyed a földön, arcán könnyek csillognak. Engem nem érdekel. Megérdemli. Lesmárolt és rámnyitott. Ezt kapta érte.

-Ha erről bárkinek is egy mukkanást szólsz, kétszer ennyit kapsz. Megértetted?!
Újra csak nyöszörgést kapok válaszul, de megelégszem vele. Önelégült mosollyal hagyom el a fürdőt.
Így kell elbánni egy perverz disznóval.

Sziasztok!
Na, magam is meglepődtem, de itt a második rész. Kicsit furcsa vagy morbid lett, és Abigail talán kegyetlen és unszimpatikus, de ezért élvezem annyira ennek a sztorinak az írását. Gondoltam, olyan jó lenne egy igazi halálfaló-ivadék, aki nem szegül ellen a szülői elvárásoknak, hanem maga is azt vallja.
De nyugodjatok meg, a személyisége nagy változáson fog keresztülmenni, és a történet vége felé mindenki megkapja majd méltó jutalmát.
Pusszantás
Annus