Csak ültem a párkányon tétlenül. Elbírt. Mint ő. Mindig cipelt. Na mindegy. Szóval csak ültem és néztem ki az ablakon. Nem volt túl jó idő, szemerkélt az eső, tipikus őszi idő. A fák dölöngéltek jobbra-balra. A lehullott levelek táncot jártak a nagy széltől, körbe-körbe. Háttérben egy kis nyugtató Lana Del Rey szólt. Anyu rakodott lent a konyhában, az edények néha összezörrentek. Lényegtelen. Én még mindig csak néztem ki a fejemből. Fél óra múlva beültem az ágyba és valahogy bealudtam. Reggel szólt az ébresztő 6:30-kor. Bementem a fürdőbe és csak egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Kifésültem barna, hullámos hajam, egy minimális szempillaspirált raktam fel, majd felvettem egy szürke nagy pulcsit, egy fekete cicanacit és egy tornacipőt. Eközben csengettek. Bruno volt az biztos, egy suliba járunk, évfolyam társam. Felkaptam a táskám, majd kinyitottam az ajtót. Nem szólt semmit csak nyomott egy puszit a számra.
-Szia életem!- köszöntem neki kisebb mosollyal az arcomon
-Csá szivi...-motyogta
Valahogy éreztem, hogy valami nem oké, de ráhagytam, nem az a fajta, aki az érzéseiről beszél. Nem baj. Csak battyogtunk egymás mellett, mind a ketten csendben. Jó 10 perc múlva a suli kapujánál megálltam vele szembe és vártam, hogy megöleljen akár, vagy valami hasonló. Azonban nem tette, csak elment mellettem...Szomorú voltam, meg lett pecsételve a napom. Nem sírtam, visszatartottam. Sulit nem is érdemes kifejteni így. Nincsenek nagyon barátaim se. Hazaértem és kaptam egy SMS-t.
YOU ARE READING
Kezem, S Kezed Közé
RomanceA nevem Jenna Williams. Van egy barátom Bruno. Bruno Smith. Megvagyunk. Ha kérdeznéd, hogy vagyok a válaszom, jól. Bruno mellé később kerül időközben számomra egy vetélytárs. Kiborulok. Aztán mellém is. Nem minden oké. Többet nem mondanék.
