I was not magnificent // Pietro Maximoff

Bújócska {2}

Azt hittem ennyi lesz a jelenetem a fiatal férfivel, nem is volt valami mesebeli az első találkozásunk. De, én szokásomhoz hűen nem tudtam ezt annyiban hagyni. Amikor csak tehettem, ürügyet kerestem, hogy közelebb legyek a gyengélkedőhöz, hogy egy pillanatra rá tudjak pillantani. Nem tehetek róla, a hangja, az arca, a szeme a fejemben ragadt, éjszakákon át hallottam a hangját, mintha nekem kiáltana és magam előtt láttam a papír fehér arcát. Nem akartam találkozni a szőke bosszúállóval, csak látni akartam, anélkül, hogy ő meglásson. Az életem sok pillanata ebből áll, bámulok a távolból és remélem, hogy nem okozok ezzel kárt. Sem másban, sem magamban. Ez mondhatni szintén egy védekező mechanizmus, amit az árvaházból hoztam magammal. Ott is gyakran csináltam azt, hogy elbújva figyeltem másokat, úgyhogy ők erről nem tudtak. Szerettem elbújni és várni, figyelni. Annyiszor megesett már, hogy jobban értettem más miért tesz valamit, mint az illető. De ezt általában megtartottam magamnak, a többiek kedvence amúgy sem a magának való félénk lány, aki folyton borzos vörös hajjal jár, és jobban szeret bujkálni az árvaházat körbevevő természetben, mint szocializálódni. Egyszer olyan sokáig bújtam el, hogy azt hitték elszöktem. Persze nem akartam, hogy haragudjanak rám, sőt, azt sem, hogy mindenki rám figyeljen. Nem igényeltem, azt, hogy a körmük rágják le miattam, nem, akkor inkább aggódjak csak magam miatt.

Valahogy így vagyok most is, nem akarom azt a figyelmet, amit itt a Stark toronyban kapok, habár jól esik, hogy elismerik a szakértelmem. Ha jobban belegondolok, Pietro is talán ezt érezheti, abból következtetve, hogy senki sajnálatát nem fogadja el. Teljesen megértem. Annyira, hogy az már megrémít. Túl sok az empátia. Néha nem akarom ezt, hogy megértsem az embereket. Ez nem egy erő, mivel nem tudok senkinek sem segíteni, nem tudom kifejezni és végképpen nem tudok vigasztalni. Az árvaházban sem voltam képes ilyenekre. Egy szülő megdermedve gondolna ebbe bele. Egy 'bájos arcú' kisgyerek, aki csak áll és néz, de nem tud egy jó szót mondani, hogy ne sírjanak mellette. Ez voltam én és nyomot hagyott bennem, nem is kicsit, hogy még gyakran a saját életem is kívülállóként akarom figyelni.

Átnéztem az aktáját és a húgáét is persze. Az emberek szeretik azt hinni rólunk, hogy egysíkú emberek vagyunk, mármint az egész Stark-cuccban dolgozók. Jól esik nekik azt hinni, hogy mindegyikünk megelégszik egy akta bemagolásával. Én hatszor futottam át a Maximoff ikrek történetét, mire tiszta képet kaptam magam előtt. Hogy mennyire ijedtek és kétségbeesettek voltak. Hogy csak túl akarták élni. Hogy a bosszút akarták, mert az égi túl nehéz terhet rakott a vállukra. Még túl fiatalok voltak, csupán tíz évesek. A dosszié persze nem számol be arról, hogy mit érezhettek a testvérek, csak azt, hogy mit tettek. Pedig a kettő elválaszthatatlan, minden cselekvésnek van egy lelki folyamata először. Ha valamit gyűlölök a száraz tudományokban az, hogy elvárják, nekem ez legyen elég. Legyen elég az, hogy az ikreken Strucker kísérletezett, de az már ne érdekeljen milyen lelki tortúra volt ez. Nem, te tudós vagy, ülj le a mikroszkóphoz és hallgass.

Túl komplikálom az életem, gondolom sokszor, miért akarok én egyszerre mindenhol lenni és közben sehol? Egyet viszont tisztán éreztem, az a hely, Pietro gyengélkedik, mágnesként vonz magához.

Legtöbbször, mikor sikerült lopnom egy félénk pillantást a gyengélkedő üvegablakán át, a sápadt, ágyhoz kötözött Pietro Maximoff köszönt vissza nekem. Azért kötötték le, mert összevissza rohangált és féltek, hogy kárt tesz magában. A szemem nem kereste az övét, pedig könnyű szerrel találkozhatott volna tekintetünk és lebukhattam volna, de a férfi azt éreztem nem is igazán lát, csak néz. Nem akarja, vagy nem tudja felfogni a körülötte rohanó világot, csak opálos szemekkel bámul. Minden, amit érezhetett a mellbehasító, őrjítő fájdalom. Olyan, mintha én is érezném, mintha engem is kínozna. Nem tetszik ez nekem, de talán csak képzelem az egészet. Fáradt vagyok már napok óta, ezt az egyet elismerem.