Prológus.

Első fejezet

  2026-ot írunk. Az utcákon omladozó falak, de a modernebb korszak beköszöntő jelei is megpillanthatók helyenként. Az emberek különböző stílusokban próbálják felkelteni az érdeklődéseket, ám ezt csak nagyon kevés sikerrel. A televíziókban a műsorok pörögnek, de naponta adják le őket újra és újra. Látni lehet, hogy a fejlett technológia nem ejti rabul minden lakos testét. Rengetegen tüntetnek annak érdekében, hogy sikerüljön bezárni egy-egy híres, drága céget. Természetesen ezeknek mind oka van. A világ változott. Nem is kicsit. Egy kisebb családi házban éltem a szüleimmel, mikor a könyvek közt kutattam. Olvasni szerettem volna pár dolgot arról, hogy milyen is volt az a világ, ahol a természet adta a legnagyobb szerepet. Több tucat papírlapot lapoztam át, mikor egy váratlan kép került elő. A földre hullott poros képet a kezembe vettem, majd óvatos mozdulatokkal - ügyelve rá, hogy ne szakítsam el- letörölgettem a vastag réteg port róla. Kellett pár másodperc míg felismertem a szereplőket. A nő, aki egy férfival váltott csókot kiköpött hasonmása volt édesanyámnak. Gyönyörű hölgy volt. Egy egyszerű blúzt és a régebbi korokra jellemző divatos, mégis egyszerű szoknyát viselt. Fején egy kalap, mely az erős napsütéstől védte. A férfi nyakkendőt viselt a hozzá illő öltönnyel. Mindketten elegánsak voltak, azonban volt valami, ami szinte kiszúrta a szemem, de eddig nem vettem figyelembe. A kisasszony kalapján egy toll volt, de nem is akármilyen. Vékony, színes pelyhek fogták össze. Különleges madáré lehetett, hiszen életemben még sosem láttam ilyen tollat. Most sikerült csak megértenem kik vagy mik is ők valójában. Természetfeletti lények. Hogy miként következtettem erre a válaszra? A tollat vizsgálva képek villantak fel az elmémben. Főnix madár. Számtalan fotón szerepeltek már ezek a vonások. Ugyan ez az aprólékos felépítés. Viszont még az is árulkodó nyomnak bizonyult, hogy a férfi vállán egy madár ült. Ilyen a mi világunkban nem létezett.
A szüleim már a konyhában ültek lent és az aznapi ebédet készítették elő. Izgatottan siettem le hozzájuk, majd a képet az asztalra téve tenyereltem a terítőn. Szemeim hatalmasra nyíltak ki és magyarázatot vártam.Mindketten mosolyogva pillantottak először egymásra, majd rám. A fiatal nő, aki felnevelt eltűrte egy - a felkontyozott frizurájából - kilógó tincsét majd barna szemei felém tévedtek.
- Itt az ideje, hogy megtudj mindent. Nem szerettük volna, hogy túl korán tudd meg.
-Mégis mit, anyu? - kérdeztem, s hangomban nem is tudtam volna leplezni a kíváncsiságot. Édesapám felkelt a székről, ahonnan eddig az eseményeket kezdte figyelni. A szobámba ment és pár perccel később egy maszkkal tért vissza. Fejemet oldalra billentettem, mint aki nem ér valamit. Ez így is volt. Egy álarcosbálon használatos maszkot hozott a kezében, amit felém nyújtott.
- Vedd fel kicsim és mindenre magyarázatot kapsz. Itt az idő, hogy az igazi világod lásd.
Az álarcot rám helyezték. Hallottam az utasításokat miszerint csukjam be a szemem és adjam át magam a látványnak. Az utolsó mondat, amit még hallottam így hangzott:

"Mikor felnyitod a szemed ne ijedj meg. Az az igazi otthonunk. Abban a világban újra találkozunk. Szeretünk Annie!"

A szavak először kissé elszomorítottak, majd amikor felnyitottam szemem, s egy másik világba csöppentem megértettem amit mondtak. A hely csodálatos volt. Amerre a szemem ellátott öld növényzet, kutak, friss vizű folyók. A terebélyes lombú fák sűrűn álltak. Az ágakon odúkban baglyok pihentek és várték az éjszakát. Viszont nem hétköznapi huhogók voltak ezek. Tollaik közül kilátszott egy-egy aranyra színezett pihe. Fejüket egy aranyozott koronához hasonló dísz ékesítette, melynek közepén pedig kristálydarab helyezkedett el. Az égboltot beborító felhők halvány rózsaszín színben tündököltek. A látvány nem hagyta, hogy lépjek. Minden egy álomvilágra emlékeztetett. Több percnek kellett eltelnie mire egy fejrázás és szemdörzsölés után felfogtam, hogy ez az igazi otthonom, és minden amit látok a valóság. Lépteim először lassúak voltak, hisz az összeset ki akartam élvezni. Egy világ, ahol önmagam lehetek, és az álmaim is valóra válhatnak akár. Mélykék tekintetem a viseletemre szegeződött. Egyszerű szoknya, melynek mellrészét nem tartja bánt. Könnyű anyagból készült, s a kék árnyaltaiban játszadozott. Legalábbis mindaddig míg ide nem kerültem. Öltözetem átváltozott és hófehér csipkés anyagból készült szoknya lett. Felkötött sötétszőke hajam most vállamon pihent kiengedve, homlokomon pedig egy rombusz alakú mintázat látszott. A maszkot kezembe tartottam. Mindent e tárgynak köszönhettem. Hálás voltam a szüleimnek mindenért, amit elmondtak. A távolból sötét színű szárnyas száguldott felém a levegőben. Karmai között tartott valamit. Egyre csak közeledett és közeledett. Lábaim a földbe gyökereztek és karom automatikusan is kinyújtottam. Mosoly kúszott az arcomra abban a pillanatban mikor kitudtam venni a fekete madár által hozott tárgyat.