ELBASZVA

Tizenharmadik fejezet

- A maguk sorszáma jön. -biccentett apró mosollyal a kis cetlire.

- Ó, tényleg. -szedelőzködtem össze. - Köszönöm! -azzal indultam is.

A bankban érdekes módon most semmi macera nem volt. Piszok kedvesek voltak, elvégre pénzt hagytam itt. Jó sok pénzt. Minden simán ment, és hamarabb készen lettünk, mint azt gondoltuk volna.

Ezek után még gyorsan elugrottunk vásárolni. Haza érve mind a ketten megkajáltunk, aztán Scottot letéve a nappaliba, néhány játékkal, plusz egy rajzfilmmel úgy döntöttem csinálok egy nagy takarítást. Ráfér a házra is, plusz lekötöm vele magam. Mindent megcsináltam A-Z-ig.

Miután végeztem, kissé verejtékesen pattantam le a kanapéra, majd a levegőt ki fújva Scottra néztem

- Segíthettél volna. -csak bambult. - Legközelebb te mosogatsz. -mosolyogtam rá, majd felvettem a telefonom, ami éppen csörgött. - Szia, húgi. Na, milyen volt az első napod a suliban? -érdeklődtem.

- Majd elmondom, ha itt leszel!

- Mi?

- Beszéltem apával. Belement. Akár már holnap is iderepülhetnétek! -vigyorgott a hangja alapján.

- Megengedte? -döbbentem le, mert erre aztán tényleg nem számítottam.

- Igen! Hát nem nagyszerű?!

- De...De igen.

- Ahogy hallom, te nem igazán örülsz neki.

- Dehogynem! Csak kicsit meglepett, meg fáradt is vagyok. Nagy takarítást csináltam. - ecseteltem.

- Tudom, hogy feszengsz, hogy találkoznod kell vele, de úgyis velem leszel!

- Neked hét közbe suli van.

- Igen, de délután itthon vagyok! És ő is dolgozik délelőtt! Ne csináld már Joanna! Megbeszéltem vele, és már a járatokat nézegetem. Ne bassz ki velem!

- Mióta beszélsz te csúnyán?

- Amióta baszakszól! -igen, az én húgom. El is mosolyodtam.

- Hé!

- Tudom, hogy mosolyogsz! -vágta rá, mire elnevettem magam.

- Jól van. Megyünk! -bólintottam mosolyogva, mintha csak látná.

- Uram atyám! -visongott. - Alig várom! Na, intézem a jegyeket! Mindjárt visszahívlak.

- Rendben! -és letettük. - Hát úgy látszik San Diegoba megyünk. -sóhajtottam. - Meglátogatjuk Nicolet meg a nagyapádat, akit még soha nem láttál. -húztam a számat. - Lehet, ennek így is kéne maradnia. -túrtam bele a hajamba, miközben hátra hajtottam a fejem a kanapén.

Két nappal később

És igen. Itt állok a reptéren, ahová Miguelék hoztak ki az imént, de már el is mentek. Egyik kezemben a bőröndöm húzom, a másikban Scottot tartom, aki a nyakláncomat piszkálgatja. És igen. El is szakította.

- Ó. -bökött ki ennyit, miközben a kezében tartotta a már elszakadt láncomat.

- Ó, bizony. -néztem rá, mire elvigyorodott. Hogy lehet ennyire cuki? Adtam is a pufi kis arcára egy nagy cuppanós puszit, majd elvettem tőle a láncot, mert már csócsálni szerette volna.

A repülőn ülve nem kicsit izgultam, hogy mi lesz, ha találkozunk az apámmal, és mit fog reagálni Scottra. Ha csak csúnyán mer ránézni, már itt sem vagyok, arra mérget vehet. A kisfiamra néztem, aki az ölemben aludt, és arra gondoltam, hogy mennyire fontos is ő nekem. És ha kellene, itt és most akár az életemet is oda adnám, csak hogy ő jól legyen. És nem bánom, hogy megettem azt, mit tettem, mert ezzel a fiamat mentettem meg, akiért felelősséggel tartozom.