ELBASZVA

Tizedik Fejezet.

Teljesen elfelejtettem minden problémámat, csak ő érdekelt, és hogy mennyire szeretem. Aztán rájöttünk, hogy egyikőnknek sincs ma semmi dolga, tehát az egész napot együtt töltöttük félmeztelenül, ugyanis amit reggel magunkra kaptunk, az nem bővült. Sőt... Piszok jó nap volt. Nem is tudom, mikor nevettem legutóbb ennyit. És ezt Liamnak köszönhetem. Viszont este hat körül lépnem kellett, mert ma péntek van, vagyis megyek a bárba... Liamnek azt mondtam, hogy már el kell mennem Scottért Robertáékhoz, ami igaz is, csak nem viszem haza, hanem épp beugrok.

Amikor kiszálltam a fűtött kocsiból a hideg, télies utcára, még akkor is csak mosolyogtam. Egyből változott is a helyzet, mikor az ajtó elé értem. Egy lap volt ráragasztva, amire hatalmas nagy piros betűkkel volt kiírva: KILAKOLTATÁS! Úgy éreztem mindenem elzsibbad. A fejem is szédült, és a lábaimat sem éreztem. Zúgott a fülem, össze voltam zavarodva, semmit sem értettem. Mégis hogyan... és akkor leesett. Majdnem egy évvel ezelőtt hitelt vettem fel a banktól, de mivel nem volt semmiféle fedezetem, így jelzálog került a házra. Ki is ment a fejemből, hogy a bank havonta húzza le a kártyámról az összeget, amivel törlesztek, de a kártyám már rég ki van merülve. Remegő kezemben szorongattam a fecnit, miközben lassan, mint egy zombi léptem be a házamba, amit hamarosan elvesznek tőlem. Nem lesz hol laknom. És Scottnak sem! Az utcán kell felnevelnem egy kisgyereket, aki semmiről sem tehet. Ő annyira ártatlan! Nem bírtam tovább. Őrjöngeni kezdtem. Sikítottam, kiabáltam, sírtam, miközben apró kis darabkákra tépkedtem a papírt megsemmisítve azt, mintha csak az is törlődne belőle, ami benne áll. De nem. Nagyot sóhajtva belemarkoltam a hajamba, de úgy, hogy szinte már fájt. A levegőért úgy kapkodtam, mint aki lefutott egy maratont. Újabb roham jött rám, de ez most nem volt annyira vészes, és nem tartott olyan sokáig, mint általában. Nem tehettem mást, muszáj volt készülődnöm. Ha nem megyek, még úgy se lesz pénzem, mint most.

Miután elkészültem, autóba szálltam, és a club hátsó, fenntartott parkolójába tettem le a kocsit. Befele menet köszöntem a csajoknak, és a srácoknak is, akik biztonsági őrök. Nélkülük nem is tudom mi lenne velünk. A múlt héten is Ciarat majdnem megkéselte egy részeg, kanos őrült, mert nem értette meg, hogy a táncosoktól szopás nem jár. Arra vannak itt más lányok is fenn az emeleti szobákban. Igen, ez végül is egy kupleráj, de a bár szó jobban hangzik. Elvégre van zene, és italt is szolgálnak fel. Áh, kit akarok becsapni.

- Szia, Joanna. Minden oké? -köszönt oda Will, aki egyszer már megmentett a faszfej főnökünktől. Most is talpig feketében, pólója majd szétrobbant hatalmas felsőtestén,

- Szia. -erőltettem halvány mosolyt. - Hát, nem egészen. -feleltem, de a könnyeim már utat is törtek maguknak.

- Gyere. -karolt át, majd félre vonszolt, hogy más ne hallja. Mindet elmondtam neki. Nicolt, a pénzt, az éttermet és a kilakoltatást. - Bassza meg! -sóhajtott idegesen. - Biztos ki lehet találni valamit.

- Nem, sajnos nem. Nekem nincs ennyi pénzem! -zokogtam tovább.

- Joanna, drágám, neked készülődni kéne. Will, te nem ebben a szekcióban vagy! -szólt ránk Lewis, majd mind ketten egy szó nélkül mentünk a dolgunkra. Vagyis mentem volna, ha Lewis nem ránt vissza a karomnál fogva. - Ha végeztél, kérlek gyere fel az irodámba, munkaügyben. -suttogta tök normális hangnemben. De jó! Nyilván innen is kibasznak. De engem már nem is érdekelt. Az öltözőben gyorsan felvettem a már nekem kikészített ruhát, és showtime! Miközben pörögtem a rúdon, és levettem magamról az amúgy sem sokat takaró ruháimat, teljesen máshol járt az eszem. És furcsa módon így hamar elment az idő.

Miután felöltöztem, bedobáltam mindent a táskámba, és felmentem Lewis irodájába. A lányok már mind el mentek, és a srácok nagy része is. A pultos volt már csak itt, és a takarító. Ahogy felértem az emeletre hallottam, hogy mégsem olyan üres ez a hely. Fenn még vannak kuncsaftok. Szinte soha nem teszem be a lábam az emeletre. Ez mocskosabb, mint a földszint. Lewis sokszor be akart engem ide "tenni", mert sok pénzt hoznék -ugyanis a vendég nem a lányoknak, hanem a főnöknek fizet előtte, így ők sokkal kevesebbet kapnak, de úgy hallottam az se rossz pénz- de megmondtam neki, hogy akkor én elmegyek. Így nem szajkózta többé. Az iroda ajtaja élé lépve kopogtam egyet, majd egy szabad kiáltás után beléptem.

- Ülj le! -mutatott a székre az asztala előtt, így vele szembe foglaltam helyet. - Nem kertelek, egyből a lényegre térek. -könyökölt rá méregdrága asztalára. - Hallottam a beszélgetésedet Willel, hogy ki akarnak lakoltatni.

- Így van. -vágtam rá érzelemmentes arccal.

- Nem tudom mennyi az az összeg, de kétszer annyit fizetek.

- Miért cserébe?

- Szerintem nagyon jól tudod. -áh, hát nem hagytad el a perverz vigyorod.

- Kösz, nem! -álltam fel azonnal a székből, és hátat fordítottam neki.

- Gondolj a fiadra! -szólt utánam, mire megtorpantam. - Szegényke semmiről sem tehet, mégis az utcán kell majd fagyoskodnia veled. Épp ma hallottam a rádióba, hogy kemény telünk lesz. Tavaly jó sokan halálra fagytak. Szerinted egy csecsemőnek mennyi az esélye? Bár, felesleges ezen aggódni, mert a házzal együtt őt is elveszted.

- Mi? -fordultam szembe vele.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogyha kilakoltatnak, meghagyják neked a gyereket?

- De... én vagyok az anyja. -mondtam zavarodottan.

- Szerinted a gyámügyet ez érdekelni fogja?

- Gyámügy? -kérdeztem úgy, mint akinek kést szúrtak a gyomrába.

- Ühüm. -bólogatott. - Ez a törvény. Nem olyan cudar ez a világ, legalább a gyerekeknek otthon biztosítanak. Bár jókat még nem hallottam árvaházról. -sóhajtott tettetve az együtt érzőt. Nem volt más választásom. Scottért bármire képes lennék! Bármire! Nem számít mi az, vagy hogy az nekem mennyire rossz, ha neki egy kicsit is jó. De akkor ebből többet kell kihoznom.

- Kétszeres ár, és ötven százalék fizuemelés. -alkudoztam.

- Kétszeres ár, és harminc százalék.

- Negyven. -vágtam rá.

- Legyen! -nyújtotta a jobbját, amit gusztusomat elrejtve elfogadtam. - Akkor kezdhetjük is. -vigyorgott, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. De nem az izgatottságtól. Semmit sem szólva csak bólogattam. Lewis töltött magának egy pohár drága whiskyit, meggyújtott egy cigarettát, és helyet foglalt a bőr kanapén. - Csinálj nekem egy kis showt! -mutatott az irodájában lévő rúdra, amin gondolom nem én leszek az első.

Mindent meg kellett csinálnom, amit mondott. Úgy, és akkor, amikor mondta. A percek óráknak tűntek, és a legundorítóbb az volt, hogy ez a mocsok a csúcsra juttatott. Egyszerűen nem tudtam visszafogni a hangom, és ez volt a legmegalázóbb.

- Ugye, hogy tetszett?! -szállt le rólam nevetve, én pedig fogaimat összeszorítva fojtottam vissza a sírást.

Amíg a széffel, és a pénzzel babrált, addig felöltöztem. - Ez volt életem legdrágább menetje, de ezt a sikolyt soha nem fogom elfelejteni. -nyújtotta át a pénzt vigyorogva, amit úgy vettem át, mintha csak csalánt lenne. - Holnap találkozunk! -köszönt el, azzal kiléptem az irodájából.

Nagy és gyors léptekkel igyekeztem ki erről a helyről, amit eddig is mocskosnak éreztem, de ezek után talán be se tudom majd tenni a lábam ide. Beszálltam a kocsimba, és jól kisírtam magam. Nem vágytam másra, csak hogy otthon lemossam magamról ezt a mocskot, lássam Scottit, magamhoz ölelhessem. Soha nem éreztem még magam ennyire undorítónak. Egy kurva vagyok!